Az ITM-államtitkára szerint 96 hónapja nőnek a bérek Magyarországon

Az ITM-államtitkára szerint 96 hónapja nőnek a bérek Magyarországon

Magyaroroszágon 96 hónapja folyamatosan emelkednek a bérek – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára a KSH közlésére reagálva csütörtökön az M1-en, adta hírül az MTI.

A Központi statisztikai Hivatal legfrissebb jelentése szerint a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete tavaly decemberben 449 400 forint volt, 10,6 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. 2020-ban a bruttó átlagkereset 403 600, a kedvezmények nélkül számolt nettó átlagkereset 268 400 forintot ért el, mindkettő 9,7 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest. A reálkereset 6,2 százalékkal emelkedett, a fogyasztói árak előző évhez mért 3,3 százalékos növekedése mellett.

Persze nem érdemes a statisztikát készpénznek venni, ahogy korábban azt megírtuk, különböző trükközésre mindig akad mód, amivel szépíteni lehet az adatokat:

Hírdetés

Mindenesetre Bodó Sándor hozzátette, a következő időszakban ilyen őrületes mértékű béremelésekre ne számítsunk, helyette mérsékeltebb lesz a koronavírus-járvány hatásai miatt. Az államtitkár szerint ezt a folyamatot bizonyítják a minimálbér-tárgyalások is, amelyek áthúzódtak az idei évre. Szerencsénkre olyan jól élünk, hogy amúgy sincs szükségünk újabb emelésre.

Az államtitkár emlékeztetett, a tárgyalások eredményeként idén a minimálbér bruttó értéke 167 400, a garantált bérminimum bruttó összege pedig 219 000 forintra emelkedett.

Közölte, az idei és a 2010-es adatok összevetése azt mutatja, hogy a polgári kormány tevékenysége alatt a minimálbér 128 százalékkal, a garantált bérminimum pedig 145 százalékkal emelkedett.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »