Az Amnesty elnézést kért Ukrajnától, de állításaikat nem vonják vissza: az ukrán hadsereg gyakorlata igenis veszélyezteti a civil lakosságot

A magyar sajtóban elsőként számoltunk be arról a friss Amnesty International jelentésről, amelyben a jogvédő szervezet azt állítja, az ukrán hadsereg számos ponton megsérti a hatályos humanitárius nemzetközi jogot, mivel iskolákat, kórházakat és más civil infrastruktúrákat használ katonai célokra. A dokumentumot óriási felháborodással fogadták Ukrajnában, így a szervezet kénytelen volt bocsánatot kérni. Részben…

Óriási port kavart Ukrajnában és a nemzetközi sajtóban is, hogy az AI tulajdonképpen kijelentette, az ukrán hadsereg tudatosan használ civil infrastruktúrákat hadászati célokra. A szervezet főtitkára például az őket ért ukrán kritika után is úgy nyilatkozott, 

jól dokumentált mintánk van arról, hogy az ukrán hadsereg civilek életét sodorja veszélybe és megsérti a háború nemzetközi törvényeit (…). Az, hogy védekeznek, nem mentesítő őket a nemzetközi humanitárius törvények hatálya alól.

Agnes Callamard annak ellenére is beleállt a támadásokba, hogy nem csak az AI ukrán leágazása határolódott el az „anyaszervezettől” (sőt, a hétvégén Okszana Pokalcsuk, az ukrajnai iroda vezetője tiltakozásul lemondott posztjáról), a teljes kijevi vezetés is élesen bírálta őket, mondván, áttételesen az oroszok pártjára álltak ezzel a kutatással. Mihajlo Podoljak, az ukrán elnöki iroda vezetője szerint a szervezet „valótlan információkat közölt”, hiszen az ukrán hadsereg első és legfontosabb feladata az ukrán civil lakosság védelme. Zelenszkij elnök tanácsadója úgy fogalmazott, nagyon elszomorítja, hogy az Amnesty részt vállal az oroszok által folytatott dezinformációs kampányban, amellyel Moszkva diszkreditálni akarja az ukrán hadsereget. Volodimir Zelenszkij elnök egyenesen terrorizmus támogatásával vádolta meg az Amnestyt, mondván, át akarja hárítani a felelősséget az elkövetőkről az áldozatra.

Mit is derített ki az Amnesty?

Mellékelt cikkünkben részletesen bemutatjuk a dokumentum legfontosabb állításait, itt csak nagyon röviden foglalnánk össze a lényeget. Az AI munkatársai április és július között több alkalommal is meglátogatták a frontvonalat, számos ukrán civillel beszéltek, akik azt mondták, a hadsereg gyakorlata rengeteg szenvedést okoz számukra. A szervezet több esetben dokumentálta például, hogy az ukrán katonák kórházakban, elhagyott iskolákban vagy lakóházakban rendeztek be harcálláspontot vagy hadianyagraktárt. Központi állításuk, hogy az ukrán hadsereg ukrán civilek életét sodorja veszélybe azzal, hogy katonai bázisokat alakít ki és különböző fegyverrendszereket működtet lakóövezetekben, nem ritkán iskolákban és kórházakban.

A közösségi hálón is óriási botrányt kavart a jelentés, az AI minden felületét felháborodott kommentelők árasztották el. Érdemes megnézni a szervezet FB-oldalát, az elmúlt napokból nincs olyan posztjuk, ahol kontextustól függetlenül ne szidnák őket ukrán civilek(?) a publikált tanulmány miatt. 

Nem véletlen, hogy az AI kénytelen volt bocsánatot kérni, bár meglepő módon a bocsánatkérés igen faramucira sikeredett. A jogvédő szervezet ugyanis nem hátrált meg, egyetlen állításukat sem vonták vissza, sőt, újra felszólították az ukrán vezetést, vizsgálja meg az általuk feltárt visszásságokat. 

Sorry, not sorry

Hírdetés

A Reuters hírügynökséghez vasárnap eljuttatott közleményükben azt írják,

Az Amnesty International mélységesen sajnálja az ukrán katonai taktikáról szóló sajtóközleménye által okozott bánatot és dühöt.

A szervezet prioritása – állítják-, hogy ebben és az összes többi konfliktusban is védje a polgári lakosság érdekeit. Kutatásaik közzétételét is egyedül ez a cél motiválta. Bizonyára az olvasónak is feltűnik, szó sincs állításaik visszavonásáról, sőt, az AI azzal járja levelét:

Habár sajnáljuk az általa okozott fájdalmat, teljes mellszélességgel kiállunk a megállapításaink mellett!

Az AI természetesen újfent kihangsúlyozta a nyilvánvalót, az általuk feltárt visszásságok semmilyen módon nem mentesítik az oroszokat az általuk elkövetett bűnök alól. Azt sem állítják, hogy az ukrán hadseregben rendszerszintű lenne az effajta gyakorlat, ugyanakkor a bemutatott bizonyítékok szilárd lábakon állnak. 

Az AI nem próbál meg részéletes instrukciókat adni az ukrán hadseregnek arról, miként kellene működniük, de felszólítjuk az illetékes hatóságokat, hogy maradéktalanul teljesítsék a nemzetközi humanitárius kötelezettségeiket.

– áll a levélben.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »