SZIMFONIKUSOK, SPACE ROCK ÉS A GREGORIÁN KEVEREDIK AZ ÚJ ALBUMON
Gyászol az Omega. A „fekete november” kíméletlen tarolásának eredményeként Magyarország legrégebben működő formációja egy hónapon belül két zenekari tagot is elveszített.
Benkő László alapító-billentyűhangszeres mellett a már korábban kilépett, meghatározó zeneszerző-basszusgitáros is az égi zenekarba igazolt. Miután Mihály Tamás negyvenhat esztendőn keresztül küzdött az élcsapat soraiban, nyugodtan kijelenthető, hogy „örök omegás” volt. Akárcsak Benkő László. A négy (!) esztendeig készült végrendelet jótékony hatásait az előrement régi társak már nem élvezhették.
A Testamentum, akár az Omega lemezkiadványainak többsége, egy trilógia utáni ráadásként is felfogható. Az első három korong – soraikban még Presser Gáborral és Laux Józseffel – a beat jegyében fogant, a negyedik, ötödik és hatodik a hard rock jegyeit viselte, majd ismét három album erejéig a hetvenes évek közepétől hódító space rockkal kötelezték el magukat.
A későbbi, útkereső időszakban aztán megszakadt a jól bevált tematika. Miután a maguk szabta keretek között mindent és annak az ellenkezőjét is kipróbálták, nehéz lenne valamely markáns irányzatba kategorizálni az együttest. Egy biztos: az Omega rockzenekar maradt, néhány kiemelkedő slágert – és hétéves leállásukat – leszámítva váltakozó sikerrel morzsolgatta az 1987 és kétezres évek eleje-közepe közé eső időszakot.
Nem is tehetett másként, hiszen a nyolcvanas évek közepétől, a „zenei rendszerváltozás” következtében „elhulltanak legjobbjaink a hosszú harc alatt”. Az Omega túlélt, ha nem rendszeres, de nagyszabású hazai, illetve külföldi koncertekkel életjelt adott magáról. Húszéves jubileumukat az egykori Budapest Sportcsarnokban koncertfilmfelvétellel ünnepelték meg, a Népstadionban három ízben is felléptek, mindannyiszor gigantikus, a tőlük megszokott fény- és látványelemekben bővelkedő előadásokon. 2004-től aztán az Omega ismét aktív, huszonegyedik századi menetelésüket kül- és belföldi turnék szegélyezték.
Hogy a 2010-ben útjára bocsátott Rhapsody, majd az azt követő Szimfónia & rapszódia, később az Oratórium az Omega-albumok közé sorolható-e vagy sem, arról megoszlanak a vélemények. Tény, hogy mindhárom kiadvány az új kompozíciók mellett az együttes életművéből válogat, szimfonikusra átértelmezve. Miképpen az is tény, hogy Molnár György gitáros, valamint Mihály Tamás basszusgitáros nem vett részt a közös munkában. Sőt, a Rhapsody egyértelműen Mecky (Kóbor János) neve alatt fut, rajta kívül egyetlen Omega-muzsikus sem szerepel a lemezen.
Ami a Testamentumot illeti, akár egyfajta összegzésnek is felfogható, amely nem csupán tökéletesen illeszkedik az említett sorozatba, de szintet is lép egyben. Zenei világa valahol a Pink Floydot, valamint a Dream Theatre-t idézi megspékelve némi lebegős space rockkal, gregorián vokálokkal. Ez utóbbi, valamint az elektronikusan előállított szimfonikus hangzás a 2010-es évtized már említett három albumának alappillérét jelentő legjobb zenei hagyományokat viszi tovább, már-már az opera metal világát is súrolva. A dalszövegeket a lassan fél évszázada szerzőtárs Sülyi Péter, valamint az ugyancsak veterán harcosnak minősülő menedzser-producer Trunkos András jegyzi. Tartózkodva a napi politikától, a direkt társadalomkritikától, főként költői eszközökkel kifejezett filozófiai fejtegetésekkel, a keresztény hagyományokkal (Gloria et honor deo, Halotti beszéd) foglalkozik. Hogy melyiket ki követte el, a hézagos információk folytán csupán kikövetkeztethető.
A Nyitány és az Utolsó ítélet (mint finálé) kerete közé szorított, összesen tizennyolc tételből öt újragondolt, korábbi szerzemény is helyet kapott. Közülük is kiemelkedő a Varázslatos fehér kő a maga Uriah Heep-es beütésű dallamvezetésével, dominánsan végigvonuló vastag, magával ragadó riffjével, amely most huszonegyedik századi köntösbe öltözött. A csúcsot azonban mégsem ez, az 1973-as Élő Omega-album egyik legsikeresebb darabja jelenti, hanem a 200 évvel az utolsó háború után gyönyörű opusza, illetve annak szövegátirata. Az eredeti felvételek huszonöt éves évfordulójára stúdióváltozatban is elérhetővé tett anyag címadó nótája itt, az új korongon most Hangyanép (Szörnyű porszemek) címmel méltán tart igényt a lemezhallgató által esetlegesen felállítandó szubjektív számlista első helyezettjére. A dallamon szerencsére mit sem változtattak, viszont olyan hátborzongató, s egyben szívmelengető gitárszólót építettek be, amelynek hallatán akár Gary Moore is elégedetten csettintene. A szóló elkövetőjének személyét úgyszintén jótékony (?) homály fedi; a borítón Vámos Zsolt, mint közreműködő szerepel – vélhetően nem a kávét szolgálta fel… Ami az új szöveget illeti, nyomokban sem emlékezetet az eredeti, hasonlóan veretes dalversre. Vízió egy ágyúból kilőtt miniatűr földgolyóról, ahol hangyaként szorgoskodó, nyüzsgő pálcikákként mozgó emberek élnek: ők a tudtukon kívül elítélt nemzedék. Tűhegynyi arcukon azonban éppúgy fellehetőek a szenvedés és a derű vonásai, mint saját magunkban. A végkifejlet aligha optimista, hiszen a „Hangyanép, percig sem tétlenek / Álmukban megmásznak hegyeket / De elnyelik őket a reggelek / Útjukon szörnyű porszemek”. Minden valószínűség szerint ez lehetett az 1971-es eredeti dalszöveg, amelyet a Bors–Erdős hanglemezgyári vezetőpáros cenzúrája – disztópiának ítélve – 200 évvel az utolsó háború után címmel engedett (kis)lemezfelvételre.
Az új szerzemények dallamosak, néhol felkavaróak, máskor nyugalmat árasztóak, jórészt a gigantikus hangszerelésnek, illetve a pszichedelikus hatásoknak köszönhetően. Ám a dalok mégsem ragadnak meg úgy, mint a korábbiak, amelyek az idők során belénk égtek. Mindenezek ellenére, vagy ezzel együtt az Omega vérbeli huszonegyedik századi megszólalású, igényes albumot csinált.
Ízlelgessük a szót: testamentum! Igen, a végakarat kimondatott. Egy veterán zenekar végrendelete, amely a zene, a hangszerelés, a modern technika és a dalszöveg erejével hagyományozza az utánuk következő nemzedékekre több mint öt évtizedes tapasztalatait, a beat, a rock, valamint annak leágazásainak legnemesebb hagyományait. Érdemes megszívlelni.
(Omega: Testamentum. CD, GrundRecords, 2020)
Hegedűs István / Magyar Nemzet
Forrás:erdely.ma
Tovább a cikkre »
