Az ukrán Yaskrava Arena Dnipra nemzetközi gyermek-cirkuszfesztivál

Budapesten, a Fővárosi Nagycirkuszban rendezik meg 2023. január 2-án és 3-án az ukrán Yaskrava Arena Dnipra nemzetközi gyermek cirkuszfesztivált.

Hírdetés

Az orosz-ukrán háború ellehetetleníti a nemzetközi gyermek cirkuszfesztivál ukrajnai megrendezését, ezért Olga Oblasova, a fesztivál igazgatója kérésére a Fővárosi Nagycirkuszban valósul meg a fiatal tehetségek egyik ugródeszkájaként szolgáló esemény – olvasható a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében.
   
Mint Fekete Pétert, a Fővárosi Nagycirkusz főigazgatóját idézik: „bajban ismerszik meg az ember”. A jótékonyság, az egymásra figyelés, az egymás segítése, a cirkuszművészet alapüzenetei közé tartozik. Fontos, hogy ez ne csak szóban, hanem tettekben is mérhető legyen, ezért most is segítő kezet nyújtunk – mondta.
   
A fesztivált 2010-ben indította útjára a Bright Country (Ukrajna) civil szervezet. Az eseményt minden év decemberében, karácsony előestéjén rendezték meg a Dnyipro Állami Cirkuszban. Az évek során több mint ezer artistanövendék vett részt a fesztiválon Ukrajna minden régiójából, valamint Litvániából, Magyarországról, Németországból, Moldovából és Lengyelországból.
   
A fesztivál zsűrijét minden évben Ljudmila Sevcsenko, az Ukrán Nemzeti Cirkusz igazgatója vezette, a zsűritagok között rendezők, producerek és kiváló cirkuszművészek kaptak helyet – áll a közleményben.
   
Mint kiemelik, a Yaskrava Arena Dnipra fesztiválok győztesei rendszeresen továbbjutnak a rangos franciaországi, spanyolországi és olaszországi nemzetközi fesztiválokra.
   
A fesztiválprogram része 2020 óta az Éjszaka a cirkuszban című cirkusz-színházi előadás, amely a fiatal művészek kísérleti előadásait foglalja magában. Az Éjszaka a cirkuszban 2023-as produkciója Antoine de Saint-Exupéry A kis herceg című regénye alapján készült.
   
A közleményben Olga Oblasovát is idézik, aki úgy fogalmazott: a háború megállította a cirkuszfesztivált, de ez nem állította meg a gyerekeket, a tanárokat és az artistákat vágyaik teljesítésében. „A Fővárosi Nagycirkusz legnagyobb örömünkre segítő kezet nyújt, hogy ne szakadjon meg a Yaskrava Arena Dnipra hagyománya” – mondta a dnyiprói fesztivál igazgatója.
   
Tájékoztatása szerint az idén Harkiv, Kijev, Odessza, Donyeck és Zaporizzsja régiók cirkusziskoláinak diákjai, Magyarországról a Baross Imre Artistaképző Akadémia három produkciója, valamint svájci, olasz, mexikói artistanövendékek vesznek részt a versenyen. „Hálásak vagyunk a Fővárosi Nagycirkusz vendégszeretetéért és támogatásáért” – mondta Olga Oblasova.
 


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »