Az Atlético Madrid és az Internazionale is visszalépett az Európai Szuperligától

Az Atlético Madrid és az Internazionale is visszalépett az Európai Szuperligától

A hat angol labdarúgóklub után szerdán a spanyol Atlético Madrid és a két milánói egyesület, az Internazionale és az AC Milan is visszalépett a hétfőn bejelentett Európai Szuperligában (ESL) való szerepléstől.

A spanyolok közleményben jelentették be, hogy

nem kívánnak részt venni a tervezett bajnokságban.

Az Atlético vezetése a szerdai ülésén úgy döntött, hogy nem vesz részt a tervezett versenysorozatban 

– írták, hozzátéve, hogy

hétfőn még olyan körülmények között határoztak a csatlakozásukról, amelyek most már nem állnak fenn.

Az Internazionale azt közölte,

Hírdetés

elkötelezettségünk a futballipar fejlesztése iránt az összes részvényesünkkel együtt változatlan marad, és hangsúlyozta, a sportágnak az az érdeke, hogy versenysorozatait folyamatosan fejlessze.

A milánói klub egyben csatlakozott az Atléticóhoz, és jelezte, hogy nem kíván részt venni az ESL-ben.

A Milan úgy fogalmazott:

azzal a szándékkal fogadták el a meghívást az új ligába, hogy részesei legyenek a lehető legjobb európai versenysorozatnak, s ezzel örömet okozzanak a világ futballszurkolóinak, s egyben képviseljék klubjuk és saját drukkereik érdekeit.

A változás nem mindig könnyű, de a fejlődés szükséges az előrelépéshez, az európai futball szerkezete pedig átalakult az elmúlt évtizedekben. Ezzel együtt a szurkolók világszerte kifejezték fenntartásaikat a Szuperligával kapcsolatban, és az AC Milannak meg kell hallania ezeket a hangokat, amelyek e csodálatos sportág szerelmeseitől jönnek

– áll az olasz klub közleményében.

Ezután az ESL szerda hajnalban közleményben jelentette be, hogy

átalakítja a terveket, ugyanakkor jelezte, határozottan kiáll azon célja mellett, hogy egy új európai versenysorozatot hozzon létre, mert a jelenlegi rendszer nem működik.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »