Az ukrajnai holodomor 14,5 millió áldozatának emlékére (VIII) – az áldozatszámolás módszertana

Az ukrajnai holodomor 14,5 millió áldozatának emlékére (VIII) – az áldozatszámolás módszertana

holodomor8

/1994. december elejétől kezdve két hónapon át tíz folytatásban ismertettem, illetve fordítottam a Demokrata hetilapban a tavaly 98 éves korában elhunyt kiváló brit-amerikai történész, Robert Conquestnek azt a könyvét, amely leírja a Sztálin által okozott mesterséges éhínséget Ukrajnában.

A Bánat aratása: a szovjet kolhozosítás és a terror-éhínség (The Harvest of Sorrow: Soviet Collectivisation and the Terror-Famine) 1986-ban jelent meg. Talán említeni sem érdemes, hogy máig nincs magyar kiadása. Nyilván azért, mert 14,5 millió ember halála a magyar könyvkiadók szemében nem sokat nyom a latban.

Hogy hozzájárulhassak eme iszonyú népirtás emlékének ébren tartásához, mától (április 16) kezdve minden nap egy-egy folytatást teszek elérhetővé az „Élő archívumban”./

Következik a 8-ik rész.

xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx

 

UKRAJNA – 8. rész

 

(A hetedik folytatás végén kezdtünk a könyv XVI. fejezetébe, amely a sztálini mesterséges éhínség áldozatainak számával foglalkozik. Annak ellenére, hogy a kommunista hatóságok a  népesség veszteségére vonatkozó számadatokat titkolják,  kiszámításuk nem különösképpen nehéz.  Egyszerűen össze kell hasonlítani az 1926-os szovjet népszámlálás adatait és az 1933 utáni népszámlálásét oly módon, hogy a 26-ost megnöveljük a természetes népszaporulattal.)

Néhány fenntartást azonban meg kell említeni.  Az 1926-os népszámlálás – mint akármelyik, sokkal hatékonyabban végzett népszámláláshoz hasonlóan – nem lehet teljesen pontos. Szovjet és nyugati becslések szerint 1,2 – 1,5 millióval alulszámol (amelyből kb. 800 000 Ukrajnára jut). Ez azt jelenti, hogy a halottak számának becslésénél a kapott számadathoz legalább félmilliót kellene hozzáadni. A hivatalosan megadott alapadatok azonban oly mértékű kényelmet nyújtanak, hogy – az óvatosság kedvéért – a helyesbítést ne vegyük figyelembe. A természetes szaporulatot szintén eltérően állapították meg – igaz az eltérések meglehetősen szűk tartományban mozognak. Első pillanatásra a nagyobb akadály az,  hogy az 1937 januárjában  elvégzett következő népszámlálás adatai sajnos nem állnak rendelkezésre. A jelek szerint az előzetes adatokat a hatóságok először 1937. február 10-én kaphatták meg. Ezt követően a népszámlálás adatait nem hozták nyilvánosságra. Március 25-én a népszámlálási bizottság elnökét, I.A. Kvitkint letartóztatták. Mint kiderült, N.I. Jezsov, a ,,dicsőséges szovjet elhárítás” feje ,,a szovjet statisztikai apparátus árulóinak viperafeszkét” sikeresen eltaposta. Az árulók azt a célt szolgálták, hogy ,,a népesség tényleges számát eltorzítsák, és, mint a korabeli Pravda írta, ,,szándékosan csökkentették a Szovjetunió valódi lakosságának számát”, ami meglehetősen furcsa vád volt, hiszen nem ők voltak azok, akik a ,,csökkentést” elvégezték.

A népszámlálás és a népszámlálók eltüntetésének indoka meglehetősen világos. Éveken át hivatalos beszédekben és becslésekben kb. 170 milliós számot említettek, ami mutatja, mint Molotov 1935 januárjában mondta, hogy ,,a népesség gigantikus növekedése mutatja a szovjet építés élő erőit”.

1939 januárjában egy újabb népszámlálást hajtottak végre. Ebben az időszakban csupán ennek az eredményét hozták nyilvánosságra, de olyan körülmények közepette, amelyek nem sok bizalmat ébresztettek. De még akkor is érdemes megjegyezni, hogyha el is fogadjuk az 1939-es adatokat, azok is óriási veszteséget mutatnak – még ha nem is akkorát, mint a valóságos helyzet.

Az 1926 és 1937 közötti nem természetes okok miatt bekövetkezett halálesetek teljes számát tekintve az 1937-es népszámlálás végeredménye döntő és ezekre (igaz, a népszámlálás más adataira nem) a Sztálin utáni szovjet demográfusok utaltak is munkáikban.  A legpontosabb munka 163 772 000-ben, míg a többiek 164 millióban jelölik meg a szovjet lakosság számát.

A szovjet statisztikusok korábbi években elvégzett, és óvatosságból erősen lefelé nyomott előrejelzései és a mai, ugyancsak óvatos demográfiai becslés szerint a lakosság számának 177 300 000-nak kellett volna lennie.

Egy másik megközelítő számítást úgy tudunk elvégezni, hogy kiindulásnak vesszük az 1930. január 1-i becsült lakosság számot (157 600 000) és ehhez hozzáadjuk Sztálin 1935-ös, azon közlését, miszerint ,,a lakosság éves növekedése mintegy hárommillió”. Úgy is 178 600 000-at kapunk, ami igencsak megközelíti a fenti kivetítést. A második ötéves tervben szintén 180,7 milliós lakossági adat szerepel, 1938 elejére megadva. Érdekes, hogy V.N. Sztarovszkíj, Hruscsov idejében a Központi Statisztikai Hivatal vezetője a Goszplan, a központi terv 180,7 millióját 1937-hez kapcsolja és összehasonlítja a 164 milliós népszámlálási adattal ,,korrekció után”, ami jelentős lefelé ,,kerekítést” jelent: ugyanis 5 százalékos korrekció 156 milliós lakosságot adna, ami éppen az a szám, amit egy statisztikai tisztviselő bizalmasan közölt Anton Antonov-Ovszjenkó szovjet tudóssal. De, mint ahogyan munkákban mindenütt, óvatosságból a ,,korrekciót” figyelmen kívül hagyjuk. A korrekció nélkül Sztarovszkíj számadata szerint tehát 16,7 millió ember hiányzik.  A magyarázat lehet az, hogy a Goszplan szám – mint minden Goszplan adat – 1937. október elejére vonatkozik, mely esetben a hiány kb. 14,3 millió.  De e könyv első kiadásában óvatosan értelmeztem a számadatokat (és figyelmen kívül hagytam a korabeli szovjet demográfusoknak még magasabb előrevetítési adatait is) és elfogadtam a 13,5 milliónál nem nagyobb hiányt.

Ekkor azonban még nem tudtam egy olyan forrásról – amely  a kollektivizálás vezető szovjet szakértőjétől származik -, mely az 1937. januári lakossághiányt 15-16 millióban jelölte meg (V.P. Danilov az Arheograficseszkíj Jezbegodnyik za 1968 god, Moszkva, 1970, 249. old.) Alacsonyabb becslésem legalább mutatja, hogy megközelítésem valóban óvatos becslés volt és tanúskodik a tények józan és nem szenzációt kereső megközelítéséről.

Ez a 15-16 millió nem teljes mértékben haláleset eredménye. Le kell vonnunk azoknak a számát, akik azért nem születtek meg, mert szüleik meghaltak, elváltak, stb. E körülménynek és a lakossági katasztrófa hasonló időszakainak vizsgálata azt mutatja, hogy ez a teljes hiány 26-30 százalékát is elérheti. Ez 4,5 milliót ad, ami azt jelenti, hogy a kuláktalanítás és a mesterséges éhínség következtében kb. 11 millióan haltak meg.

(Ismét egy másikfajta megközelítés, hogy 1938-ban kb. 19 900 000 paraszti háztartás volt. 1929-ben kb. 25 900 000. Ha parasztcsaládonként átlagosan 4,2 főt veszünk figyelembe, akkor ez azt jelenti, hogy 1929-ben kb. 108 700 000 paraszt élt és 1938-ban 83 600 000. Mivel 24,3 millió a városokba ment, a számadatnak 105 milliónak kellene lennie, ami kb. 21 millió ember hiányzását mutatja. A korábban már említett egyéb körülményeket figyelembe véve ez több mint 13 millió halottat eredményez.)

Ezt kb. 11 milliónak véve, még hozzá kell adnunk azon parasztokat is, akiket már elítéltek, de a munkatáborokban 1937 januárja után haltak meg, vagyis azokat, akiket a parasztság ellen  1930-33-ban folytatott hadjárat során tartóztattak le és akik nem élték meg a szabadulást (de amely szám nem foglalja magában azt a sok parasztot, akit az 1937-38-as, általánosabb terror idején tartóztattak le.) Ez, mint ahogyan később meglátjuk, nem kevesebb mint további 3.5 milliót eredményez, amelynek következtében a kuláktalanítás és a mesterséges éhínség következtében  nem természetes halállal meghalt parasztok teljes száma kb. 14,5 millió.

*     *     *

Most vizsgáljuk meg azt, hogy ez a félelmetes szám miként osztható fel a kuláktalanítás és az éhínség között. Itt már bizonytalanabb talajon járunk.

Demográfiai körökben úgy vélik, hogy a vidéki terror következtében meghalt tizennégy milliónál is több haláleset nagyjából egyenlően oszlik meg két ok között: vagyis, több mint hétmillióan haltak meg a kuláktalanítás és ugyancsak több mint hétmillióan pusztultak el a mesterségesen létrehozott éhínségben.  Ezt a felfogást azonban vizsgáljuk meg részletesebben.

A 14,5 millióból azt a 3,5 milliót, aki az 1937 utáni időszakban halt meg a büntetőtáborokban, főként az 1933. májusi rendelet előtt ítélték el, de minden bizonnyal sokan voltak közülük Ukrajna és a Kubán kiéhezett falvaiból is. Ők azonban nem kifejezetten magának az éhínségnek az áldozatai és az éhenhaltak számának kiszámításához vissza kell mennünk 1937 előtt meghalt 11 millióhoz és ezt a számot kell megpróbálnunk a deportálás és az éhínség áldozatai között felosztanunk.

Kiindulhatunk az éhínség áldozataiból és itt a kiindulópont az ukrán lakossági deficit lehet. (Mint ahogyan mondottuk, ez nem foglalja magában az éhínség áldozatainak teljes számát, de a nem hivatalos számadatok arra utalnak, hogy a halálesetek mintegy 80 százaléka Ukrajnára és az Észak-Kaukázus többségében ukrán területeire vonatkozik).

Az ukrán lakossági hiány kiszámítása érdekében először is meg kell vizsgálni a meghamisított 1939-es népszámlálási adatokat, mivel, mint ahogyan mondtuk, még a mai napig sem közöltek nemzetiség szerinti bontásban megadott adatokat – sőt, gyakorlatilag semmit a teljes lakossági adaton kívül – a hiteles, 1937-es népszámlálásból, amelyre eddig támaszkodtunk.

Az 1939 januári ,,népszámlálás” hivatalos adatai szerint a szovjet lakosság száma 170 467 186 volt.  A nyugati demográfusok munkái azt mutatják, hogy a valós szám minden bizonnyal 167,2 millió volt. (Még ezen utóbbi adat is erős fellendülést mutat 1937-hez képest annak ellenére, hogy 1937-ben és 1938-ban a becslések szerint két-három millió ember veszett oda a táborokban vagy végezték ki őket.  A magyarázat oka természeti és törvényi tényezők. A születési arány felfutása katasztrófa és éhínség után normál jelenség: a nemi érintkezések és termékenység – ami ilyen időszakban zuhan – idővel javul.  1936-ban az abortuszt törvényileg megtiltották. Úgyszintén megtiltották a fogamzásgátlók árusítását és más intézkedéseket is foganatosítottak.)

A 170 467 186-os hivatalos összesítés az ukránokra 28 070 404-t (szemben az 1926-os 31 194 976-tal) jelez. Nem lehet megmondani, hogy a 170,5 millióban a 3,4 milliós ,,feltupírozást” miként osztották szét.  Általános feltételezés, hogy minden egyes nemzetiségi csoport létszámát eltúlozták (noha a jobb álcázás miatt nyilvánvalóan erőfeszítést tettek, hogy az ukránokét még jobban feltornásszák tekintettel gyenge eredményeikre).

Még akkor is, ha az eltúlzást egyenlő mértékünek tekintjük, a valódi szám Ukrajnára 1939-ben kb. 27 540 000-át adna. De az 1926-os 31,2 milliónak 1939-re kb. 38 millióra kellett volna emelkednie. A hiány tehát 10,5 millió. Kb. 1,5 millió meg nem született gyermeket feltételezve ez 1939-ig 9 millióval kevesebb ukránt eredményez.

Ez a szám nem minden esetben jelent halált. 1939-től az Ukrajnán kívül élő ukránokra erős nyomás nehezedett, hogy magukat orosznak vallják és jelentős lakosságmozgás indult meg. Egy szovjet demográfus szerint az 1926 és 1939-es népszámlálás között ,,az ukrán lakosság alacsony növekedését (!) az magyarázza, hogy 1932-ben Ukrajnában gyenge volt a betakarítás eredménye és ez a természetes szaporulatot gátolta”, de hozzáteszi, hogy ,,azok, akik korábban magukat ukránoknak gondolták, 1939-ben oroszoknak vallották magukat”. A korabeli beszámolók szerint az  emberek gyakran meghamisították személyi okmányaikat, mert az ukránok mindig gyanúsak voltak a rendőrség szemében.

Ez nem annyira Ukrajnára vonatkozott, mint a Szovjetunió más részein élő ukránokra. 1926-ban 8 536 000 volt közöttük, beleértve a Kubánban élő 1 412 000 ukránt. A kubáni kozákok megmaradt tagjait oroszokként vették nyilvántartásba, de számuk akkorra sokkal kevesebb volt mint 1926-ban. Másutt az egyes emberekre gyakoroltak nyomást és ez kétségtelenül hosszútávú folyamat volt: még az 1959-es népszámláláskor is Ukrajnán kívül 5 millió ukránt találtak.  Ha feltételezzük, hogy 2,5 millió ukránt orosszá nyilvánítottak, akkor ez 9 – 2,5 = 6,5 millió ténylegesen meghalt ukránt eredményez.

Hogyha az 1929-32-es kuláktalanítás fél millió ukrán halottját levonjuk, akkor az éhínségben meghaltak száma hatmillió.

Ezt a számot két részre bontva ötmilliót kapunk Ukrajnában és egy milliót  az Észak-Kaukázusban. A nem ukránok számadata mintegy egymillió halott lehet. Így tehát az éhínség teljes áldozatainak száma mintegy hétmillió, akik közül hárommillió gyerek. Mint korábban már említettük, ezek óvatos becslések.

*                             *                             *                             *

Az éhínségben meghaltak számának további becslési módszerét jelenti, ha megnézzük azt, hogy a statisztikai hivatal az 1937-es népszámlálást közvetlen megelőzően milyen lakossági adatot becsült és mi volt a népszámlálás tényleges eredménye.  Az előrejelzés 168,9 millió, a tényleges adat pedig 163 772 000, vagyis a különbség több mint 5 millió. Ez minden bizonnyal annak tudható be, hogy 1932 késő októberét követően Ukrajnában nem jegyezték fel a haláleseteket, ami azt jelenti, hogy a becslést végzők ezeket az adatokat nem tudták.

Az éhínség időszakában meghaltak számát közvetett módon is megbecsülhetjük, mint például hivatalos személyek elszólásaiból.

Egy orosz születésü amerikai állampolgár, aki a forradalom előtt ismerte Szkripnyiket, 1933-ban meglátogatta és más ukrán vezetővel is találkozott. Szkripnyik elmondta neki, hogy ,,legalább” nyolcmillióan haltak meg Ukrajnában és az Észak-Kaukázusban.  Balickíj, az ukrán GPU feje is azt mondta neki, hogy nyolc-kilenc millióan haltak meg és elmondta még, hogy ezt a számadatot Sztálinnak is elküldték, de csak becslésként…

Walter Duranty 1933 szeptemberében azt mondta a brit követség diplomatájának, hogy ,,az Észak-Kaukázus és a Volga alsó folyásának vidékén a lakosság az elmúlt évben hárommillióval csökkent, míg Ukrajnáé négy-öt millióval” és hogy ,,igencsak lehetségesnek” tűnik, hogy a halottak teljes száma eléri a tízmilliót…

Egy Harkovban dolgozó amerikai kommunista csupán az éhínségben meghaltak számát 4,5 millióra becsülte, amihez még több milliót számolt, akik  betegségek és a rosszul táplálkozásuk miatt haltak meg. Egy másik amerikainak egy magasrangú ukrán tisztségviselő azt mondta, hogy 1933-ban hatmillióan haltak meg. John Kolasky, egy ukrán származású kanadai kommunista, aki az ukrán KB pártfőiskolájára járt, elmondta, hogy a KB-nak küldött titkos jelentés tízmillió halottat jelölt meg…

Mindenesetre még a bizalmas, hivatalos jelentések is több millióval ingadoznak. Azt sem szabad feltételeznünk, hogy a pontos, vagy akár a megközelítő adatok rendelkezésre álltak (Balickíj jelentésében ezt kifejezetten be is vallja). Mint Leonyid Pljuscs mondta: ,,a párttagok öt-hat millióról, mások kb. tíz millió áldozatról tettek említést. A valós szám minden bizonnyal a kettő között van…

*             *             *             *

Következtetéseinkben vagy pontos adatokra vagy óvatos becslésekre támaszkodtunk. Amikor tehát arra a következtetésre jutottunk, hogy több mint 14 millió paraszt veszítette életét e könyvben leírtak miatt, minden bizonnyal a tényleges számnál kisebbet adunk meg. Legyen bárhogy is, az 1937-es népszámlálás 11 milliós ,,haláltöbblete” nem nagyon kérdőjelezhető meg.

Hogy miért nem adhatunk pontosabb képet, az nyilvánvaló. Mint Hruscsov írja emlékiratában: ,,Nem tudok pontos számot mondai, mert senki sem számolta a halottakat. Csak annyit tudtunk, hogy iszonyatos számban haltak meg emberek.”

Fontos tudni, hogy míg a vágómarha elhullási arányszámát (igaz, ezt sem pontosan) megadták, addig az emberekét nem közölték. Vagyis azt tudjuk, hogy ötven éven át mi történt az élőállat állománnyal, de azt nem, hogy mi történt az emberekkel.

Összegzésként így foglalhatjuk össze a kiszámított adatokat:

1930-37-ben meghalt parasztok:                                                 11 millió

Ebben az időszakban letartóztatottak, de

később a táborokban meghaltak:                                                3,5 millió

 

Összesen                                                                               14,5 millió

Ha a halálozást a népirtás szempontjából nézzük, érdemes megemlíteni, hogy már ötmillió lakos is Ukrajna teljes lakosságának 18,8 százaléka. Az I. világháborúban a háborúban részt vett országok lakosságának kevesebb mint 1 százaléka halt meg…

Könyvünkben az egész életükre megnyomorítottak számát nem igyekeztük megállapítani, sem annak hatását, hogy ez még máig is mit jelent.

Azt sem, hogy a túlélőket a későbbi terror miként fenyegette.

Ha a szovjet rendszer feltárná az adatokat, megtudnánk a teljes valóságot, de így csak óvatos becslésekbe bocsátkozhattunk. Azok pedig, akik még ma sem tárják fel a valós adatokat, bizonyos mértékben cinkosai és örökösei azoknak, akik mintegy ötven éve ártatlan emberek millióit küldték halálba.

 

 

 

 


Forrás:lovasistvan.hu
Tovább a cikkre »