Popular Posts

Sunday, March 28, 2021

Az ellentétek vonzzák egymást?

 


„Az ellentétek vonzzák egymást” – tartja a közmondás, ami igaz lehet a fizikában, de az emberközeli kapcsolatokra és a társadalmi jelenségekre vonatkoztatva kevésbé. Még akkor sem, ha néha ez a látszat.

Ha észlelünk is ilyen környezetünkben ellenpéldákat, akkor vélhető, hogy nem azonosítottunk be valamilyen rejtett összefüggést. Nagyon különböző párok esetében például alapértékek egyezését, politikai ideológiák, pártok, csoportok esetén a közös eszmetörténeti gyökérzetet.

A nemrégiben Schmidt Mária kiváló, lényeglátó írást publikált a blogján, amelynek tartalmát a minap a Vasárnapi újság nevű műsorban egy interjú keretében is kibontotta. Ennek lényege, hogy ”a 21. századi elit liberális demokráciája (…) felszámol mindent, ami összeköthet, amire közös jövő épülhetne, beleértve a legfontosabb alapelveket: a szólásszabadságot, a törvény előtti egyenlőséget és a szolidaritást.

Hadat üzent a kereszténységnek, a nemzetnek, a tisztes munkának, a versenynek, egyszóval mindazoknak az értékeknek, amelyek századokon keresztül biztosították a nyugati civilizáció túlélését. Ez a megújulásra képtelen elit Marx újrafelfedezésével, a marxizmus frissített változatával próbálja átmenteni magát a jelenbe.”


Ilyen kevés szóval valóságos bravúr ilyen pontos diagnózist adni korunkról.

Vonzzák egymást az ellentétek?

A liberalizmus és a marxizmus?

Dehogyis, nem az ellentétek vonzzák egymást, hanem találkozik két emberellenes ideológia, mely gyanakvóan tekint a hagyományra, a „társadalom-mérnökségben” hisz, íróasztal mellett kiagyalt, népboldogító absztrakt eszmékkel akarja megerőszakolni a társadalmat. Közös bennük a nemzet-, vallás- és vidék-ellenesség, az új típusú ember megalkotásának igyekezete.

A leginkább vészjósló az, hogy a kezükben olyan manipulációs hatalom van a globális cégek reklámüzeneteitől, a filmiparon, a közösségi és hagyományos médián át a taktikusan kinevelt politikusi és értelmiségi gárdáig, hogy immár képesek alternatív valóságok legyártására, amivel szemben a hagyományos, örök emberi értékek képviselői szinte eszköztelenek. Az amerikai választások arcátlan, nyílt elcsalása volt az első nagy erődemonstráció.

Mit lehet mégis tenni?

Azt, amit megtehetünk, mindenki a maga helyén. A normális gondolkodást képviselni minden helyzetben, minden fórumon, minden eszközzel. Ennyit még lehet. 1989 előtt erre sem volt lehetőség. A zsarnokság most körmönfontabb, de az ellenállás szabadságának körei – egyelőre - szélesebbek.

 

Borbély Zsolt Attila

 

A szöveg a Székely Hírmondó számára készült.

 

 

No comments:

Post a Comment

Rejtett globalizmus

    Nemzeti ünnepünkön a fővárosban az ellenzéki erők vezetői taktikusan nem szerveztek külön megemlékezést, ahol csak lézengtek volna az ...