Az USA engedélyezte a Viper helikopterek eladását Szlovákiának. Nagyobb ráfizetés lesz, mint gondoltuk

Az USA engedélyezte a Viper helikopterek eladását Szlovákiának. Nagyobb ráfizetés lesz, mint gondoltuk

Az Egyesült Államok külügyminisztériuma jóváhagyta a kétes hátterű amerikai Viper helikopterek eladását. Több mint félmilliárd euró értékű vásárlás lesz, amelynek lehetnek még rejtett költségei. A Viper helikpetereket még a Heger-kabinet tárgyalta le az USA illetékeseivel, erre az amerikai ajánlatra hivatkozva adták Szlovákia összes működő vadászgépét (MiG-29-esét) Ukrajnának.

A csütörtöki információk szerint a támadóhelikoptereket a gyártó Bell Taxtron és a General Electric szállítja majd le, hivatalosan „jelentős kedvezménnyel”.

A dolog nem feltétlenül lesz előnyös Szlovákia számára, de mint azt több példa is mutatta korábban, az amerikai hadiiparral szemben nem egyszerű kihátrálni egy alkuból. A számok mindenesetre aggasztóak.

A sztori háttere

2023 tavaszán a már megbuktatott Heger-kabinet az alkotmányosság határát túllépve Ukrajnának ajándékozta 13 MiG-29-es vadászgépét. Jaroslav Naď akkori védelmi miniszter (jelenleg Demokrati) és Eduard Heger (szintén Demokrati) kormányfő Zuzana Čaputová akkori államfő jóváhagyásával ajándékozta el a gépeket, úgy, hogy azzal lényegében légvédelem nélkül maradt Szlovákia.

A lépés törvényessége azóta is vita tárgya. Az alkotmány ugyanis kimondja, hogy nagy horderejű külpolitikai kérdésekben egy megbízott kormány (értsd: olyan kormány, amely nem kapta meg, vagy amelytől a parlament megvonta a bizalmat) nem dönthet. Ezt Naďék azzal bűvészmutatvánnyal kendőzték el, hogy Rastislav Káčer akkori külügyminiszterrel kiállítottak egy papírt, ami szerint nem „nagy horderejű külpolitikai” lépés, ezt megfejelték egy néhány oldala politikai jelentéssel, és erre hivatkozva a közvélemény hangos ellenkezése ellenére elküldték a gépeket.

Hegerék egyik központi érve a vadászgépek átadásánál az volt, hogy cserébe az USA-tól nagyon kedvezményes áron, mindössze százmillió euróért 12 támadóhelikopterhez jutnak rakétákkal együtt. Ahogy azt Naďgyal kapcsolatban tapasztalhattuk, ígéretei (például a Patriotok szlovákiai állomásoztatása kapcsán) nem sokat érnek.

Kínos összefüggések

Az Egyesült Államok konkrétan 12 darab AH-Z1 Viper támadó helikoptereket kínált fel Szlovákiának a MiG-ekért cserébe, de már a legelső információk szerint is Szlovákiának hozzá kellett volna fizetnie a gépek árához.

A csomag tartalmazta volna a pilóták kiképzését valamint 500 darab rakétát is.

Naď tavaly azt állította, hogy összesen 340 millió euróért jutna hozzá Szlovákia a teljes csomaghoz, amiből le lehet számítani az EU Békekeretéből Szlovákiának járó 200 millió eurót – így jön ki a politikusi túlzással emlegetett 100 millió euró.

A mélyatlantista, háborús kirohanásairól is ismert politikus akkor azt állította, hogy az amerikaiak 660 millió eurót engednek el Szlovákiának.

Hírdetés

Tegyük azonban rögtön hozzá, hogy már az elejétől kilógott a lóláb. Naď volt a leghangosabb ellenzője például annak, hogy a Pellegrini-kormány 2018-2020 között F-16-osok vásárlására kössön szerződést. Akkor azzal érvelt, hogy Szlovákiának a nehézpáncélos és gyalogsági páncélos képességeit kellene megerősíteni.

De még ha ettől el is tekintünk, miután Szlovákia összes légvédelmi rendszerét (a nagy hatótávolságú Sz-300-as rendszert, a KUB közepes hatótávolságú légvédelmi rendszert és a 13 MiG-et) átjátszották Ukrajna kezére az amerikai külpolitika égisze alatt, logikusabb lett volna ezek pótlása. De nem ez történt. Sőt.

Az sem mellékes, hogy Jaroslav Naď anno az SSPI biztonságpolitikai agytröszt alapítója és vezetője is volt, amely szorosan együttműködött többek között a Bell vállalattal is – a szóban forgó helikopterek gyártójával.

És végül a legfontosabb körülmény: a helikoptereket azért ajánlották fel az amerikaiak, mert a Bell elesett egy üzlettől Pakisztánban. Eredetileg ugyanis Pakisztán rendelte meg a helikoptereket, de elálltak a szerződéstől. Így a cégnek kapóra jött a szlovák MiG-ek körüli hajcihő – no, meg a régi ismeretség a védelmi miniszterrel.

Mi, mennyi?

A Heger-kormány Jaroslav Naďgyal egyetemben kiesett a pikszisből, és az előző államfő 2023 májusában lecserélte őket az Ódor-kormányra, ami viszont mereven tartotta az atlantista külpolitikai vonalat. Martin Sklenár, Naď egykori jobbkeze és utódja megbízott védelmi miniszterként, hivatalosan is bekérte az ajánlatot az USA-tól a 2 Viper helikopterre.

Erre reagálva borította a bilit Peter Kmec, a HLAS biztonságpolitikia és külpolitikai szakértője, parlamenti képviselő. Ő hívta fel a figyelmet már tavaly, hogy a többszázmillió eurós kedvezménynek beharangozott ajánlat hamis. Az EU ugyanis nem tudott fizetni a Békekeretből, így a 100 millió valójában maradt 340 millió. De ez nem a végleges összeg.

„Szóval ahhoz, hogy megvegyük azt, aminek megvásárlását eddig nem is terveztük, elő kell teremtenünk 340 millió eurót, majd további 240 millió eurót a vám- és adóköltségekre, ráadásul 850 millió euróval drágább lesz a gépek karbantartása, mint ha egy másik helikoptertípust vásárolnánk”

méltatlankodott 2023 júniusában Kmec. Bár a karbantartási költségek valós nagyságát nehéz megbecsülni, mert nyilván a levegőben töltött órák száma lenne a mérvadó, tény, hogy a nyilvánosan elérhető adatok szerint a Viperek karbantartási költsége 1,1 milliárd euróra tehető (repülési óránként cirka 18,5 ezer euró, míg más, NATO-tagállamoknál rendszeresített harci helikopterek, mint az Apache D vagy E verziójánál ez a költség cirka 5000 euró).

A Smer visszakozni próbált, de nem maradt mozgástere

Lényegében az amerikaiak kétszer húzták le a szlovák költségvetést. Egyszer, mikor a teljes légvédelmi képességet lenulláztatták a szolgalelkű Heger-kormánnyal, másodszor, amikor „cserébe” rávették Szlovákiát, hogy költsön további százmilliókat olyan fegyverekre, amelyekre valójában nincs szüksége

Robert Kaliňák (Smer) védelmi miniszter a választások után megpróbálta orvosolni a helyzetet. Az új közepes hatótávú légvédelmi rendszerekre kiírt pályázatot az izraeliek nyerték meg, ám Kaliňák felül akart vizsgálni a tendert, mert az volt a terve, hogy meggyőzi az amerikaiakat arról, hogy Viperek helyett Patriot nagy hatótávú légvédelmi rendszereket adjanak el Szlovákiának.

A tervben volt ráció. Naď ígéreteivel ellentétben előbb a hollandok, majd az amerikaiak és végül a németek is kivonták Patriot ütegeiket Szlovákiából, amit az ország védelmére helyeztek ide. Az ütegek Ukrajnába kerültek. Ám épp tavaly ősszel és idén tavasszal kerültek abba a helyzetbe az ukránok, hogy az oroszok elkezdték kilőni a Patriotok a fronton, és a Nyugat kénytelen volt pótolni a hiányt. Ez azt jelentette, hogy Patriotok megrendelése igen hosszú várakozi időt jelentett volna.

Így Kaliňák végül hagyta az eredeti tendert, és letett a Patriotokról – nem nagyon volt más választása. Az ár azonban emelkedett, nem kicsit.

A most ismert számok szerint az ajánlat, amit az amerikai külügy elfogadott 554 millió eurónak megfelelő amerikai dollárról szól, ami ráadásul kétszázmillió euróval magasabb ár az eredeti 340 milliós ajánlatnál. Magasabb ár esetén az adó- és vámköltségek is nagyobbak. 

Körkép.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »