Ifjúkoromban ritkán fordult elő, hogy igénybe vettem volna az egészségügy szolgáltatásait, így nem tudom felmérni, akkoriban milyen helyzet uralkodott ezen a felettébb fontos területen. Teltek-múltak az évek, s már első kézből jutottam a nem éppen kecsegtető ismeretekhez. Amióta meg tudom fogalmazni ide vonatkozó véleményemet, csak rossz, hiányos állapotokra emlékszem. S ezek az idő haladtával nemhogy javultak volna, hanem tovább romlottak. Manapság szinte horrortörténeteket tudnak mesélni az emberek kórházi vagy szakorvosi rendelői tapasztalataikról.
Persze tudjuk, nincs elegendő személyzet, kevés az egészségügyi nővér, kevés az orvos. A meglévők pedig alulfizetettek. Nincs elegendő pénz – ez az oka mindennek. Egész rendelőintézeteket bezárás fenyeget, hasonló a sorsuk az egyes vidéki általános orvosi rendelőknek is. Gyakori eset, hogy a nyugdíjba vonuló orvos helyére nem kerül utánpótlás, így az egyes rendelők működése megszűnik. Megoldhatatlannak látszik ez az állapot.
Hajlamos vagyok mindent belátni, a magam igényeit a háttérbe helyezni, és inkább aggodalommal szorítok a köz ügyeinek előrehaladásáért. Igyekszem nem háborogni az egészségügy terén engem ért méltánytalanságok miatt – igen, akad belőlük egy kosárra való -, sőt ismerőseimet is arra intem, amikor az orvosokra vagy nővérekre panaszkodnak, hogy legyenek elnézőbbek, hiszen az ő munkájuk sem sétagalopp.
Ám a minap nem tudtam leplezni felháborodásomat, amikor egy közeli barátnőm ecsetelte, milyen bánásmódban volt része nemrég egy kórházban. Hangsúlyozta, hogy a felületes kezelésnek semmi köze sincs az egészségügy általános nyomorhelyzetéhez. Hanyagságról és nemtörődömségről beszélt.
Barátnőmet jól ismerem, tudom, nem szokott mellébeszélni, de mivel nem a saját bőrömön tapasztaltam az elmondottakat, nem szándékozom itt felsorolni a már-már hihetetlennek tűnő kórházi jeleneteket. De azért elmondanék egy esetet a sajátjaimból.
Szakorvosnál jártam, aki kétféle gyógyszert javasolt a bajomra. Egyenesen a gyógyszertárba mentem tőle, hogy kiváltsam az orvosságot. Ketten álltak előttem. A soron lévő férfi éppen méltatlankodott: a doktor úr más gyógyszerről beszélt neki, mondta is a nevét, sőt állította, hogy már legalább egy éve használja. A patikus azt felelte, hogy az a pajzsmirigy működésének szabályozására való. Pontosan! – diadalmaskodott a beteg. Ezzel szemben a felírt gyógyszer koleszterincsökkentő. Az volt a megoldás, hogy a férfi visszament az orvoshoz, hogy írja át az e-receptet.
Sorra került az előttem álló nő. Egy doboz tablettát kapott. Máris reklamált: három dobozzal írta fel neki a doktornő, mert három hónap múlva kell kontrollra jönnie, s addig szednie kell a gyógyszert. A patikus itt is csak azt tudta javasolni, menjen vissza a rendelőbe. Nekem a kétféle tablettából csak az egyiket írta fel az én orvosom. Megkérdeztem a gyógyszerészt, hogy talán ez a bevett gyakorlat, hogy minden páciens hiányos receptet kap? Szendén mosolygott rám, s csak annyit mondott: előfordul. Nekem sem volt választásom, visszaballagtam a negyedik emeletre, bekopogtam, elmondtam a nővérkének, hogy az egyik gyógyszerem lemaradt az orvosi rendelvényről.
Kedélyesen felelte, hogy csak menjek le a patikába, mire odaérek, már rajta lesz a kért tabletta a kártyámon. Visszamosolyogtam, megköszöntem a gyors intézkedést, és meghallgattam a nővérke hozzáfűzött magyarázatát: Tudja, azért fordulnak elő ilyen tévedések, mert az egészségügy romokban hever.
Nem tudom, mi köze van egymáshoz e két dolognak. De fő, hogy mire leértem a földszintre, valóban megjelent a számítógépben a kibővített rendelvény. S én örültem, hogy a második kísérletre megkaptam a szükséges gyógyszereket. Mert rosszabbul is végződhetett volna, hiszen az egészségügy romokban hever.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
