„Az ellentétek vonzzák egymást” – tartja a közmondás, ami igaz lehet a fizikában, de az emberközeli kapcsolatokra és a társadalmi jelenségekre vonatkoztatva kevésbé. Még akkor sem, ha néha ez a látszat.
Ha észlelünk is ilyen környezetünkben ellenpéldákat, akkor vélhető, hogy nem azonosítottunk be valamilyen rejtett összefüggést. Nagyon különböző párok esetében például alapértékek egyezését, politikai ideológiák, pártok, csoportok esetén a közös eszmetörténeti gyökérzetet.
A nemrégiben Schmidt Mária kiváló, lényeglátó írást publikált a blogján, amelynek tartalmát a minap a Vasárnapi újság nevű műsorban egy interjú keretében is kibontotta. Ennek lényege, hogy ”a 21. századi elit liberális demokráciája (…) felszámol mindent, ami összeköthet, amire közös jövő épülhetne, beleértve a legfontosabb alapelveket: a szólásszabadságot, a törvény előtti egyenlőséget és a szolidaritást.
Hadat üzent a kereszténységnek, a nemzetnek, a tisztes munkának, a versenynek, egyszóval mindazoknak az értékeknek, amelyek századokon keresztül biztosították a nyugati civilizáció túlélését. Ez a megújulásra képtelen elit Marx újrafelfedezésével, a marxizmus frissített változatával próbálja átmenteni magát a jelenbe.”
Ilyen kevés szóval valóságos bravúr ilyen pontos diagnózist adni korunkról.
Vonzzák egymást az ellentétek?
A liberalizmus és a marxizmus?
Dehogyis, nem az ellentétek vonzzák egymást, hanem találkozik két emberellenes ideológia, mely gyanakvóan tekint a hagyományra, a „társadalom-mérnökségben” hisz, íróasztal mellett kiagyalt, népboldogító absztrakt eszmékkel akarja megerőszakolni a társadalmat. Közös bennük a nemzet-, vallás- és vidék-ellenesség, az új típusú ember megalkotásának igyekezete.
A leginkább vészjósló az, hogy a kezükben olyan manipulációs hatalom van a globális cégek reklámüzeneteitől, a filmiparon, a közösségi és hagyományos médián át a taktikusan kinevelt politikusi és értelmiségi gárdáig, hogy immár képesek alternatív valóságok legyártására, amivel szemben a hagyományos, örök emberi értékek képviselői szinte eszköztelenek. Az amerikai választások arcátlan, nyílt elcsalása volt az első nagy erődemonstráció.
Mit lehet mégis tenni?
Azt, amit megtehetünk, mindenki a maga helyén. A normális gondolkodást képviselni minden helyzetben, minden fórumon, minden eszközzel. Ennyit még lehet. 1989 előtt erre sem volt lehetőség. A zsarnokság most körmönfontabb, de az ellenállás szabadságának körei – egyelőre – szélesebbek.
Borbély Zsolt Attila
A szöveg a Székely Hírmondó számára készült.
Forrás:bzsa.blogspot.com
Tovább a cikkre »
