Az Ázsiai Olimpiai Bizottság szívesen látná az orosz és fehérorosz sportolókat

Az Ázsiai Olimpiai Bizottság (OCA) azzal a javaslattal fordult a Nemzetközi Olimpiai Bizottsághoz (NOB), hogy az általa szervezett sporteseményeken orosz és fehérorosz sportolók is részt vehessenek.

A NOB pénteken honlapján közölte az OCA ezirányú javaslatát hozzátéve, hogy megvizsgálja a kezdeményezést.

Hírdetés

Az OCA közleményében kiemelte: tiszteletben tartja a NOB által meghozott szankciókat.

A NOB február 28-án, négy nappal az ukrajnai háború kezdete után javasolta a sportági világszövetségeknek, hogy az invázió miatt akadályozzák meg Oroszország – és az őt támogató Fehéroroszország – sportolóinak indulását a nemzetközi versenyeken, valamint azt, hogy a két ország sporteseményeket rendezzen. Ugyanakkor a NOB többször hangsúlyozta, hogy utóbbi intézkedés nem szankció, hanem védelmi intézkedés volt. Illetve különbséget tesz aközött, hogy orosz és fehérorosz sportolók válogatottként, nemzeti szimbólumokat feltüntetve és használva vesznek részt a versenyeken, vagy "független" versenyzőként.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »