Tavaly sem várhattunk komoly változást az agrár-komoditások külkereskedelmében, de annyira jutottunk, hogy 2020-ban, 2019-cel összehasonlítva a hiány legalább 5,1%-kal csökkent, pontosan 1,6595 milliárd euróra. Van tennivaló, hiszen az élelmiszer kivitelünknek majdnem a felével hoztunk be többet. Eközben zajlik a vita, miképp is kaphatna többet az agrárium például az EU-forrásokból. Egyáltalán megérdemli?
Kezdjük ott, hogy a járvány által sújtott tavalyi évben 3,136 milliárd euró értékben tudott az ország különböző agrár-komoditást kiszállítani. Az az előző évvel összehasonlítva 5%-os bővülést mutat.
A behozatal is bővült, de csupán 1,2%-kal, ami annyit jelent, hogy 4,831 milliárd euró értékben importáltunk élelmiszeripari és agrártermékeket.
Kicsit változott a komoditások aránya is. A behozatalnál 5,4%-kal több olajat és zsírt, 2,9%-kal több ital és dohányféleséget hoztunk be, viszont a növénytermesztésből származó áruk 0,1%-kal, illetve az állattenyésztésből származó termékek 1,3%-kal csökkentek. A kivitelnél nőtt az élelmiszer, az italok és dohányféleségek aránya 5,7%-kal, a növénytermesztés komoditásai 10,1%-kal, illetve majdnem megdupláztuk a kivitelt a zsírok és olajak kategóriájában. A másik oldalon viszont jelentősen, 12,1%-kal kevesebb állattenyésztésből származó terméket vittünk ki.
Javultak a számok, talán nőtt a hazai feldolgozás is, és a járvány miatt a vásárlói kosarunkba is másképp válogatunk.
Viszont, a kivitel és behozatal lassan megszokott aránya megmaradt a 40%:60%-os szinten a teljes agrár-külkereskedelmi forgalomban.
Ahogy egyelőre nem változott a szokott séma sem, gabonát, élőállatot, alig feldolgozott termékeket viszünk ki, és a magas hozzáadott értéket másoknál hagyva, csomagolt készterméket hozunk be.
Ennek okai természetesen a rendszerváltozásig nyúlnak vissza, a rossz privatizáció, az élelmiszer-feldolgozó ipar leépítése, majd az egyoldalú agrárpolitika, illetve a fejlesztések hiánya. Az EU-csatlakozástól javarészt az elsődleges agrártermelést támogattuk, es háttérbe szorult a feldolgozóipar fejlesztése. Ebből egyenesen következik, hogy nincs igazán otthoni felvevőpiaca a speciális terményeknek (zöldség, gyümölcs, de ide sorolnám az állattenyésztést is) és a konkurens országok gyakran támogatott terményeivel kell konkurálniuk a hazai gazdáknak.
Nagyon nehéz úgy a hazai agráriumnak, ha magában a kormányzatnál sincs komoly szándék ennek változtatására. Itt nem a szólamokat értem, hanem költségvetési források hozzákapcsolását a hangzatosan kinyilatkozott kormányzati szándékokhoz.
Látni kell, hogy minden régiós ország, levonva a járvány tapasztalatait, igyekszik emelni az élelmiszer-önellátását, illetve felismerték, hogy a mezőgazdaságból komoly hasznot az élelmiszeriparon, a feldolgozáson keresztül lehet elérni. Csehország, Magyarország akár a nemzeti társfinanszírozás növelésével igyekszik több forrást teremteni az élelmiszer-feldolgozás számára, vagy a lengyel piacrakerülés ilyen olyan módszereiről ne is beszéljünk.
Magyarország is így döntött, az előző évekre jellemző 17,5%-a helyett, 2021-től 80 százalékos nemzeti társfinanszírozást biztosít az uniós vidékfejlesztési források mellé. A döntés a jelenlegi, 2014-2020 közötti Vidékfejlesztési Program forrásainak megháromszorozását jelenti.
Természetesen nálunk is zajlanak a viták az elkövetkező tervezési ciklus, illetve az EU-s gazdaságmentő alap forrásainak kihasználásáról. A hazai, hivatalos agrárium mélyen csalódott, hiszen a pénzügy az ágazatot kihagyta a minap vitára bocsátott megújulási tervből, pedig jelentős tétel van a zöld gazdaság fejezetben. Márpedig a mezőgazdaság, erdészet, komoly hatással tud lenni a környezetre.
Járna, mert minden állam támogatja, és mindenki többel támogatja az agráriumát, mint Szlovákia, hiszen ennek fenntartása biztonsági kérdés egy ország életében.
Járna, mert a mezőgazdaság, foglalkoztatási, szociális, tájfenntartási, környezetvédelmi funkciókat tölthet be.
Járna, mert a mezőgazdaság nélkül a vidék nem fenntartható.
Nincs!!!
Egyrészt a kormányzatot nem érdekli az az ágazat, amely eltörpül az autógyárak mellett, és az országos GDP-hez és a foglalkoztatottsághoz már csak 2-3 százalékkal járul hozzá. Másrészt a kormányzat mindezt könnyen megteheti, hiszen a polgárok számára sem fontos az agrárium.
A polgár manapság a megtermett búzában nem a kenyeret, a lisztet, a pékárut látja, a szénában és tehénben sem a tejet, az abból készülő vajat, sajtot, joghurtot látja, mindezekkel a boltok pultjain találkozik, és akkor is zömében idegen ország termékeivel. Csupán, mikor az üres polcokkal szembesült a járvány első hullámánál, akkor esetleg megérintette ez a kérdés.
De ne csak ezzel magyarázzuk a polgárok közönyét, arra is nézzünk, hogy a mezőgazdaságunkra jellemző a nagybirtokok túlsúlya, és a tulajdonba kerülésük nem mindenhol zajlott erkölcsileg kifogásolhatatlan módon. Kifogásolják, és talán joggal, amikor egyetlen ember húzza a hasznot több ezer hektár után. Természetesen ebbe belejátszik a kisember egyik legfőbb tulajdonsága is az irigység.
Persze látunk jó példákat, főleg a kisgazdaságoknál, amelyek sokkal könnyebben tudnak szimpátiát kelteni a munkájuk, termékeik iránt. Számomra az egyik érdekes jelenség, mikor egy dúsgazdag ember kisebb feldolgozó kisüzemeket létesít, és termékei, amelyek minősége miatt szimpatikusak is lehetnének, mégsem tudják valahogy átütni a gazdagok elleni szembenállás falát.
A támogatások körül vitában a felek álláspontja érthető. Az is előre vetíthető, hogy itt jelenleg nem az agrárium képviselői vannak nyerő pozícióban.
Valahol nem érezni azt, hogy a támogatások emelésével a mezőgazdaságunk is megújulna, több itthon feldolgozott termék kerülhetne a piacra, nagyobb foglalkoztatást tudnának ezáltal elérni a vidéken, vagy mindez a környezet és a táj javulásához, vagy legalább megőrzéséhez vezetne. És mindezek mellett egészséges hazai élelmiszer jutna az asztalunkra.
Ahhoz, hogy mindezt megfordítsák, talán a fentieket kellene átgondolni, megtalálni az utat a polgárhoz, hogy a mezőgazdaság újra a társadalom és a vidék egyik nagyon fontos szelete lehessen.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
