A Kraftwerk és zenéje mára már fogalommá nőtte ki magát. Az elektronikus zene úttörőiként tekintünk rájuk, kik ráéreztek a gépi hangzásban rejlő “romantikára”, s kik különleges megjelenésükkel, színpadi műsoraikkal komoly hatást gyakoroltak nemcsak a 20. század, de a jelenkor popkultúrájára is. Dalaik mindmáig kelendőek s legtöbbjük mindamainapig futurisztikus, újszerű, egy másik kor hangulatát kelti.
Különleges, a 20. század emberét nagyon is érintő témák köré épülő konceptalbumaik, magánéletüket gondosan óvó magatartásuk, és az elektronikus hangszerek ellenére is emberi, puha és jól eső, már-már romantikus hangzásuk milliókat ragadott magával.
Zenéjük – számomra legalábbis – abból a világból származik, melyben Fritz Lang csodálatos Metropolisának hősei élnek. 40 év távlatából is az az érzésünk támad, hogy a zene, ami a bakelitről szól, a jövő század zenéje. A robotokról, félig-gép, félig-ember masinákról, autópályáról, vonatjáratról, űrlaborról és a komputer uralta bizniszvilágról szóló dalaikba számtalan hétköznapi modern kütyü zajai vegyülnek bele, mint a számológép, vagy a vonatsíneken zakatoló vonatszerelvények zajai.
A banda alapítói, Ralf Hütter és Florian Schneider képzett zenészek voltak, kik a 60-70-es évek fordulóján kezdték ténykedésüket, kezdetben még legendássá vált hangzásuktól jócskán csak eltérő stílusban. A zenekar 1970-ben alakult, s a korszakra jellemző módon amolyan progresszív rockzenét játszó együttes volt.
Első két korongjuk fantasztikus zenei élményt nyújt a stílus kedvelőinek, ugyanakkor összetett, nehezen emészthető muzsikáról van szó. A felfogásukban és zenéjükben jelentkező átmenet és váltás előszele végülis harmadik albumukon érezhető, mely Ralf und Florian címen 1973-ban jelent meg.
A korábbi hangzáshoz egy dobgép is társult immár, mely szokatlan, újszerű felállás, különleges újítás volt akkoriban. Népszerűbb, könnyebben fogyasztható zenei anyagról van szó, mely ráadásul komoly előrelépés karrierjükben: a klasszikus évek Kraftwerk-hangzásának egyfajta előszobája.
1974-ben aztán néhány tagcserét és 3 nagylemezt követően egy olyan album megjelenésére került sor, mely átírta a zenetörténelmet: ez volt az Autobahn, azaz az Autópálya című konceptalbum, mely az új Kraftwerk-hangzás első állomása lett.
A címadó dal 22 perc hosszú, s több tételből áll, akárcsak egy klasszikus zenei darab. Olyan, mint egy modern Mozart-kompozíció. Ennek rövidített változata aztán a brit és amerikai Top 10-be is bekerült egyfajta visszaigazolást adva a zenekarnak arról, hogy jó az irány, ami felé haladnak.
Az album megjelenését követően újabb váltásra került sor: ekkor lett az együttes tagja Karl Bartos, ki aztán másfél évtizedig volt jelen a banda életében. Immár vele kiegészülve készült el az együttes új, ezúttal modern, az atomkor társadalomról, a rádiózásról és radioaktivitásról szóló nagylemeze (Radioactivity), mely talán az előzőnél is nagyobb dobásnak bizonyult.
Leginkább a címadó dal és az Antenna című szerzemények ismertek a korongról:
Különleges sci-fi romantika lengi körbe ezt a lemezt, mely méltó előfutára lett az együttes egyik legnagyszerűbb lemezének. Az 1977-es év produktuma ugyanis meghozta az együttes áttörő sikerét és nemzetközileg ismertté tette őket. Az album a Trans Europa Express, mely német és angol szöveggel is megjelent, s melynek kiadásától fogva igazi nagyágyúnak számított a banda.
A lemez minden dala sláger lett, és mindegyik a Kraftwerk-katalógus legendás és kedvelt darabjai közé tartozik:
A nagy áttörést követően pedig 1978-ban Man-Machine címmel megjelent albumuk csak tovább fokozta népszerűségüket.
Ha egyetlen koronggal kellene jellemeznem az együttest, ez lenne az az album, s rajta a legismertebb Kraftwerk-dal: a Das model. Gyönyörű, futurista romantika, egy másik világ zenei produktuma, egy ismerős, mégis sejtelmes világé. A cikk elején említett német filmklasszikussal, a Metropolisszal azonos című dal szintén ezen az albumon található ugyanazt a vonzó, mégis súlyos hangulatot cipelve magában, mint Fritz Lang filmklasszikusa. S egy újabb remek szerzemény a lemezről: a The Robots című nóta.
A banda ekkoriban ért népszerűsége csúcsára, ám pár év múlva már mutatkozni kezdtek az első hajszálrepedések.
1981-es Computer World című nagylemezük sikert aratott ugyan, s a korongot nagyszabású koncertkörút is követte, ám a következő évek munkájára már rányomták bélyegüket a zenekartagok közti nézetkülönbségek és konfliktusok. Techno pop című albumuk sosem készült el, mindösszesen a Tour de France című szerzemény vált ismertté róla, így több éves várakozást követően végül csak 1986-ban került új Kraftwerk album a boltok polcaira.
Az Electric Cafe azonban csalódás volt a maga korában: a rajongók nem azt kapák, amire vártak. (Napjainkra természetesen másként ítélik meg már az albumot, s a banda legnépszerűbb dalai közül három is erről a korongról származik, koncertjeik állandó részét képezve).
A 80-as évek végén állandósuló nézeteltéréseik végül tagcserékhez vezettek, s a 90-es és 2000-es évek folyamán az együttes különböző felállásokban zenélt. Fellépéseik élményszámba mentek: megjelentek programjukban az életnagyságú mozgó robotok, melyek a zenekar tagok arcmását viselték, s a 2000-es években nagyszabású 3-D koncerteket adtak.
(
Új albumuk 2003-ban a Tour de france versenysorozat 100. születésnapjának tiszteletére jelent meg: leporolták 20 évvel korábbi azonos című dalukat, s köré egy nagylemeznyi anyagot építettek fel. Az album minden dala a nagy múltú verseny témáját dolgozza fel, az emberi küzdés, ember és gépe közti együttműködés témáját.
A 2000-es évek ezt követően elsősorban az élő show-k és látványelemek jegyében teltek, s új anyaggal a banda már nem jelentkezett. A 2020-as évet pedig egy szomorú hír árnyékolta be, miszerint az éppen 50 éves együttes alapító tagja és kimagaslóan fontos kreatív egyénisége Florian Schneider 73 éves korában elhunyt. Cikkemmel előtte is tisztelgek!
A Kraftwerk a 20. század második felének legmeghatározóbb együttesei közé tartozik. Hatása lépten-nyomon érzékelhető, s nemcsak az elektronikus zenében, de a popkultúra megannyi ágában. Tagjai képzett zenészekként olyan utat mutattak a zenében, mely nemcsak divathóbortja lett egy kornak, hanem a következő évtizedek egyik kimagasló fontosságú válfaja.
A zenekar tagjai mindig titokzatosak maradtak, különleges művészek, akik bebizonyították, hogy az elektronikus hangzás nem feltétlenül kell, hogy hűvös és rideg legyen. Zenéjük valahogy mindig kicsit emberi tudott maradni, és mindamainapig jövőbemutató, mindamainapig futurisztikus.
Kerepesi Igor
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »
