Annak idején a múzsám a diplomamunkáját a spanyol aranykor irodalmi bronzérmeséről írta.
A spanyol aranykor az a kb. 200 év, amikor Spanyolország előbb világhatalom lett, ez az első majdnem 100 év, s aztán amikor még jelentős nagyhatalom volt, ez a második, kicsit több mint 100 év. Kezdődik az ország egyesítésével, a muszlimok kiűzésével, s Amerika felfedezésével 1492-ben (a három esemény egy évben volt), s végződik az utolsó spanyol Habsburg-uralkodó – II. Carlos – halálával 1700-ban. (A belső korszakhatár pedig természetesen a spanyol hadiflotta legyőzése az angol-holland szövetség által 1588-ban.)
Szóval az aranykor hatalmas teljesítményt nyújtott a kultúrában, ekkor bőven volt pénz erre az Amerikából számolatlanul beömlő aranynak és ezüstnek köszönhetően. Aki ma a spanyol kultúrában kikezdhetetlen hírű alkotó, az majdnem mind az aranykorban alkotott. Cervantes az egyik, ő az egyes számú, bár életében nem volt sikere, de azóta ő az aranyérmes teljes mértékben. Olyan település szerintem nem létezik Spanyolországban, melyben ne lenne valami elnevezve róla, szóval valami olyasmi, mint Magyarországon a „Kossuth utca” és a „Petőfi utca”.
Ahogy a teljes spanyol nyelvterületen is így van. Hiszen a spanyol uralom elleni harcból létrejött latin-amerikai országok nyilván nem tekintették a spanyol kultúrát az elnyomó uralom részének, így annak képviselői máig részesei az új államok nemzeti kultúrájának is.
A második a drámaíró de Vega. S a harmadik, akiről szó van, Pedro Calderón de la Barca, akinek főműve a La vida es sueño (Az élet álom). Hírnevének nemzetköziségét jelzi: magyarra már a XIX. században le lett fordítva, s be lett mutatva színházban.
Ha ma írták volna, valószínűleg misztikus sci-finek lenne bekategorizálva a mű, szóval érthető, hogy népszerű lett már megírásakor, ez a tematika minden korban izgatta az embereket. Azt mondanám, akkor olyan volt a hatása, mint a Mátrix filmnek a XX. század végén – akkor, a XX. sz. végén, még az is, aki sose hallott Platónról, hirtelen Platón barlang példatörténetéről kezdett beszélni, kizárólag a film hatására. Akkor persze, Calderón korában, nem létezett „misztikus sci-fi” kategória, így mint „filozófiai-erkölcsi tanmese” lett meghatározva.
Nem mondom el a művet, mert hosszú, de a fantasztikus az benne, hogy kétszer is ugrás van a műben valóság és álom között, olyan mint a Zhuang Zhou (magyarul mint Dsuang Dszi ismert) lepke sztorija, azaz „azt álmodtam, hogy lepke vagyok, de lehet, hogy valójában most a lepke álmodja azt, hogy ő ember”. Itt az üzenet az, hogy az ember szabad, s mindig van választási lehetősége, azaz a korban a mű népszerűsűgének vallási oka is volt: megerősítette a katolikus teológiai értelmezést a szabad akaratról és cáfolta az éppen akkor legerősebb terjedési szakaszában lévő kálvinizmust, mely tagadta a szabad akaratot.
Az sokaknak fejtörést szokott okozni, hogyan lehet, hogy minél erősebb egy adott keresztény irányzat tanítása a szabadságról, annál kevésbé van politikai szabadság az adott irányzat dominálta társadalomban, lásd az újkorban a politikailag legszabadabb társadalmak éppen a kálvinista országokban lettek, második helyen a lutheránusokban, míg a szabad akaratot határozottan állító katolicizmus simán összefért a politikai szabadság korlátozásával, a legszababb akaratot hirdető ortodoxia meg egyenesen ellenezte a politikai szabadságokat, sokszor még az alkotmányos monarchiát is. Pedig nincs ebben rejtély, csak végig kell gondolni.
A lényeg most: én a 80-as évek közepén ezt egyszer már átéltem. Nagyjából leéltem párhuzamosan majdnem 20 évet, aztán felébredtem. Valószínűleg Isten hatása, hogy a részleteket gyorsan elfelejtettem, gondolom, nehogy befolyásoljon.
Máig nem tudom pontosan mi is a helyzet ezzel. Néha rettegek, nehogy újra felébredjek a 80-as évek közepén, mert egyszrészt persze érdekes lenne egyes dolgokat újra átélni (nem akarok most durva lenne, de itt nem csak szellemi dolgokról van szó, hanem teljesen banális ügyekről is, lásd szex 18 éves koromban), plusz jó lenne egyes hibákat kijavítani, viszont a dolog negatív oldala meg riasztó. Hiszen alapvetően elégedett vagyok életemmel, s félő, hogy ha kijavítom az apró hibákat, akkor nem fog bekövetkezni valami jó se a fontos dolgokban.
Forrás:bircahang.org
Tovább a cikkre »
