Az MNB heteken belül szigorításról dönthet

Az MNB heteken belül szigorításról dönthet

A Világgazdaság elemzői konszenzusa szerint 3,3 százalékos volt az infláció augusztusban az előző évhez képest, ez egybeesik a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által júniusban frissített inflációs pályával. A konszenzus alapján a maginflációnál nem várható jelentős változás, sőt, a többség azt várja, hogy az alapfolyamatokat mérő mutató 2,4 százalékos marad.

Az éves fogyasztói árindex az idén 2,8 százalék lehet az elemzői konszenzus és az MNB szerint is, de jövőre a szakértők 0,1 százalékponttal magasabb inflációt prognosztizálnak a jegybanki 3,1 százaléknál. Már szeptemberben emelhet az MNB az egynapos betéti kamat mostani –0,15 százalékos szintjén – válaszolta lapunk kérdésére Palócz Éva, a Kopint-Tárki vezérigazgatója.

Regős Gábor, a Századvég makrogazdasági elemzője szerint az adósságfékszabályok változása felér egy monetáris szigorítással, igaz, nem konvencionális eszköz kivezetésére – ami a devizakamatcsere (FX-swap) lehet – 2019 első negyedévéig várni kell. Halász Ágnes, az UniCredit Bank vezető elemzője elképzelhetőnek tartja, hogy a következő hónapokban a jegybank elkezdi visszavonni a nem hagyományos eszközöket, és a forintlikviditás szűkítésével kezdheti a sort.

Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője arra számít, hogy az első lépés az FX-swap-állomány lassú leépítése lesz, és ez már az idei negyedik negyedévben elkezdődhet. Ez válaszlépés lenne a beérkező uniós források likviditásbővítő hatására. A makroelemző azt feltételezi, hogy a monetáris célú kamatcsereügyletek (MIRS) ez év végi kivezetését szeptemberben jelenti be az MNB.

Hírdetés

Varga Zoltán, az Equilor elemzője szerint ha az Európai Központi Bank jelzi kamatemelési szándékát, akkor az MNB már 2019 első felében kivezetheti a forint- és a devizaswapprogramját is.

Suppan Gergelynek, a Takarékbank vezető elemzőjének a prognózisa szerint a két kamatcsereprogramot 2019 első felében csökkentheti az MNB először, az év közepén pedig mérsékli az állományokat, vagy akár ki is vezetheti őket. A jövő év közepe után emelheti a jegybank az egynapos kamatokat, és az év végén esetleg már a három hónapos betét állományába is több pénzt engedhet.

Regős Gábor és Varga Zoltán szerint a 3 százalékos inflációs cél 2019 második negyedévében érhető el fenntarthatóan, Palócz Éva és Virovácz Péter úgy véli, hogy a jövő év harmadik negyedévében. Suppan Gergely nem veszi biztosra, hogy fenntarthatóan elérjük a 3 százalékot, mert ahhoz vagy a forintnak kellene a mai szinten maradnia, vagy az üzemanyagáraknak kellene jelentősen emelkedniük.

A teljes cikk a Világgazdaság hétfői számában olvasható


Forrás:vg.hu
Tovább a cikkre »