Az amerikai hatóságok letartóztattak egy kolumbiai férfit a haiti elnök meggyilkolásának ügyében

Az amerikai hatóságok letartóztattak egy kolumbiai férfit, akit azzal vádolnak, hogy köze volt Jovenel Moise haiti elnök meggyilkolásához – jelentette kedden a Reuters brit hírügynökség amerikai bűnüldöző szervekre hivatkozva.

Mario Palacios, aki helyi idő szerint kedd délután áll Miamiban bíróság elé, a kolumbiai hadseregben is szolgált, és a hatóságok hétfőn, Panamában fogták el.

Palaciost Jamaicából toloncolták ki, és éppen Kolumbiába tartott.

Hírdetés

Haitin már mintegy 45 embert tartóztattak le a Moise elleni merénylet ügyében, ám vádemelés egyelőre nem történt, a hatóságokat pedig több bírálat is érte, egyebek között azt vetik a szemükre, hogy befolyásolni próbálják a tanúkat és megfélemlítik az ügyben közreműködőket.

Moise ellen tavaly júliusban, saját otthonában követtek el merényletet, amelyben a felesége is megsebesült. Halála tovább mélyítette a karibi térség legszegényebb országában uralkodó belpolitikai zűrzavart.

Hétfőn a haiti kormányfői hivatal azt közölte, hogy újév napján merényletet kíséreltek meg Ariel Henry miniszterelnök ellen is. A hivatal szerint "banditák és terroristák" voltak felelősek a merényletkísérletért.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »