Az aradi vértanúk emléknapja Vízkeleten KOPERTA

Az aradi vértanúk emléknapja Vízkeleten KOPERTA

magyar nemzet gyásznapján, október 6-án Vízkeleten hálaadó szentmisén emlékeztünk meg az aradi vértanúk kivégzésének 173. évfordulójáról, majd közös ünnepi emlékműsorral tisztelegtünk hősiességük és emberi nagyságuk előtt.

A délelőtti órákban a Vízkeleti Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola kisdiákjai pedagógusaik kíséretében a művelődési ház előtti kopjafánál koszorút helyeztek el, és emlékeztek mindazokra, akik életüket áldozták a magyar szabadságért. Az ünnepi szentmisét a helyi Szent Anna római katolikus templomban Szlávik Antal lelkiatya celebrálta a szabadságharc leverése utáni kegyetlen megtorlások áldozatainak lelki üdvösségéért. Sokéves hagyományt követve az idén a kilencedik vértanú, a nagyváradi születésű Nagysándor József életét mutatta be, és méltatta hadtestének hősies helytállását a sokszor többszörös túlerőben lévő császári és cári csapatokkal szemben. A magyar honvédtábornok seregével részt vett a Felvidék területén zajlott harcokban is. Kötél általi halálra ítéltetett… „Éljen a haza!” kiáltással halt meg.
A szentmise után a megemlékezés ünnepi emlékműsorral folytatódott a kultúrház előtt, a Szövetség helyi szervezete képviseletében Kubík Roland elnök mondott ünnepi beszédet, majd dicsőítő szavakkal-szavalatokkal emlékeztünk meg többek között a „Magyar Golgotán” kivégzett 17 aradi vértanúról, a Pesten kivégzett gróf Batthyány Lajos első magyar miniszterelnökről, a 13 pozsonyi vértanúról, s mindazokról, akik Damjanich János honvédtiszt szavait idézve „nem féltek a haláltól, mert ezerszer néztek szemeibe”. Koszorúzással, gyertyagyújtással és főhajtással tisztelegtek a vértanúhalált halt hősök előtt Vízkelet önkormányzata, a Csemadok galántai területi választmánya, a Csemadok vízkeleti alapszervezete, a vízkeleti önkéntes tűzoltók, a Szövetség és a helyi egyháztanács képviselői a vízkeleti ministránsok és fiatalok társaságában. Az ünnepi megemlékezés – mint fohász, mint magyar közösségünk és identitásunk megtartó ereje – a Szózat közös eléneklésével zárult, én pedig zárom soraimat József Attila fohászával:

Hírdetés

adj emberséget az embernek.

Adj magyarságot a magyarnak.”

Marafkó Mónika, Vízkelet


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »