Sokat mond el a hangulatról, mi az abszolút rossz és az abszolút jó a közvélemény alakítói szerint.
A rendszerváltozás körül nagyjából 3 tábor volt e tekintetben. Akkor a táborbeosztás nagyjából az volt, hogy polgári-liberális, polgári-konzervatív, s posztkommunista.
A polgári-liberálisok kedvenc kora Károlyi ideje, 1956 pár napja, s az 1945-1948 közti koalíciós időszak volt, a legrosszabb viszonyítási pontjuk pedig a nyilas kormányzás pár hónapja. Ez meg is maradt a ballib szellemiségben, annyival, hogy a kései Horthy-kor is egyre negatívabb megítélés alá esett.
A polgári-konzervatívok ehhez képest annyiban voltak más véleményen, hogy ők a Horthy-kor háború előtti részét egyértelműen pozitívan ítélték meg.
A legnagyobb bajban a posztkommunisták voltak, mert megpróbálták a lehetetlent: egyszerre éljenezni Nagy Imrét és Kádárt. A legrosszabb tekintetében meg követték a liberálisokat.
A Tanácsköztársaság megítélése negatív volt minden táborban, de sose a legnegatívabb. Csak a konzervatív oldalra volt jellemző, hogy Kun Béláékat és Szálasiékat egy nevező alatt említik.
Most ez egy új elem, egy ballib megmondóember – Mandula máig annak tekinthető, ő következetesen ballib minden Tisza ellenére – a legszörnyűbb dolognak a Tanácsköztársaságot mondja. Lényegtelen persze, de mutatja a ballib eszme sajátos mozgását. Mert a ballib eszme él, annak ellenére, hogy most éppen nyílt képviselet nélkül maradt a hivatásos politikai szférában.
Forrás:bircahang.org
Tovább a cikkre »
