Az omikron variáns miatt kétezer ember került karanténba egy svájci iskolában

Az omikron variáns miatt kétezer ember került karanténba egy svájci iskolában

Nyitókép: Laurent Gillieron/Keystone/AP

Svájc két kantonjában, Genfben és Vaudban kétezer embernek – beleértve 1600 gyereket – kellett tíznapos karanténba vonulnia azután, hogy egy nemzetközi magániskola kampuszában két omikron variánssal fertőzött személyt azonosítottak.

Az egészségügyi hivatalok döntése alapján mindenkinek, aki ezen a héten a Founex városában található Genfi Nemzetközi Iskola kampuszában tartózkodott, karantént és PCR-tesztet kell abszolválnia. Az iskola weboldala szerint az iskolába 1500 gyerek és fiatal jár háromtól tizennyolc éves korig, akik 80 országból származnak, emellett az iskolát a genfi diákok is látogatják.

Hírdetés

Mindkét eset annak a pozitívan tesztelt személynek a családjával függ össze, aki a Dél-afrikai Köztársaságból tért haza. Az iskola diákjain kívül a szülőknek és a testvéreknek is PCR-tesztet kell abszolválniuk.

A svájci kormány pénteken bejelentette, hogy szombattól feloldja a kötelező karantént azon személyek számára, akik olyan országból térnek haza, ahol azonosították az omikron variánst. A kormány szerint nincs értelme tovább érvényben tartani ezt az óvintézkedést, mivel az omikron variáns már Svájcban is felütötte a fejét.

Teraz.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »