Lengyelországban 3000, Csehországban 200 fős intézet kutatja a kommunista múlt évtizedeit. A Magyarországon 2014 elején felállt Nemzeti Emlékezet Bizottsága 15 főállású kutatóval és mintegy 50 külsős munkatárssal dolgozik, de még az út elején járnak. Készül az 1956 utáni perkataszter, az MSZMP KB és a politikai rendőrség prominenseinek életrajza pedig már nyilvános. Földváryné Kiss Réka, a NEB elnöke vele készült interjúnk során elmondta, mivel a katonai titkosszolgálat és a hírszerzés minősített adataihoz is hozzáférhetnek, minden eddiginél teljesebb képet kaphatunk az „elmúlt negyven évről”. A bizottság elsődleges célja, hogy a bűnös múltat a közös emlékezet részévé tegye, és ezzel tömegek számára szolgáltasson erkölcsi, történelmi jóvátételt. Az anyagi kárpótlásra még várni kell, de az erről benyújtott javaslat már a kormány asztalán hever.
– Hogyan fogadta az Országgyűlés igazságügyi bizottsága a Nemzeti Emlékezet Bizottsága (NEB) 2014-es beszámolóját? Tudták egyáltalán szakmai szemmel értékelni a politikusok az anyagot?
– Nyolc igen, egy tartózkodás és két ellenszavazat mellett a bizottság elfogadta az értékelést, szakmailag megalapozottnak, intenzívnek találta a testület munkáját. Tudták, hogy a nulláról kellett felépítenünk egy hivatalt, kezdve az adminisztrációs nehézségektől a nemzetközi kapcsolatrendszer kialakításán át a kutatók felvételéig.
– „…a kommunista diktatúra hatalmi működésének, legfontosabb szervezeteinek és káderpolitikájának rendszerszintű feltárása”, a NEB célkitűzései között található ez is. De mi szükség van egy új, 500 milliós költségvetésű szervezetre, ha ott vannak a hazai történeti intézetek, egyetemi műhelyek, melyek hosszú ideje kutatják a fenti érát?
– Egyfelől a volt szovjet blokk országaiból csaknem mindnek van egy intézete, amely a kommunista diktatúra évtizedeinek rendszerszerű feltárását végzi. A lengyeleknél mintegy 3000 fős intézet állt fel erre a célra, de Csehországban is csaknem 200 kolléga dolgozik az ottani „NEB”-ben. Létfontosságú a szerepe a korszakra vonatkozó egyéni történészi kutatásoknak és intézeti munkáknak is. A kollégákat mindenképp meg szeretnénk szólítani, párbeszédre szeretnénk hívni. A NEB koordinálásával lehetőség van nagyobb lélegzetű, az egész országra kiterjedő kutatási programok megvalósítására. A Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpontjával például egy közös vidéktörténeti műhelyt hoztunk létre, amelynek keretében a megyei levéltári hálózat munkatársai és vidéki kutató kollégák olyan dokumentumokat „poroltak le”, amelyeket korábban senki sem vett elő. Az egész országra kiterjedő, teljesebb képünk lesz így a kommunista diktatúra megvalósulásának vidéki folyamatáról. A Magyar Nemzeti Levéltárral szorosan együttműködve elkezdtük az 1956-os forradalmat követő megtorlás perkataszterének összeállítását. Szisztematikusan végignézzük a 19 megyei levéltár összes olyan iratát, amelyekben az 1957–1962 közötti büntetőügyeket dokumentálták. A megtorló perek egy része ugyanis nem politikai, hanem köztörvényes vádon alapult, hiszen éppen a forradalom résztvevőinek kriminalizálása volt az MSZMP célja. A NEB ösztönzője ezeknek a kutatásoknak.
– A NEB jogszabályi felhatalmazást kapott, hogy szinte minden elérhető hazai történeti forráshoz hozzáférhessen, amely a kommunista múlt feltárását elősegíti. A minősített akták is könnyedén megnyílnak a kutatóik előtt?
– Igen, a feladatkörünknél fogva a vizsgálandó kategóriába tartozó, 1990 előtt keletkezett, minősített anyagokba betekinthetünk. Továbbá javasolhatjuk az iratokat őrző intézményeknek, hogy amennyiben úgy érezzük, már nem szükséges bizonyos adatok minősítésének fenntartása, akkor azokat vizsgálják felül. A Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálattal megállapodást kötöttünk, ennek alapján megkezdtük az ottani anyagok átvizsgálását. Ugyancsak megkezdtük az Alkotmányvédelmi Hivatal kezelésében lévő mágnesszalagokon rögzített adattartalom tudományos feldolgozását.
„Van egy generáció, amely már nem igazán tud arról sem például, mi az a Gulag-rendszer vagy a málenkij robot” Fotó: Székelyhidi Balázs / Magyar Nemzet
– Tervben van egy online adatbázis összeállítása is, amelyet a nagyközönség is elérhet. Ez azt jelenti, hogy bár nem a NEB kutatója vagyok, mégis betekinthetek majd a bűnös múlt eddig titkolt dokumentumaiba?
– A pártállam működésére, a döntések meghozatalában és végrehajtásában szerepet játszó személyek körére vonatkozó kutatásaink eredményei, az ezekre épülő adatbázisok egy része már hozzáférhető a honlapunkon. Első körben a legjelentősebb párt- és állami vezetők névsorát és karrierpályáját tesszük közzé, közülük közel kétszázat már közreadtunk. A legfrissebb szakirodalom felhasználása mellett, levéltári kutatások alapján készültek el a portrék. Itt van például Várkonyi Péter, aki pl. ’69-től a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatalának vezetője, ’80-tól a Népszabadság főszerkesztője, ’82-től az MSZMP KB titkára, 1983-tól 1989-ig külügyminiszter volt, ezt követően pedig 1990-ig washingtoni nagykövet. A kutatások során kiderült, hogy az 50-es években úgy dolgozott londoni követségi attaséként, hogy közben az Államvédelmi Hatóság hírszerző tisztje volt Szendrői fedőnéven, de 1956 utáni tevékenységére is vannak adatok. Nem csoda, hogy az Antall-kormány megalakulásakor az elsők között hívták vissza posztjáról. Az ilyen típusú, levéltári kutatásokra alapozott feltárást szeretnénk folyamatosan kiterjeszteni, az eredményeket pedig nyilvánosságra hozni. Az MSZMP központi bizottsági tagjai életrajzainak összeállítását is elkezdtük. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárával együttműködve folytatjuk a politikai rendőrség főbb tisztségviselői életútjának bemutatását, jelenleg az 1956–62 közötti időszakkal, az ’56 utáni kádári megtorlás részeseivel foglalkozunk. Első lépésként a vezetői kört és a pontos beosztásokat tisztáztuk, 320 személy alapadatait közöltünk eddig. Reméljük, a kiterjedt kutatások eredményeként a teljes karrierpályákat is hamarosan közreadhatjuk. Emellett a forradalom utáni Belügyminisztérium felépítését is feltérképeztük. Ehhez szeretnénk majd hozzácsatolni a hivatali állományt is.
– Mi történik, ha az önök által gyűjtött anyag alapján ma élő személyről kiderül, hogy az ÁVH hírszerzője vagy éppen a belügy valamelyik főcsoportfőnökségének egyik vezetője volt? A NEB nem hatóság, nem kezdeményezhet vádemelést, egyébként is, milyen jogszabály alapján tenné? A diktatúra alatt sokat szenvedett polgárok mégis joggal várnának felelősségre vonást ilyen helyzetben.
– Kettős feladatunk van. Az egyik, hogy tudományos kutatásokra támaszkodva minél több információt tárjunk a nyilvánosság elé a diktatúra működéséről. Első, új kutatások alapján készült kiadványaink olyan kérdésekkel foglalkoznak, mint például hogyan fonódott össze az állambiztonsággal az újságírók szövetsége, hogyan cenzúrázta a hatalom a híreket, vagy milyen titkos csatornákon keresztül támogatta az MDP vagy az MSZMP a nyugati kommunista pártokat. Az ezekre a kérdésekre adott válaszokon keresztül be tudjuk mutatni azoknak, akik 1990 után születtek, hogyan működött a diktatúra. Ez a generáció már nem igazán tud arról sem például, mi az a Gulag-rendszer, mi a málenkij robot, vagy hogyan tiporták el azokat az elemi szabadságjogokat, amelyekért nekik szerencsére már nem kell megküzdeniük. Számukra meg kell őrizni a diktatúra emlékezetét, hogy tanuljanak belőle. Erre szolgálnak az előbbiekben említett adatbázisok is. Ennél mélyebb megismerést kínálnak azok a tanulmányok, monográfiák, amelyekkel eddig hat kiadványt töltöttünk meg.
Emellett feladatunk, hogy ha olyan adatokra bukkanunk, ami felveti olyan, a kommunista diktatúra alatt elkövetett, el nem évülő, illetve emberiesség elleni bűncselekmény gyanúját, azt jelezzük az ügyészségnek. Ilyen szempontból a most folyamatban lévő Biszku-per rengeteg tanulsággal fog szolgálni. Ugyanakkor rendkívül fontos, hogy a büntetőjogi mellett felmutassuk a diktatúra kiszolgálóinak történelmi és politikai felelősségét is.
– A Biszku-ügyben hozott ítélet példaértékű lesz, ezért is van hatalmas felelőssége a bíróságnak.
– Nemrégiben egy általunk szervezett konferencián vitáztak ebben a témában történészek, s abban teljesen egyetértettek, hogy Biszku Béla történelmi felelőssége a megtorlásokban nyilvánvaló pártvezetőként és belügyminiszterként is. A párt legszűkebb vezető testületének tagjaként részt vett a sortüzeket lehetővé tevő politikai döntések meghozatalában, belügyminiszterként pedig ő egyeztetett például a Nagy Imre-per vádiratáról a szovjetekkel. Történészként azt kell, hogy mondjam, a korabeli dokumentumokkal a kezemben, hogy a történelmi felelősség kérdése egyértelmű.
– Reális elvárás-e a közvélemény részéről, hogy valaki húzzon végre egy vonalat? Ettől a beosztástól felfelé valaki kommunista hatalombirtokos, és felelősségre vonható, lefelé pedig nem.
– Egyfelől, szögezzük le, 1989-ig pártállami diktatúráról beszélünk, ugyanakkor különbséget kell tenni a Rákosi-féle 50-es évek és a késő kádári időszak között. A hatalomgyakorlás technikái, a döntéshozatal mechanizmusai között jelentős eltéréseket találunk. Így a kommunista hatalombirtokosok körének kijelölése és tevékenységük megítélése is különbözik. Ráadásul a formális pozíciók és a valós hatalmi viszonyok nem minden esetben fedték egymást. Aczél György például akkor is a kulturális élet megkerülhetetlen pontja volt, amikor nem ő volt már a központi bizottság kulturális titkára. Hasonló utat járt be Siklósi Norbert, aki akkor is döntően befolyásolta a tájékoztatási politikát, amikor már nem töltött be vezető szerepet a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatalában vagy a Magyar Újságírók Országos Szövetségében. Kizárólag pozíciók alapján tehát nem lehetne hitelesen megállapítani a valós felelősség mértékét. Ha nem megyünk be a levéltárba, és nem vizsgáljuk meg az iratokat, akkor csak a felszínt kapargatjuk, és nem szembesülünk a múlt történéseivel, rejtett, de lényegi dimenzióival.
– Találtak dokumentumot, amely olyan politikus múltbeli tevékenységével foglalkozott, aki most is vezető szerepet tölt be a politikai életben?
– Nem e szerint határozzuk meg a kutatási irányainkat.
– De akadt ilyen példa?
– A mi feladatunk a történelmi múlt hiteles feltárása, és a forrásanyagok minél szélesebb körű hozzáférésének elősegítése, aktuálpolitikai szempontoktól függetlenül.
– Ez külföldről is minden esetben megoldható? Az orosz állami levéltárakból a hírek szerint nem könnyű kipréselni az anyagokat, pedig számunkra a legérdekesebb dokumentumok innen jöhetnének.
– Kelet-Európában úgynevezett levéltári forradalomnak lehettünk tanúi az elmúlt időszakban, a volt szovjet blokk országaiban megnyíltak az archívumok. Mindez azért fontos, mert a KGB irányítása alatt rengeteg magyar irat került cseh, lengyel, román területre, később levéltárakba. Lengyel kollégáink ottani látogatásunk alkalmával mutattak olyan magyar állambiztonsági intézkedésről szóló iratot, amely itthon már nincs meg, náluk viszont fellelhető, kutatható. Az orosz levéltárak természetesen kiemelten fontos forráslelőhelyek, ám ezek valóban jóval nehezebben nyílnak meg a történészek előtt. Alapvető források hiányoznak. Ugyanakkor itthon is van feladat, hiszen a moszkvai magyar levéltári delegátus munkájának hála, sok fontos dokumentum másolata hazakerült már. Fontos, hogy a feltárt kommunista múlt – mint közös kelet-európai tapasztalat – bekerüljön a nemzetközi vérkeringésbe. Két olyan európai szervezet, a European Network Remembrance and Solidarity, illetve a Platform of European Memory and Conscience soraiba is felvételt nyert a NEB, amely ezzel az időszakkal foglalkozik, ez jelentős tudományos lehetőség.
– A pártállami múltban emberi veszteséget szenvedett, megalázott, vagyonukból kiforgatott magyarok egy része érthető módon valamilyen anyagi – például nyugdíj-kiegészítés – vagy erkölcsi – Biszku-féle vezetők felelősségre vonása – jóvátételben reménykedik. Joggal számíthatnak ők ehhez a NEB tudományos háttérmunkájára?
– Rengeteg állampolgári megkeresést kapunk. Sokan jönnek – például Gulag-túlélők –, akik olyan történeteket mesélnek el nekünk, amelyek nyilvánosságra hozatala eddig tabu volt, nem volt a közgondolkodás része. Az őket vagy felmenőiket ért traumákat elmondják, mi pedig rögzítjük azokat életútinterjúk formájában. A közös múltunk kibeszélése rendkívül fontos azok számára, akik saját bőrükön tapasztalták meg annak sötét oldalát. Bízunk benne, ha a közbeszéd, a közös emlékezet részévé tesszük az ő egyéni élettörténeteiket, azzal segítünk az erkölcsi kárpótlásban. Ugyanakkor az anyagi kárpótlás kibővítésének lehetősége is időről időre felmerül. Például a kitelepítettek, bebörtönözöttek, internáltak számos esetben szabadulásuk, visszatérésük után nem tölthették be képzettségüknek, végzettségüknek megfelelő munkát, így a nyugdíjuk ma is az átlagos magyar öregségi ellátás alatt van. A kormánytól felkérést kaptunk, amelynek értelmében részt vehettünk a kommunista diktatúra áldozatainak nyugdíjával kapcsolatos kérdéseket rendezni szándékozó bizottság munkájában. Mások mellett mi is javaslatcsomagot tettünk le az asztalra arról, hogy a sérelmet szenvedetteket hogyan lehet hozzásegíteni ahhoz, hogy még inkább megkapják jogos és méltányos járandóságukat. A javaslatokról tart az egyeztetés.
– Hogyan fogadta az Országgyűlés igazságügyi bizottsága a Nemzeti Emlékezet Bizottsága
(NEB) 2014-es beszámolóját? Tudták egyáltalán szakmai szemmel értékelni a politikusok az
anyagot?
– Nyolc igen, egy tartózkodás és két ellenszavazat mellett a bizottság elfogadta az értékelést,
szakmailag megalapozottnak, intenzívnek találta a testület munkáját. Tudták, hogy a nulláról kellett
felépítenünk egy hivatalt, kezdve az adminisztrációs nehézségektől a nemzetközi kapcsolatrendszer
kialakításán át a kutatók felvételéig.
– „…a kommunista diktatúra hatalmi működésének, legfontosabb szervezeteinek és
káderpolitikájának rendszerszintű feltárása”, a NEB célkitűzései között található ez is. De, mi
szükség van egy új, 500 milliós költségvetésű szervezetre, ha ott vannak a hazai történeti
intézetek, egyetemi műhelyek, melyek hosszú ideje kutatják a fenti érát?
– Egyfelől a volt szovjet blokk országaiból csaknem mindnek van egy intézete, amely a
kommunista diktatúra évtizedeinek rendszerszerű feltárását végzi. A lengyeleknél mintegy 3 ezer
fős intézet állt fel erre a célra, de Csehországban is csaknem 200 kolléga dolgozik az ottani „NEB”-
ben. Létfontosságú a szerepe a korszakra vonatkozó egyéni történészi kutatásoknak és intézeti
munkáknak is. A kollégákat mindenképp meg szeretnénk szólítani, párbeszédre szeretnénk hívni. A
NEB koordinálásával lehetőség van nagyobb lélegzetű, az egész országra kiterjedő kutatási
programok megvalósítására. A Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi
Kutatóközpontjával például egy közös vidéktörténeti műhelyt hoztunk létre, amelynek keretében a
megyei levéltári hálózat munkatársai és vidéki kutató kollégák olyan dokumentumokat „poroltak
le”, amelyeket korábban senki sem vett elő. Az egész országra kiterjedő, teljesebb képünk lesz így a
kommunista diktatúra megvalósulásának vidéki folyamatáról. A Magyar Nemzeti Levéltárral
szorosan együttműködve elkezdtük az 1956-os forradalmat követő megtorlás perkataszterének
összeállítását. Szisztematikusan végignézzük a 19 megyei levéltár összes olyan iratát, amelyekben
az 1957–1962 közötti büntetőügyeket dokumentálták. A megtorló perek egy része ugyanis nem
politikai, hanem köztörvényes vádon alapult, hiszen éppen a forradalom résztvevőinek
kriminalizálása volt az MSZMP célja. A NEB ösztönzője ezeknek a kutatásoknak.
– A NEB jogszabályi felhatalmazást kapott, hogy szinte minden elérhető hazai történeti
forráshoz hozzáférhessen, amely a kommunista múlt feltárását elősegíti. A minősített akták is
könnyedén megnyílnak a kutatóik előtt?
– Igen, a feladatkörünknél fogva a vizsgálandó kategóriába tartozó, 1990 előtt keletkezett,
minősített anyagokba betekinthetünk. Továbbá javasolhatjuk az iratokat őrző intézményeknek, hogy
amennyiben úgy érezzük, már nem szükséges bizonyos adatok minősítésének fenntartása, akkor
azokat vizsgálják felül. A Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálattal megállapodást kötöttünk, ennek
alapján megkezdtük az ottani anyagok átvizsgálását. Ugyancsak megkezdtük az Alkotmányvédelmi
Hivatal kezelésében lévő mágnesszalagokon rögzített adattartalom tudományos feldolgozását.
– Tervben van online adatbázis összeállítása is, amelyet a nagyközönség is elérhet. Ez azt
jelenti, hogy bár nem a NEB kutatója vagyok, mégis betekinthetek majd a bűnös múlt eddig
titkolt dokumentumaiba?
– A pártállam működésére, a döntések meghozatalában és végrehajtásában szerepet játszó
személyek körére vonatkozó kutatásaink eredményei, az ezekre épülő adatbázisok egy része már
hozzáférhető a honlapunkon. Első körben a legjelentősebb párt- és állami vezetők névsorát és
karrierpályáját tesszük közzé, közülük közel kettőszázat már közreadtunk. A legfrissebb
szakirodalom felhasználása mellett, levéltári kutatások alapján készültek el a portrék. Itt van például
Várkonyi Péter, aki pl. ’69-től a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatalának vezetője, ’80-tól a
Népszabadság főszerkesztője, ’82-től az MSZMP KB titkára, 1983-tól 1989-ig külügyminiszter
volt, ezt követően pedig 1990-ig washingtoni nagykövet. A kutatások során kiderült, hogy az ’50-es
években úgy dolgozott londoni követségi attaséként, hogy közben az Államvédelmi Hatóság
hírszerző tisztje volt Szendrői fedőnéven, de 1956 utáni tevékenységére is vannak adatok. Nem
csoda, hogy az Antall-kormány megalakulásakor az elsők között hívták vissza posztjáról. Az ilyen
típusú, levéltári kutatásokra alapozott feltárást szeretnénk folyamatosan kiterjeszteni, az
eredményeket pedig nyilvánosságra hozni. Az MSZMP központi bizottsági tagjai életrajzainak
összeállítását is elkezdtük. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárával együttműködve
folytatjuk a politikai rendőrség főbb tisztségviselői életútjának bemutatását, jelenleg az 1956–62
közötti időszakkal, az ’56 utáni kádári megtorlás részeseivel foglalkozunk. Első lépésként a vezetői
kört és a pontos beosztásokat tisztáztuk, 320 személy alapadatait közöltünk eddig. Reméljük, a
kiterjedt kutatások eredményeként a teljes karrierpályákat is hamarosan közreadhatjuk. Emellett a
forradalom utáni Belügyminisztérium felépítését is feltérképeztük. Ehhez szeretnénk majd
hozzácsatolni a hivatali állományt is.
– Mi történik, ha az önök által gyűjtött anyag alapján ma élő személyről kiderül, hogy az
ÁVH hírszerzője vagy éppen a belügy valamelyik főcsoportfőnökségének egyik vezetője volt?
A NEB nem hatóság, nem kezdeményezhet vádemelést, egyébként is, milyen jogszabály
alapján tenné? A diktatúra alatt sokat szenvedett polgárok mégis joggal várnának felelősségre
vonást ilyen helyzetben.
– Kettős feladatunk van. Az egyik, hogy tudományos kutatásokra támaszkodva minél több
információt tárjunk a nyilvánosság elé a diktatúra működéséről. Első, új kutatások alapján készült
kiadványaink olyan kérdésekkel foglalkoznak, mint pl. hogyan fonódott össze az állambiztonsággal
az újságírók szövetsége, hogyan cenzúrázta a hatalom a híreket, vagy milyen titkos csatornákon
keresztül támogatta az MDP vagy az MSZMP a nyugati kommunista pártokat. Az ezekre a
kérdésekre adott válaszokon keresztül be tudjuk mutatni azoknak, akik 1990 után születtek, hogyan
működött a diktatúra. Ez a generáció már nem igazán tud arról sem például, mi az a Gulag-rendszer,
mi a málenkij robot, vagy hogyan tiporták el azokat az elemi szabadságjogokat, amelyekért nekik
szerencsére már nem kell megküzdeniük. Számukra meg kell őrizni a diktatúra emlékezetét, hogy
tanuljanak belőle. Erre szolgálnak az előbbiekben említett adatbázisok is. Ennél mélyebb
megismerést kínálnak azok a tanulmányok, monográfiák, amelyekkel eddig hat kiadványt töltöttünk
meg.
Emellett feladatunk, hogy ha olyan adatokra bukkanunk, ami felveti olyan, a kommunista diktatúra
alatt elkövetett, el nem évülő, illetve emberiesség elleni bűncselekmény gyanúját, azt jelezzük az
ügyészségnek. Ilyen szempontból a most folyamatban lévő Biszku-per rengeteg tanulsággal fog
szolgálni. Ugyanakkor rendkívül fontos, hogy a büntetőjogi mellett felmutassuk a diktatúra
kiszolgálóinak történelmi és politikai felelősségét is.
– A Biszku-ügyben hozott ítélet példaértékű lesz, ezért is van hatalmas felelőssége a
bíróságnak.
– Nemrégiben egy általunk szervezett konferencián vitáztak ebben a témában történészek, s abban
teljesen egyetértettek, hogy Biszku Béla történelmi felelőssége a megtorlásokban nyilvánvaló
pártvezetőként és belügyminiszterként is. A párt legszűkebb vezető testületének tagjaként részt vett
a sortüzeket lehetővé tevő politikai döntések meghozatalában, belügyminiszterként pedig ő
egyeztetett például a Nagy Imre-per vádiratáról a szovjetekkel. Történészként azt kell, hogy
mondjam, a korabeli dokumentumokkal a kezemben, hogy a történelmi felelősség kérdése
egyértelmű.
– Reális elvárás-e a közvélemény részéről, hogy valaki húzzon végre egy vonalat? Ettől a
beosztástól felfelé valaki kommunista hatalombirtokos, és felelősségre vonható, lefelé pedig
nem.
– Egyfelől, szögezzük le, 1989-ig pártállami diktatúráról beszélünk, ugyanakkor különbséget kell
tenni a Rákosi-féle ’50-es évek és a késő kádári időszak között. A hatalomgyakorlás technikái, a
döntéshozatal mechanizmusai között jelentős eltéréseket találunk. Így a kommunista
hatalombirtokosok körének kijelölése és tevékenységük megítélése is különbözik. Ráadásul a
formális pozíciók és a valós hatalmi viszonyok nem minden esetben fedték egymást. Aczél György
például akkor is a kulturális élet megkerülhetetlen pontja volt, amikor nem ő volt már a központi
bizottság kulturális titkára. Hasonló utat járt be Siklósi Norbert, aki akkor is döntően befolyásolta a
tájékoztatási politikát, amikor már nem töltött be vezető szerepet a Minisztertanács Tájékoztatási
Hivatalában vagy a Magyar Újságírók Országos Szövetségében. Kizárólag pozíciók alapján tehát
nem lehetne hitelesen megállapítani a valós felelősség mértékét. Ha nem megyünk be a levéltárba,
és nem vizsgáljuk meg az iratokat, akkor csak a felszínt kapargatjuk, és nem szembesülünk a múlt
történéseivel, rejtett, de lényegi dimenzióival.
– Találtak dokumentumot, amely olyan politikus múltbeli tevékenységével foglalkozott, aki
most is vezető szerepet tölt be a politikai életben?
– Nem e szerint határozzuk meg a kutatási irányainkat.
– De akadt ilyen példa?
– A mi feladatunk a történelmi múlt hiteles feltárása, és a forrásanyagok minél szélesebb körű
hozzáférésének elősegítése, aktuálpolitikai szempontoktól függetlenül.
– Ez külföldről is minden esetben megoldható? Az orosz állami levéltárakból a hírek szerint
nem könnyű kipréselni az anyagokat, pedig számunkra a legérdekesebb dokumentumok
innen jöhetnének.
– Kelet-Európában úgynevezett levéltári forradalomnak lehettünk tanúi az elmúlt időszakban, a volt
szovjet blokk országaiban megnyíltak az archívumok. Mindez azért fontos, mert a KGB irányítása
alatt rengeteg magyar irat került cseh, lengyel, román területre, később levéltárakba. Lengyel
kollégáink ottani látogatásunk alkalmával mutattak olyan magyar állambiztonsági intézkedésről
szóló iratot, amely itthon már nincs meg, náluk viszont fellelhető, kutatható. Az orosz levéltárak
természetesen kiemelten fontos forráslelőhelyek, ám ezek valóban jóval nehezebben nyílnak meg a
történészek előtt. Alapvető források hiányoznak. Ugyanakkor itthon is van feladat, hiszen a
moszkvai magyar levéltári delegátus munkájának hála, sok fontos dokumentum másolata hazakerült
már. Fontos, hogy a feltárt kommunista múlt – mint közös kelet-európai tapasztalat – bekerüljön a
nemzetközi vérkeringésbe. Két olyan európai szervezet, a European Network Remembrance and
Solidarity, illetve a Platform of European Memory and Conscience soraiba is felvételt nyert a NEB,
amely ezzel az időszakkal foglalkozik, ez jelentős tudományos lehetőség.
– A pártállami múltban emberi veszteséget szenvedett, megalázott, vagyonukból kiforgatott
magyarok egy része érthető módon valamilyen anyagi – például nyugdíjkiegészítés – vagy
erkölcsi – Biszku-féle vezetők felelősségre vonása – jóvátételben reménykedik. Joggal
számíthatnak ők ehhez a NEB tudományos háttérmunkájára?
– Rengeteg állampolgári megkeresést kapunk. Sokan jönnek – például Gulag-túlélők –, akik olyan
történeteket mesélnek el nekünk, amelyek nyilvánosságra hozatala eddig tabu volt, nem volt a
közgondolkodás része. Az őket vagy felmenőiket ért traumákat elmondják, mi pedig rögzítjük
azokat életútinterjúk formájában. A közös múltunk kibeszélése rendkívül fontos azok számára, akik
saját bőrükön tapasztalták meg annak sötét oldalát. Bízunk benne, ha a közbeszéd, a közös
emlékezet részévé tesszük az ő egyéni élettörténeteiket, azzal segítünk az erkölcsi kárpótlásban.
Ugyanakkor az anyagi kárpótlás kibővítésének lehetősége is időről időre felmerül. Például a
kitelepítettek, bebörtönözöttek, internáltak számos esetben szabadulásuk, visszatérésük után nem
tölthették be képzettségüknek, végzettségüknek megfelelő munkát, így a nyugdíjuk ma is az átlagos
magyar öregségi ellátás alatt van. A kormánytól felkérést kaptunk, amelynek értelmében részt
vehettünk a kommunista diktatúra áldozatainak nyugdíjával kapcsolatos kérdéseket rendezni
szándékozó bizottság munkájában. Mások mellett mi is javaslatcsomagot tettünk le az asztalra arról,
hogy a sérelmet szenvedetteket hogyan lehet hozzásegíteni ahhoz, hogy még inkább megkapják
jogos és méltányos járandóságukat. A javaslatokról tart az egyeztetés.
Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »
