Az EP energiaügyi intézkedéseket is megkövetelne a nemzeti helyreállítási tervekben

Az EP energiaügyi intézkedéseket is megkövetelne a nemzeti helyreállítási tervekben

Az Európai Parlament egyetért azzal az uniós bizottsági elképzeléssel, hogy a helyreállítási tervekben energiaügyi intézkedések is szerepeljenek az orosz energiától való függetlenedés és a zöld átmenet felgyorsítása érdekében – tájékoztatott az uniós parlament csütörtökön.

Az Európai Parlament brüsszeli plenáris ülésén 471 szavazattal, 90 ellenszavazat és 53 tartózkodás mellett elfogadott parlamenti tárgyalási álláspont értelmében

Az EP-képviselők szerint a nemzeti tervek energiával foglalkozó fejezeteinek jobban oda kell figyelniük majd az uniós energiaszegénység felszámolására, elsősorban a rászoruló háztartásokra, a mikro-, kis- és középvállalkozásokra.

A képviselők az Európai Bizottság által javasolt 20 milliárd eurós támogatás forrásaként a piaci stabilizációs tartalék helyett az uniós kibocsátáskereskedelmi rendszerben korábban értékesített nemzeti kibocsátási egységeket jelölték meg. Emellett szeretnék, ha az uniós bizottság az elsősorban a 2014–2020-as költségvetési ciklus fel nem használt forrásainak rugalmas kezelésével további forrásokat találna a vonatkozó lépések finanszírozására.

Hírdetés

A tagállamoknak az új intézkedések végrehajtásakor figyelembe kellene venniük a helyi hatóságok, civil szervezetek és a szociális partnerek álláspontját is – szögezték le.

Az EP-képviselők továbbá felszólították a tagállamokat, gondoskodjanak arról, hogy a REPowerEU-terv szerinti intézkedéseik 35 százalékának akkor is legyen határon átnyúló dimenziója, ha a végrehajtásban csak egy tagállam érintett.

Az elfogadott szöveg az EP kiinduló álláspontja a tagállamokkal kezdődő tárgyalások során.

(MTI/Felvidék.ma)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »