Az SaS parlamenti obstrukcióhoz fog folyamodni egyes gyorsított eljárásoknál

Az SaS parlamenti obstrukcióhoz fog folyamodni egyes gyorsított eljárásoknál

Az ellenzéki SaS bejelentette, hogy parlamenti obstrukcióhoz fog folyamodni egyes gyorsított eljárásban előterjesztett törvénytervezeteknél, majd az alkotmánybíróságra adja azokat.

Szerinte a kormánypártok visszaélnek ezzel a lehetőséggel – a TASR-t Ondrej Šprlák, a párt szóvivője tájékoztatta erről.

Az SaS Robert Fico (Smer-SD) kormányfő bejelentésére reagált, aki „jogalkotási cunamit” harangozott be a következő kormányülésre.

Robert Fico téved, ha azt hiszi, hogy csak úgy átmegy a parlamenten a közszolgálati törvény módosítása, vagy a közbeszerzési eljárások átláthatóságának csökkentése. Helyes, hogy szükség esetén a kormánynak lehetősége van gyorsított eljárást indítványozni, de ennek is be kell tartani a szabályait. Ugyanis most szégyentelenül meg akarja kerülni a szabályos jogalkotási folyamatot és megakadályozni az alapos szakmai vitát

Hírdetés

– jelentette ki Branislav Gröhling, az SaS elnöke.

Hozzátette,

mindent megtesznek, hogy megakadályozzák ezeknek a törvényeknek az életbe lépését.

A kormányfő a héten bejelentette, hogy a következő kornmányülésen számos nagy törvénymódosítás kerül terítékre. Az RTVS-re vonatkozó változásokon kívül az ülés programján szerepel a közbeszerzési törvény nagy módosítása, a környezeti hatástanulmányokra vonatkozó törvény, és szociális kérdéseket érintő módosítások is.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »