Az Egyesült Királyság 2030-ig a GDP 2,5 százalékára növeli védelmi kiadásait

Az Egyesült Királyság 2030-ig a GDP 2,5 százalékára növeli védelmi kiadásait

Az Egyesült Királyság a bruttó hazai termék (GDP) 2,5 százalékára növeli védelmi kiadásait 2030-ig – jelentette be Rishi Sunak brit miniszterelnök kedden Varsóban, Jens Stoltenberg NATO-főtitkárral közösen tartott sajtótájékoztatójukon.

A brit miniszterelnök és a NATO főtitkára kedden Donald Tusk lengyel kormányfő kíséretében az 1. varsói páncélos dandár bázisán tettek látogatást, ahol találkoztak a Lengyelországban szolgáló brit katonákkal is.

Megnöveljük védelmi kiadásainkat 2030-ig a GDP 2,5 százalékára, ezek az intézkedések már ma elkezdődnek, és a beruházott összeg fokozatosan növekedni fog”

– jelentette ki Sunak. Hozzátette: a következő hat évben London 75 milliárd fonttal növeli a védelemre fordított összeget, mégpedig hitelfelvétel nélkül.

Sunak beszélt azokról a biztonsági fenyegetésekről, amelyeket szerinte Oroszország, Irán és Észak-Korea jelent. Ezzel összefüggésben „az egyre gyakoribb hibrid támadásokra” és a dezinformációra is kitért. „Az adott helyzetben feltétlenül fel kell készülnünk a védekezésre” – szögezte le.

Az ukrajnai háború kapcsán úgy ítélte meg, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök nem áll meg Ukrajnában, hanem – győzelme esetén – „még inkább felbátorodik”.

Ukrajna támogatásának elmaradása sokkal többe kerülne, mint amibe Putyin cselekvésének késleltetése kerül”

– fogalmazott a brit kormányfő.

Megerősítette, hogy London 500 millió font  értékű új segélyprogramot indít Ukrajna számára.

Hírdetés

Jens Stoltenberg úgy ítélte meg, hogy a kedden bejelentetett brit támogatási csomag az Egyesült Királyság „hatalmas elkötelezettségét mutatja Ukrajna iránt”. A brit védelmi kiadások tervezett növelésével kapcsolatosan a főtitkár London „óriási szerepét” méltatta a NATO-n belül.

 A NATO egy védelmi szövetség, amely nem törekszik konfliktusra Oroszországgal”

 – húzta alá Stoltenberg. Hangsúlyozta: a külföldi katonák lengyelországi jelenléte „jelzi, hogy a NATO megvédi szövetségeseit”.

Újságírói kérdésre Stoltenberg elmondta: a NATO nem tervezi atomfegyver átadását újabb országoknak.

Ez arra vonatkozott, hogy egy hétfőn megjelent interjúban az amerikai látogatáson tartózkodó Andrzej Duda lengyel elnök kijelentette: a Nuclear Sharing NATO-program keretében Lengyelország kész atomfegyvert fogadni a területén, amennyiben a szövetségesek úgy döntenek.

Az ügyben kedden az amerikai külügyminisztérium szóvivője a wp.pl lengyel hírportál megkeresésére közölte: az Egyesült Államok „folyamatosan a szükségletekhez idomítja nukleáris álláspontját”. Washington viszont

nem észlelte semmiféle jelét annak, hogy Oroszország atomfegyver alkalmazására készülne”

– tette hozzá a szóvivő. Megjegyezte: az Egyesült Államoknak „nem szokása sem megerősíteni, sem cáfolni atomfegyver jelenlétét egy szélesebben felfogott vagy konkrét térségben”.

Kedd délután Donald Tusk a varsói kormányfői hivatalban fogadta Rishi Sunakot. A kétoldalú találkozót követő közös sajtóértekezleten Tusk megerősítette: Lengyelország csatlakozni szeretne az európai közös légvédelmi kezdeményezéshez (European Sky Shield Initiative, ESSI). Örömét fejezte ki, hogy Varsó és London a projekt keretében még szorosabban fog együttműködni a légvédelmi beruházások terén. Egyúttal leszögezte: a lengyel-brit együttműködés az ESSI-vel párhuzamos, brit vezetésű DIAMOND (Delivering Integrated Air and Missile Operational Networked Defences) projektben is „intenzív”.

Ebben az összefüggésben Tusk szorgalmazta a többféle európai védelmi kezdeményezés közötti „versenyzés” befejezését, összehangolt európai biztonságpolitika létrehozását.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »