Az államfő elutazott az Európa Tanács izlandi csúcstalálkozójára

Az államfő elutazott az Európa Tanács izlandi csúcstalálkozójára

Zuzana Čaputová köztársasági elnök kedden reggel elutazott Izlandra, ahol részt vesz az Európa Tanács (ET) társult országainak ülésén. A csúcstalálkozóra Reykjavíkban, Izland fővárosában kerül sor. Izland tavaly novemberben vette át Írországtól a tanács miniszteri bizottságának soros elnökségét. A csúcstalálkozó kedden este kezdődik, és szerdán (május 17.) ér véget.

Izland tavaly novemberben vette át Írországtól a tanács miniszteri bizottságának soros elnökségét. A csúcstalálkozó kedden este kezdődik, és szerdán (május 17.) ér véget.

Hírdetés

A szlovák államfő mellett további 45 tagállam vezetői vesznek részt a találkozón, amelyen téma lesz az emberi jogok és a demokrácia kérdése, amelyet az izlandi elnökség szerint jelenleg újabb veszélyek fenyegetnek. Ukrajna további támogatásáról is tárgyalni fognak az ülésen.

Az Európa Tanács 1949-es megalakulása óta ez lesz a negyedik csúcstalálkozó, legutóbb 2005-ben, Lengyelországban rendezték meg. Izland a csúcstalálkozó végén átadja az Európa Tanács miniszteri bizottságának soros elnökségét Lettországnak.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »