Az ellenzék belső vizsgálatot követel az Emminél a Schadl-Völner ügyben

Az ellenzék belső vizsgálatot követel az Emminél a Schadl-Völner ügyben

Több kérdésre is választ vár az ellenzék.

Az ellenzék közös képviselőjelöltjei belső vizsgálatot követeltek az Emberi Erőforrások Minisztériumában (Emmi) a végrehajtóknál történt letartóztatások ügyében.

Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke, az ellenzék közös képviselőjelöltje Budapest 15. számú választókörzetében azt mondta, a „Rogán-Schadl-Völner-féle végrehajtói maffiahálózatról” szóló cikkek rámutattak, hogy az állam lényegében egy „végrehajtói maffiahálózatot” működtet.

Kiemelte, a kabinet megpróbál úgy tenni, mintha semmi köze nem lenne az ügyhöz, pedig „egészen a központig és egészen a miniszterelnökig vezetnek a szálak”.

Kunhalmi Ágnes azt mondta: az Emminek meg kell válaszolnia, hogy indult-e belső vizsgálat a sajtóban megjelent korrupciós információk alapján, továbbá az ott ismertetett kenőpénzekből kapott-e a miniszter vagy a felsőoktatásért felelős államtitkár.

/* (c)AdOcean 2003-2018, portfolio_hu.Infostart_2018.mobile_site.cikkek.banner_cikkozi_extra */
ado.slave(‘adoceanindexhuokdtbqijve’, {myMaster: ‘dBfmGy0C0lT8mfY5Mfg2WBNH8U_KL2dR9EYdt6o1mXz.47’,

Hírdetés

onServerEmission: function(){document.getElementById(„y-adoceanindexhuokdtbqijve”).classList.add(„uysdfa6ds”);},
onServerEmissionEmpty: function(){}
});

Tordai Bence, a Párbeszéd frakcióvezető-helyettese, az ellenzék közös képviselőjelöltje Budapest 4. számú választókörzetében azt mondta, hogy a kormány teljes tevékenysége egy az „államot leuraló bűnszervezet” kiépítésére irányult az elmúlt 12 évben.

„Orbán Viktor és bandája erkölcsileg és politikailag is megbukott, az ítéletet pedig április 3-án a választók fogják kimondani felettük” – tette hozzá Tordai Bence.

Berecz Mátyás, az ellenzék közös képviselőjelöltje Heves megye 1. számú választókörzetében azt kérdezte, hogy a felsőoktatásért felelős államtitkár miért nem nyilatkozott még az ügyben.

Az ellenzéki politikus szerint emellett arra is választ vár Rogán Antaltól, hogy tudott-e „kabinetvezetője és Schadl György közös ügyeiről”.

Tóth Endre, a Momentum elnökségi tagja, az ellenzék közös képviselőjelöltje Budapest 18. számú választókörzetében úgy fogalmazott, miközben a „mindennapi emberek éhbérért robotolnak”, a kiváltságos réteg „egymásnak osztogatja a zsíros falatokat”, és bármit el tud intézni olyan embereken keresztül, mint Schadl György.

Az ellenzék célja, hogy az április 3-i parlamenti választáson megváltoztassa ezt az „urambátyám rendszert” – mondta.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »