Több helyen sorsolás döntött a helyi képviselő-választáson, ez is bizonyítja, hogy egyetlen voks is milyen sokat számíthat – közölte a Statisztikai Hivatal. A polgármester-választással ellentétben ugyanis a képviselő-testületi választásnál szavazategyenlőségnél nem ismétlik meg a voksolást, hanem sorsolnak.
232 településen összesen 248 jelölttel esett meg, hogy csak egyetlen szavazattal kapott kevesebbet, mint a választókerületéből utolsóként bejutó képviselő. Csupán két szavazattal maradt le a bejutásról 253 jelölt, összesen 238 településen, három vokssal pedig 244 jelölt, 229 településen.
Tehát összesen 745 olyan induló volt, aki mindössze egy, kettő, vagy három szavazattal maradt le a mandátumról.
„Emellett 112 jelölt járt úgy, hogy nem lett helyi önkormányzati képviselő, bár ugyanannyi szavazatott szerzett, mint az utolsóként bejutó vetélytársa. Ezekben az esetekben ugyanis sorsolás dönt” – tette hozzá a Statisztikai Hivatal.
106 településen dőlt így el az utolsó mandátum sorsa.
16 helyen sorsolni sem kellett, mivel egy párthoz tartozó jelöltek között alakult ki holtverseny, és ilyenkor az jut be, akit a pártja jobb helyen indított a listán.
Klubina faluban (Csadcai járás) négy azonos eredményt elérő jelölt között kellett elosztani sorsolással az utolsó három mandátumot. További hat faluban hármas holtverseny volt egy mandátumért, másik három faluban pedig hármas holtverseny két képviselői helyért. 80 faluban ketten végeztek egyforma eredménnyel.
TASR/Felvidék.ma
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »


