A felső-krisztinavárosi Keresztelő Szent János-plébánia június 26-án este szentmise keretében tartotta a templom búcsúünnepét. Erdő Péter bíboros, prímás mutatott be koncelebrált szentmisét, egyúttal felszentelte a templomot, ami annak idején, nyolcvan évvel ezelőtt elmaradt. A koncelebrálók között volt Pákozdi István, a templom plébánosa.
Az ünnepi eseményre a templom megtelt hívekkel. A szertartás előtt Szőkefalvi-Nagy Gábor templomatya üdvözölte a főpásztort.
Erdő Péter bíboros a következő szavakkal köszöntötte a híveket: „Testvéreim! Amikor ezt a templomot ünnepélyesen felszenteljük, kérjük Urunkat, Istenünket, áldja meg ezt a vizet. Bűnbánatunk jeléül keresztségünkre emlékezve meghint vele minket az Egyház, általa tisztulnak meg a falak és az oltár. Az Úr pedig segítsen minket kegyelmével, hogy a tőle kapott Szentlélekre hallgassunk és az Egyházhoz mindenkor hűségesek maradjunk!”
A főpásztor megáldotta a vizet, majd a hintővel a szentély közepéről meghintette a falakat és a népet. Ezt követően elmondta a felszentelő imádságot: „Istenünk, aki Egyházadat megszenteled és kormányzod, szent neved ünnepi énekkel dicsérjük, mert hívő néped ma ünnepélyesen
E templom jelképezi az Egyházat, amelyet Krisztus megszentelt saját vérével, hogy dicsőséges jegyesévé válassza, a hit tisztaságában tündöklő szűzként őrizze, és a Szentlélek ereje által boldog anyává avassa. Szent az Egyház, az Úr választott szőlője, mely vesszőivel betölti az egész világot, és hajtásait a keresztfára futtatva a mennyek országa felé emeli.
Most esengve kérünk tehát, Urunk,
Az isteni kegyelem árja mossa le itt az emberek vétkeit, hogy gyermekeid, Atyánk, meghaljanak a bűnnek és újjászülessenek az örök életre. Az oltár asztala köré egybegyűlt híveid itt ünnepeljék húsvét szent titkát, és táplálja őket Krisztus igéje és testének vétele. A szükséget szenvedők itt segítségre leljenek, az elnyomottak igazi szabadságra jussanak, és az istenfiúság méltóságát öltse magára minden ember, míg a mennyei Jeruzsálembe el nem érkezik. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökké örökké.”
Ámen – hangzott a hívek válasza.
A felszentelő imádság elmondása után a bíboros a jobb oldali falakon lévő hat márványkeresztet kente meg, míg Pákozdi István plébános a bal oldalon lévőket. A bíborost a diakónus kísérte, kezében tartva a krizmás edényt, a plébánost a főministráns.
Az evangélium Lukács evangéliumának Keresztelő Szent János születését hírül adó versszakasza volt (1,57–66.80).
Erdő Péter bíboros, prímás homíliáját teljes terjedelmében közöljük:
Krisztusban Kedves Testvéreim!
A mai szentmisében azért imádkozunk, hogy a felső-krisztinavárosi plébánia közössége tartós, erős, a hitben példát adó missziós közösségként állandó és megkerülhetetlen hivatást töltsön be itt, a budai hegyek kapujában. A plébániai közösséget összetartó erők egyike a plébánia temploma és annak védőszentje, aki az egész közösség pártfogója.
Ennek a templomnak a védőszentje Keresztelő Szent János. Ma az ő búcsúnapját ünnepeljük. Alkalom ez arra is, hogy Pákozdi István plébános atya kérésének eleget téve ezt a templomot felszenteljük.
Hosszú évtizedek óta működik már ez a hely, de különböző elképzelések voltak arról, hogy további építkezések útján kissé másutt, kissé más formában építenek majd templomot. Ezért kezdetben ezt a szent helyet csak megáldották. Mára azonban a dolgok úgy tűnik, megállapodtak. Létrejött a plébánia modern kultúrháza, amely a templommal és a plébániaépülettel együtt szolgálja a hívő közösség életét. Amikor ma teljesítettük plébános atya kérését, és felszenteltük a templomot, akkor ezt abban a reményben tettük, hogy itt az eucharisztikus élet, a szentségek kiszolgáltatása és Isten szavának tanulmányozása tartósan jelen lesz.
Szent Lukács evangéliumában olvastuk Keresztelő Szent János születésének és névadásának történetét. Figyelemre méltó, hogy az evangélista a felolvasott szakaszt követően ugyanezt a két eseményt beszéli el Jézussal kapcsolatban. Már ebben titokzatos párhuzamot és különbséget fedezhetünk fel: János szüleinek házában jön a világra, vidámság, öröm és csodálat fogadja a rokonság részéről (Lk 1,58.63.64.66). Jézus majd barlangistállóban születik, mintegy kitaszítva az emberek közösségéből. Szűz Márián és Szent Józsefen kívül nem is örvendezik más, csak az angyalok és távolban, bizonytalan reménnyel majd a pásztorok a betlehemi éjszakában (Lk 2,1–20).
Keresztelő Szent János születése azért olyan örvendetes esemény, mert az ő küldetése már közvetlenül kapcsolódik a Megváltó elérkezéséhez, Isten szabadító művéhez. Ezért mondja Zakariás híres hálaénekében: „Téged pedig, Gyermek, a Magasságbeli prófétájának fognak hívni, mert az Úr előtt jársz majd, hogy előkészítsd útját, hogy az üdvösség ismeretét add népének, bűnei bocsánatára, Istenünk könyörülő irgalmából, melyben meglátogat minket a magasságból Fölkelő” (Lk 1,76–78). Isten lép be a történelembe, ő akar minket szabaddá és boldoggá tenni minden földi nehézség között. Ő az, aki a maga szabadító művében együttműködésre hív mindnyájunkat. Ebben kell követnünk Keresztelő Jánost.
De Keresztelő János életének vannak olyan mozzanatai, amelyek külön is értékes tanúságot hordoznak számunkra. Mindjárt az első az, hogy születése előtt, amikor Szűz Mária Erzsébettel találkozott és Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, „felujjongott méhében a Gyermek” (Lk 1,44). Ez is a közelgő Megváltó örömét és János küldetését jelzi, hiszen életének az az értelme, hogy rámutasson a közeli Megváltóra.
Azt kell tehát keresnünk minden igyekezetünkkel, ami az ő tanítása és szeretetparancsa alapján igazságának és jóságának megfelel. Ekkor tudunk örömet sugározni magunk körül, így lehetünk áldás a környezetünk számára is.
De Keresztelő Jánosról olvassuk azt is, hogy nagyon szigorú remeteéletet élt a pusztában. Mivel uralkodott önmagán, fölébe emelkedett az evilági élet kísértéseinek. Ma is megdöbbentő járni a Holt-tenger környékén, vagy akár a Jordán vidékén, azokon a zord tájakon, ahol élt és működött. De ezzel is kifejezte, hogy számára nem a kényelem, hanem Isten a legfontosabb. De mindez nem tette őt elbizakodottá vagy kevéllyé. Nem azt tanította az embereknek, hogy hagyjanak föl foglalkozásukkal, hanem hogy legyenek tisztességesek azon a helyen, ahová az élet állította őket. A vámosoknak azt mondta: „Ne szedjetek be többet, mint amennyi meg van szabva”. A katonáknak pedig: „Ne zsaroljatok, ne bántsatok senkit, hanem elégedjetek meg zsoldotokkal” (Lk 3,13–14). Elmondhatjuk tehát, hogy szigorú erkölcsi tanítása nem szakadt el a valóságtól, hanem nagyon is életközeli volt. Nem azt követelte, hogy mindenki vonuljon a pusztába és hagyjon fel foglalkozásával. Határozottan amellett szólt, hogy
Hogy ez miképpen lehetséges, azt az ő életének két vonása világítja meg.
Először is: alázatos volt. Nem hitte magát legnagyobbnak, egyetlennek. Tudta, hogy ő csak „a pusztába kiáltónak szava” (Lk 3,4), hogy nem magához kell hódítania az embereket, hanem Istenhez kell vezetnie őket és a Megváltóhoz, Jézus Krisztushoz.
Másodszor: Keresztelő Szent János bátor ember volt. Ki merte mondani az igazságot akkor is, ha abból neki nagy baja származott. Ezért viselt börtönt, ezért adta az életét. Nem kereste a vértanúságot, nem haragudott a királyra sem, aki börtönben tartotta, sőt igyekezett a szívéhez eltalálni, úgyhogy Heródes Antipász király tisztelte Jánost: „Ha beszélgetett vele, nagy zavarba jött, de azért szívesen hallgatta” (Mk 6,20). Micsoda emelkedett szeretet kellett ehhez, hogy valaki a fogva tartóját is úgy tudja megszólítani, hogy az szívesen és tisztelettel figyel rá!
A hit örömét, életünk Krisztushoz kapcsolását, a keresztény tanúságtétel bátorságát és alázatát kérem a mai ünnepen hívő közösségünk minden tagja számára, és Isten bőséges áldását, Keresztelő Szent János közbenjáró segítségét a felső-krisztinavárosi plébánia egész közösségének. Ámen.
*
A szentmise végén, még az áldás előtt Erdő Péter bíboros örömmel jelentette be, hogy a plébánia újra káplánt kapott, Tihanyi Péter atya személyében, aki augusztus 1-jével foglalja el helyét és kezdi meg szolgálatát a közösségben.
A szentmisén a zenei szolgálatot a plébánia Scholája, a Capella Christiana végezte; vezényelt Tőkés Tünde karnagy.
A felszentelési ünnepség agapéval zárult.
Szerző: Bodnár Dániel
Fotó: Merényi Zita
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
