Geopolitikai elemzés
Moszkva-ellenes tüntetõk BrüsszelbenEUROPRESS/AFP/WIKTOR DABKOWSKLekerült az idén a világlapok címoldaláról az ukrán válság. Az év elején megkötött második minszki megállapodást követően viszonylagos csend honol az ország keleti részén, s a hírek egyre inkább Ukrajna csődközeli állapotáról és az eliten belül mind jobban kiéleződő ellentétekről szólnak. Európa mindinkább belefárad az ukrán konfliktusba, míg Moszkva a többpólusú világrendért folyó harc frontját egy huszárvágással áthelyezte a Közel-Keletre. A média már a régi-új válsággócra, Szíriára figyel, az elemzők pedig egykedvűen állapítják meg, hogy a Nyugat és Oroszország közeledésének vesztese Kijev lehet.
Ukrajna helyzetét manapság nem lehet a formálódó világrend körüli ütközetek, így a jelenleg a figyelem középpontjában lévő szíriai válság alakulása nélkül megérteni.
Maga a konfliktus kiterjedése is a Nyugat és Oroszország közötti, lényegében már az Európai Unió Keleti Partnerség nevű programjának felfuttatásával kezdődő és az ukrán társulási szerződéssel kicsúcsosodó feszültség fokozódásával magyarázható. A szembenállás e szakaszában egyértelműen az EU a kezdeményező, s az Euromajdan győzelmével és Viktor Janukovics puccsolásával, majd a fordulat választási legitimálásával beteljesedni látszik a geopolitikai projekt, amely mögött persze végig ott áll az Egyesült Államok. Ukrajna közben elveszíti a Krímet, harcokba fordul át a növekvő feszültség a Donbaszban, s 2014 augusztusára az is világossá válik, hogy Moszkva meg fogja akadályozni Kijev katonai győzelmét. E lépésekkel egyértelművé teszi a Nyugat szemében, hogy milyen árat kell fizetnie azért, ha figyelmen kívül hagyja az orosz érdekeket. Ekkor kezd ébredezni Európa, s Angela Merkel és Francois Hollande vezetésével megindul a minszki folyamat.
Ennek eredménye idén februárban a Minszk 2 néven elhíresült megállapodás, amely már azt tükrözi, hogy a kezdeményezés átkerült Moszkva oldalára. Mint az ismert ukrán elemző Mihail Pogrebinszkij rámutat, a megállapodás végrehajtásával ugyanis a Donbasz autonómiáján keresztül a Kreml nyomást tud gyakorolni Kijevre. S miközben a saját belső problémáiba bonyolódó Európa megbékélni látszik e helyzettel, nem engedve, hogy az ukrán fél blokkolja a minszki folyamatot, addig Amerika a saját játékát játszva támogatja a megállapodás végrehajtásának imitálását. Eközben – jegyzi meg a politológus – a történtek megerősítették a Kremlt abban a meggyőződésében, hogy a Nyugat csak az erőből ért.
Nagy lépés az orosz fél figyelembevétele
S itt jön be a képbe Szíria, ahol az Iszlám Állammal szembeni amerikai erőfeszítések kudarca és az Európára egyre inkább nehezedő migrációs nyomás jelentette pszichológiai pillanatot kihasználva Oroszország szeptember végén katonai akcióba kezd, ismét csak jelezve ezzel az egypólusú világrend végét. S nem telik el három nap, hogy a Szuhojok elkezdték bombázni a dzsihadisták állásait, Barack Obama az ukrán válság kirobbanása óta először kijelenti, a konfliktust az orosz érdekek figyelembevételével kell rendezni.
Az már a februári aláíráskor borítékolható volt, hogy a minszki megállapodást az év végéig nem fogják az érintettek végrehajtani. Mint azt láttuk, a felfokozott nacionalista hangulatban nehéz elfogadtatni a Donbasz egyes területeinek különleges státusát vagy az amnesztiát, s a helyi választásokat ugyan Moszkva nyomására elhalasztották, de a szeparatista államalakulatok sem siettetik a megegyezést, főleg a határellenőrzés átengedését Ukrajnának. A tűzszünet érvényben van, a nehézfegyvereket kivonták a frontvonalból, az úgynevezett népköztársaságok azonban külön életet élnek.
Ukrajna belső kohéziója gyengül
Közben a válság egyre terhesebb Moszkvának is, fenntartja azonban a nyomásgyakorlás e lehetőségét. Ebben a helyzetben mindenkinek megfelel a konfliktus befagyasztása. Az ukrán elitnek is, hiszen a figyelem a szuverenitás kérdése felől mind jobban a belpolitikai problémák felé fordul. Gond pedig a továbbra is fojtogató korrupciótól a gazdaság folytatódó visszaesésén és a közbiztonság romlásán át a közüzemi díjak hitelek fejében elfogadott emeléséig van bőven. Érezhetően gyengül a háború teremtette belső kohézió, amely megmutatkozik a parlamenti verekedésekben, a kormányfő és az elnök népszerűségének esésében és a lakosság apátiájában egyaránt.
Egyre világosabb, hogy a szuverenitást egyre kevésbé Oroszország, jóval inkább maga az ország gyengesége fenyegeti, s ebben a harcban Ukrajna leginkább csak magára számíthat. Ezzel persze nehéz szembesülni, így aztán jól jönnek az olyan akciók, mint a Krím blokád alá vonása, az áramszolgáltatás akadályozása.
Forrás: Stier Gábor, 2015. december 21., hétfő 17:46
Nemzeti InternetFigyelő (NIF)
Kategória:Geopolitika Tagged: orosz-ukrán konfliktus, Ukrajna
Forrás:internetfigyelo.wordpress.com
Tovább a cikkre »
