Az állatok jogait védő polgári kezdeményezés esetében jogalkotásról döntött az Európai Bizottság

Az állatok jogait védő polgári kezdeményezés esetében jogalkotásról döntött az Európai Bizottság

Az Európai Bizottság szerdán bejelentette, hogy 2023-ig jogszabályt javasol a tenyészállatok ketrecben tartásának fokozatos megszüntetéséről, majd betiltásáról. Az End the Cage Age című kezdeményezés, amelynek aláírásgyűjtése 2018 szeptemberében kezdődött, a hatodik sikeres polgári kezdeményezés volt és az első, amelynek esetében az EB jogalkotást indít.

„Az európai polgári kezdeményezések jelentéstevőjeként üdvözlöm, hogy az EB végre kedvezően dönt egy polgároktól érkező javaslatról.

A Bizottság mai döntése alapján az őshonos nemzeti közösségek ügyében született határozat nem csupán jogilag és szakmailag hibás, de méltatlan, diszkriminatív és rendkívül cinikus is” – fogalmazott Vincze Loránt, az RMDSZ EP-képviselője, a FUEN elnöke.

Az RMDSZ kezdeményezésére és az FUEN koordinálásával indított Minority SafePack kisebbségi polgári kezdeményezés 50 millió, kisebbségben élő uniós polgár jogairól szól, de a Bizottság azt nem tartotta eléggé fontos ügynek.

Hírdetés

Vincze Loránt emlékeztetett: miután az Európai Bizottság idén januárban úgy döntött, nem kezdeményez jogalkotást a Minority SafePack javaslatai alapján, a kezdeményezők az Európai Unió Törvényszékéhez fordultak, a bizottsági döntés semmissé nyilvánítását kérve.

Az EB asztalára hamarosan újabb kisebbségi témájú kezdeményezés kerülhet, hiszen az aláírások hitelesítését követően a nemzeti régiók támogatásáért indított kezdeményezéssel is foglalkozniuk kell.

A rövid videónyilatkozat ITT tekinthető meg.

(Sajtóközlemény/Felvidék.ma)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »