Balog Zoltán elárulta, mi a valódi konfliktus a Fidesz és a Néppárt között

Balog Zoltán elárulta, mi a valódi konfliktus a Fidesz és a Néppárt között

Részleteket árult el Balog Zoltán volt miniszter, romaügyi miniszterelnöki biztos arról a berlini tárgyalásról, amelyet a CDU vezetőivel folytatott. Az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta, a Fidesz néppárti tagsága megőrzésének feltételéül szabott három kérdés csak a felszín, és a következő napokban eldől, van-e remény arra, hogy a Néppárt visszatérjen az eredeti alapelveihez, vagy jobb a Fidesznek, ha a pártcsaládon kívül van.

Megerősítette Balog Zoltán, hogy Gulyás Gergellyel, a Miniszterelnökséget vezető miniszterrel Berlinben járt, ahol beszéltek azokról a legfontosabb ellentétekről is, amelyek a német kormánypárt, a CDU és a Fidesz között vannak. Ugyanakkor az InfoRádió Aréna című műsorában jelezte, ez nem egy rendkívüli találkozó volt, hanem annak a munkacsoportnak egy soros megbeszélése, amiről már tavaly szeptemberben megállapodtak a Kereszténydemokrata Unióval.

Balog Zoltán a tárgyalásokról elmondta: szerinte az csupán a felszín, amit Manfred Weber, az Európai Néppárt csúcsjelöltje kifogásolt a Fidesz ügyében, és a Néppárt által megkövetelt három kérdés mögött, amelyben a Fidesztől valamiféle visszalépést, korrekciót várnak, komoly értékvita áll.

„Ezt két oldalról lehet megközelíteni. Elmondhatják ők, hogy mi már szerintük nem felelünk meg azoknak az alapértékeknek, amelyek az Európai Néppártban kötelezők. Mi is elmondhatjuk, hogy szerintünk meg ők nem felelnek meg ezeknek, mert mi az elmúlt húsz évben ott maradtunk, ahol eddig is voltunk, ők meg eltávolodtak.

Olyan mértékű balra tolódás van az Európai Néppárton belül, ami nekünk is nehézzé teszi a szerepvállalást ebben a táborban”

– mondta Balog Zoltán. Példaként említette, hogy Magyarországon sikeres az a keresztény-nemzeti vonal, amelyet a Fidesz képvisel, ezt a választások és az ország eredményei is igazolják, míg az az út, amelyre Néppárt lépett, sokkal inkább a keresztény világ zsugorodásához vezetett, nem pedig a bővüléséhez.

A néppárti tagság megtartásának egyik feltétele volt a CEU ügyének rendezése, de Balog Zoltán tragikomikusnak tartja, hogy „az Európai Néppárt legerősebb pártjának, a Fidesznek a maradása vagy kiválása a pártcsaládból azon múlik, hogy egy amerikai egyetem néhány tucat hallgatója Budapesten vagy Bécsben kapja meg a diplomáját”. Szerinte árulkodó az, hogy nem sikerül egy olyan konkrét ügyet előhozni, amit követelni lehetne. A volt miniszter úgy látja, hogy különösen

Hírdetés

a német jobbközép pártok olyan mértékű baloldali nyomás alatt vannak, hogy nem veszik észre, de tényleg hasznos idiótákat csinálnak belőlük.

„Ráadásul a CEU-ügyben zajlik egy kötelezettségszegési eljárás, miért nem várjuk ezt végig, és természetesen mint ahogy mindig, ha az Európai Unió megfelelő fóruma olyan döntést hoz, hogy jogilag mi nem felelünk meg, korrigálunk” – mondta Balog Zoltán. Arról is szólt, hogy természetesen továbbra is garantálja a kormány, hogy ebben a formában, ahogy ma működik az egyetem, továbbra is működni tud Magyarországon.

A berlini tárgyalásokról azt mondta, hogy

most már sokkal jobban értik egymást, és az is fontos, hogy a kulisszák mögött a német fél is elismeri ezt.

„Igazából nem nekik van velünk bajuk, hanem a balliberális médiának, és ők nem bírják ezt a médianyomást. Próbálnak bennünket összenyomni a populista, radikális AfD-vel, de nekünk az AfD-hez semmi közünk sincsen és nem is akarjuk hogy közünk legyen, függetlenül attól, hogy benn vagyunk-e a Néppártban” – mondta.

A kérdésre, hogy meddig komfortos még a Fidesznek a Néppártban, Balog Zoltán úgy felelt, hogy számos ponton most sem komfortos, és számos ponton a Fidesz sem komfortos a Néppártnak.

„A nagy kérdés az, és ez az elkövetkezendő napokban el fog dőlni, hogy látjuk-e értelmét tovább invesztálni abba, hogy az Európai Néppárt térjen vissza az eredeti alapelveihez, vagy pedig azt mondjuk, hogy ez a Néppárton belül reménytelen, és nekünk is jobb, ha kívül vagyunk”

– mondta. Felhívta a figyelmet: azok kérik számon a kereszténydemokrata elveket, akik egyébként lemondanak a kereszténydemokrata névről, és elnevezik magukat néppártnak.

„Pont azért nevezik magukat Néppártnak, mert úgy gondolják, hogy a kereszténydemokrata gondolatban a keresztény szó már nem elég vonzó. Folyik egy kiüresítése vagy kiüresedése a kereszténydemokrata gondolatnak, és ez még egy névváltoztatásban is megmutatkozik” – mondta Balog Zoltán.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »