Három közlekedési balesetben is érintett volt ugyanaz az autós október 25-én Pécsen, ráadásul a rendőrök két alkalommal is pozitív alkoholszondás eredményt mértek nála.
A férfi jogosítványát már az első baleset után visszavonták, ő azonban tovább vezetett, és a nap végére szabálysértési őrizetbe került – írta a bama.hu.
Október 25-én ugyanaz a férfi három különböző közlekedési balesetben is érintett volt. Reggel egy jelzőlámpa pirosra váltott, ezért az előtte haladó autósok megálltak. A férfi azonban nem tartott megfelelő követési távolságot, és nekiütközött az előtte várakozó gépkocsinak. A balesetben anyagi kár keletkezett. A helyszínre érkező rendőrök alkoholszondát alkalmaztak a balesetet okozó sofőrnél, amely pozitív eredményt mutatott. A férfi azzal magyarázta az eredményt, hogy előző este alkoholt fogyasztott.
A rendőrök intézkedtek a vezetői engedélyének visszavonásáról, és ittas járművezetés miatt feljelentést tettek ellene.
Délelőtt újabb anyagi káros közlekedési balesetről érkezett bejelentés a rendőrségre. A bejelentő elmondta, hogy egy másik jármű nekiütközött az autójának, a balesetet okozó sofőr azonban elhagyta a helyszínt.
A károsultnak sikerült megjegyeznie a távozó gépkocsi rendszámát, amely alapján a rendőrök azonosították az autóst. Kiderült, hogy ugyanarról a férfiról van szó, akivel szemben reggel már intézkedtek, és akinek a vezetői engedélyét visszavonták.
A napnak ezzel még nem volt vége. Délután újabb anyagi káros közlekedési baleset történt, amelynek okozójaként ismét ugyanazt a férfit azonosították. A rendőrök ekkor újra alkoholszondát alkalmaztak, amely továbbra is pozitív eredményt mutatott.
A férfit végül engedély nélküli vezetés miatt szabálysértési őrizetbe vették. Emellett az ittas járművezetés miatt is felelősségre vonás vár rá.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »


