Zsuffa Tünde tartott előadást a nyíregyházi Magyarok Nagyasszonya-plébánián, a KÉSZ nyíregyházi csoportja szervezésében. A hét sikeres regényt maga mögött tudó író szavai mélyen megérintették a hallgatóságot, megerősítve a résztvevőket legnemesebb eszményeikben, a Gondviselésbe vetett hitükben.
Az előadó írói és emberi formálódásának elbeszélését édesapja sorsfordító pillanatokban elhangzó szavainak, „jövendőmondásának”, túlvilágból küldött segítő tetteinek vezérfonalára fűzte fel. A pokolbeli szenvedéseket, üldöztetést megélt, szenvedélyesen ivó és mulató, az önkényuralom ellen lázadó pusztaszabolcsi hentes hite olykor erősebb volt, mint Ratzinger bíborostól dogmatikát tanult lányáé. „Ne félj, csak higgy!” – tanította.
„Mindig az apámmal éltem túl” – vallja az író. Zsuffa Oszkár halálos betegségből „imádkozta vissza” lányát, sőt nemcsak az életbe hozta vissza, hanem bécsi tanulmányai után hazájába is. Tőle tanulta meg, hogy „Itt élned, halnod kell”, és hogy „soha ne ítélkezzünk, hisz lehet, hogy aki bűnös, az az áldozat.” Zsuffa Tünde hozzáteszi: „Krisztus sebeiben van a remény”, és hogy itt kell élnünk, „hogy egymás álmainak álmodói legyünk”. „Az álmok után futni kell, […], átölelni őket, és továbbadni valakinek, aki tovább álmodja őket.”
Édesapján kívül hálával emlékezett a Bécsi-erdő kolostorában megismert idős kármelita apátnőről, „Bubu néniről”, aki szeretetével körülvéve őt, megtanította helyesen felismerni Isten akaratát élethivatását illetően.
Zsuffa Tünde élete legmélyebb fájdalmában – gyermekével magára hagyva – ismét apja szavait hallotta: „Tüncsikém, mi ezt is túléljük.” Az e helyzetben megélt súlyos hitbeli és szülői válságából is apja bölcsessége emelte ki, s így építette fel új életét Bécsben. A bécsi magyar nagykövetségen a csúcsdiplomácia és világpolitika sodrásába került, megismerte a Magyarországot befeketíteni igyekvők ármánykodását, de a politika erkölcsi korlátait is:
Találkozott a különböző indíttatású „ötvenhatos menekültekkel”. Kitörölhetetlenül lelkébe vésődött a valódi, a megtorlás elől menekülők fiókjában feltétlenül fellelhető kereszt, bicska és magyar föld képe.
Amikor fiával Erdélybe, ősei földjére látogatott, s meglátta az elődök sírjáról anyaföldet gyűjtő gyermeke piszkos kezét, tudta: „az örökség megmarad”.
Az előadó tiszteletét fejezte ki az idősebbeknek, mert megtanították a fiatalokat arra, hogy bármilyen nehéz az élet, nem szabad feladni, merni kell álmodni. Enélkül nem lennénk mi, magyarok „az az őserő, ami mindig előre visz minket. Ezért élünk túl mindent, amikor azt hisszük, hogy védőbástyánk elveszett.” „Nem véletlenül neveztek minket a kereszténység védőbástyájának.”
Zsuffa Tünde életének alakulását követve megtudhattuk, hogy a több nyelven beszélő, egyetemen oktató „bécsi hölgy” mélyen átérezte:
Az író Bécsben személyesen találkozott a pártállami titkosszolgálat által üldözöttekkel, besúgóikkal, de színt váltó árulókkal is. A 2015-ös menekültválság idején megismerte, sőt részben részese lett a politika és a média szennyes manipulációinak. Megérett benne a döntés, hogy kiszáll ebből. Budapest számára idegen világában a hazatalálás útját keresve érte Erdő Péter bíboros felkérése az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus sajtófőnöki posztjára. Boldog volt, hogy „visszazuhant Magyarország kötelékén belül az Egyházhoz,” és „hogy Magyarország végre jó színben szerepelhet”. Sírt, amikor aztán a fáklyás körmenetkor a kocsi az Oltáriszentséggel elhaladt az Andrássy út 60. előtt. A tömeget látva felujjongott: „Bíboros Úr, mondtam, hogy megcsináljuk!”
Íróvá válásáról ezt vallotta: „Lakitelek szárnyai alatt nőttem fel.” „Lezsák Sándor írót faragott belőlem.” De azt is megtudhattuk, hogy édesapjának az író gyermekkorát felidéző, jövőbelátó szavai nyomán, de csak annak halála után kezdődött el: „Ott van az a nyolcéves kislány, aki te voltál, aki arról beszélt, hogy író lesz. Ha meghalok, meg fogod találni azt a kislányt.” Első – az író szerint legkedveltebb – regénye az édesapjáról szóló Paprika rummal című, mely 2012-ben született. „Ez a nő tényleg író lesz” – állapította meg Lezsák Sándor az első oldal elolvasása után.
A diktatúrák kegyetlenségét és az emigránslét fájdalmasságát átélők elbeszéléseitől szíven találva, gondos levéltári kutatások után írta meg Angyal a földi pokolból és a Híd közepén című regényeit. Negyedik, Ingeborg című regényéről beszélve Zsuffa Tünde felfedte hallgatósága előtt: a volt Stasi-ügynök főhős személyén keresztül azt akarta megmutatni, hogy
De azt is, hogy egy író tudja úgy manipulálni olvasóit, hogy regénye kilencven százalékában gyűlöli, az utolsó tíz százalékában pedig megsiratja a hőst.
Bécsből való hazatérése előtt született ötödik műve, a Hírek rabjai, lebilincselő regény arról a világról, amelyben „mindenki hazudik”, de – ahogy az író mind a hét regényének mondanivalóját meghatározza – a főhős sorsának alakulása is ezt példázza, „emberség és árulás, harag, ármánykodás és megbocsátás között sem, soha semmit nem szabad feladni”.
Megtudjuk, hogy Bécsből való hazatérése után felkérést kapott Szent Erzsébet történetének megírására. Célja, hogy „hazahozza” Elisabeth von Thüringent – ahogyan a világ szentünket ismeri. „Ezzel tartozom azoknak, akik meséltek róla nekem” – mondja, és megírja Az Ég tartja a Földet című regényét, amelyből Lezsák Sándor szövegkönyve alapján musical is készült.
„Azért kíváncsiak az emberek a könyveimre, mert nem átlagos az a keresztút, amit jártam. Átéltem a hitet és a hitetlenséget. Tudom, milyen gyűlölni és megbocsátani.” Alkotó életútjáról beszélve feltárta, hogy műveiben dolgozta fel azt, ami fáj. Így értette meg azt, „amit ott, az adott jelenben nem fogott fel”. Nemcsak istenhívő, hanem „istentudó” lett.
Előadása végén az író utolsó, Az Ég tartja a Királyt című, IV. Béla életéről és koráról szóló, a Szent Erzsébet-regény folytatásaként megszületett könyve kapcsán tett megrendítő vallomást hőséről és önmagáról: „Én nem Szent Erzsébet, nem Balázsovits Antónia vagyok, hanem IV. Béla, aki belerúg a családjába, akit mindenki elhagy, akinek az országán végigvágtat a tatár, aki megpróbálja egyedül. De szembe mer nézni a múltjával, és mégis pozitív hős. Azért, mert nem szégyen felállni. A földön dagonyázni a szégyen, az Isten szeretetét eldobni, és nem élni az atyai áldással.”
Szöveg: Megyesi Mária, a nyíregyházi KÉSZ csoportjának elnöke
Forrás: Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye
Fotó: Zsuffa Tünde Facebook-oldala (kiemelt), Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
