XIV. Leó pápa a fiataloknak: Az igazi szabadság forrása az élő kapcsolat Jézussal

XIV. Leó pápa a fiataloknak: Az igazi szabadság forrása az élő kapcsolat Jézussal

Szeptember 25-én éjszakába nyúlóan a Szentatya több mint nyolcvanezer fiatallal együtt imavirrasztáson vett részt a Saint Denis városrész Stade de France stadionjában. Ennek keretében válaszolt a kérdéseikre, utána pedig elmélkedést mondott Szent Pál apostol Timóteusnak írt első levele alapján.

Beszédében arra buzdította a fiatalokat, hogy az Istennel való élő kapcsolatban találják meg az igazi szabadság forrását, és az életszentség útján járva kerüljék a rosszat, törekedjenek a jóra, és harcolják meg a hit jó harcát. Hangsúlyozta, hogy a keresztény ember harca nem mások ellen irányul: egyetlen fegyvere az önmagát odaajándékozó szeretet. Arra hívta a fiatalokat, hogy a szentek példáját követve legyenek a béke kézművesei és Krisztus evangéliumának ragyogó tanúi.

Az alábbiakban XIV. Leó pápa elmélkedését teljes terjedelmében közöljük.

Az éjszakában a fény még ragyogóbbnak tűnik. Ezt hallottuk együtt, kedves fiatalok, Szent Pál szavaiból. Magasra akarjuk emelni őket, mint fáklyát, amely nemcsak mindannyiunk imádságát, hanem az Egyház egész történelmét is megvilágítja. Az apostol szemléli saját korát, és befogadja az isteni sugallatot, vagyis a Szentlelket, aki mindig fényes távlatokat nyit a jövő felé. Igen, Isten a történelem Ura, és bármi történjék is, az üdvösség felé vezeti: Krisztusban minden rossz véget ér, éppen azért, mert a vég egy új és örök élet kezdetévé válik.

Kedves barátaim, hogy megvilágítsuk korunkat és a Lélek fényében átalakítsuk a jelent, mindenekelőtt emlékezzünk arra, hogy Timóteushoz hasonlóan mi is Isten emberei vagyunk [vö. 1Tim 6,11–16]. Ez a Szent Pál által választott kifejezés – Istené – kapcsolatot fejez ki, nem birtokviszonyt. Aki Istennel él, szabad: szabad mindattól, ami elhomályosítja az életet, ami üressé és értelmetlenné teszi. Franciaország fiataljai, szívetekben a szabadság mérhetetlen vágyát hordozzátok, egy olyan szóét, amely erősen visszhangzik kultúrátokban. Mi tehát az igazi szabadság forrása?

Jézus világosan megmutatja ezt nekünk, amikor azt mondja, hogy az igazság szabaddá tesz bennünket (vö. Jn 8,32), és hogy az igazság ő maga (vö. Jn 14,6).

Isten fényként járja át lelkünket, és szüntelen megújulásra, olyan megtérésre hív bennünket, amely teljes értelmet ad életünknek, mert olyan történelem alakítóivá tesz bennünket, amely a zűrzavartól az igazság keresése felé, a közömbösségtől az igazságosság melletti elköteleződés felé halad.

Szent Pál három igével fejezi ki ezt, amelyek szabadságunkhoz intéznek felhívást: menekülj, törekedj, harcolj. Az apostol ezt írja Timóteusnak: mindenekelőtt „menekülj ezektől”, vagyis a gőgtől, a hiúságtól, az erőszaktól, a kapzsiságtól (vö. 1Tim 6,4.10). Ezek mind olyan érzések, amelyek megragadnak és hatalmukba kerítenek bennünket. A rájuk jellemző önzés félelmetes magányt rejt.

Az ilyen életmód arra késztet, hogy mindent birtokoljunk, de közben senkik legyünk; hogy rengeteg lájkot kapjunk, mégis egyedül maradjunk önmagunkkal.

Hírdetés

Amikor úgy döntünk, hogy nem ezt az életmódot követjük, akkor kezdünk „igazságosságra, vallásosságra, hitre, szeretetre, türelemre és szelídségre” törekedni (1Tim 6,11). Igen, aki Istennel él, mindig a jobbra törekszik: szüntelenül edzi magát. Vágya az erényre irányul, vagyis arra az erőre, amely jóvá és igazzá teszi. Kedves barátaim, a keresztény életet jellemző törekvésnek pontos neve van: az életszentség útja. Ez az az út, amelyet az Úr mindannyiunk előtt megnyit, és amelyen végigkísér bennünket. És e szeretett francia földnek milyen sok fia és leánya engedte, hogy az Úr ezen az úton vezesse! Gondoljunk például Boldog Marcel Callóra, arra a francia fiatal cserkészre és munkásra, aki a koncentrációs tábor sötétségében sem szűnt meg a jóra törekedni, és belsőleg szabad maradt.

Ahogy előrehaladunk az életszentség útján, egyre világosabbá válik, hogy nem elég kerülni a rosszat: a jót kell választanunk. Nem elvont elvről, nem is magától értődő kijelentésről van szó:

Az erények, amelyeket Szent Pál Isten jóságának tükröződéseiként mutat meg nekünk, a következők: igazságosság embertársaink iránt; vallásosság és Istenben való hit; szeretet mindenki iránt; türelem azok iránt, akik szenvedést okoznak nekünk; szelídség, mely a tiszta szívvel békére törekvő embert jellemzi. Az egyenlőségnek és testvériségnek a társadalmatokat inspiráló elvei itt találják meg alapjukat: nem pusztán jogi előírások, hanem a szabad szív radikális és bátor döntései. Ezeknek a tulajdonságoknak az elsajátítása nem csupán erkölcsi elköteleződés: azt jelenti, hogy úgy döntünk, hiteles, megalkuvást nem ismerő emberekké válunk.

Ezzel kapcsolatban az apostol egy harmadik igét ad nekünk: harcolj. A rossztól való menekülés és a jóra való törekvés ugyanis harcot is megkíván. Igen, harcolnunk kell, ahogyan Szent Pál tette, akit gyakran karddal a kezében ábrázolnak, Isten igéjének, „a Lélek kardjának” jeleként (Ef 6,17). Ez az ige különös erővel visszhangzik itt, Franciaországban, Szent Johanna földjén, aki fiatalon bátran harcolt. De vigyázat! Most már mind az ige, mind a kép jelentése világos előttünk:

Az ő nevében van meg bennünk az igazak ereje, hogy ellenálljunk a kísértésnek. Az ő nevében van meg bennünk a szelídek állhatatossága, hogy a jónak szenteljük magunkat. A mi harcunk nem mások ellen irányul, és nem folyamodik az erőszak, a megvetés vagy az elnyomás fegyvereihez. Egyetlen fegyverünk az önmagát odaajándékozó szeretet. Sajnos tudjuk, hogy vannak olyan erők, amelyek Istennel való kapcsolatunk ellen hatnak, olyan hatalmak, amelyek embereket és népeket akarnak megosztani és egymással szembeállítani. Ezek a rossz erők nemcsak erőszakos formában jelentkeznek, hanem olykor megtévesztő külsőt is öltenek, mert éppen azt ígérik, amit elvesznek tőlünk: a boldogságot. Amikor viszont úgy érezzük, hogy sötétségük vesz körül bennünket, a Szentlélek fénye megvilágít és megvigasztal bennünket: ma este tehát válasszuk együtt azokat az erényeket, amelyeket az Úr követéséhez ápolnunk kell.

Nem vagyunk egyedül az életszentség útján, mert a körülöttünk élő valamennyi testvérünkkel együtt járjuk. Ezt tapasztaljátok meg ma este is, valamint az olyan nagy találkozókon, mint az ifjúsági világtalálkozók. Szövetségeseink is vannak: a szentek, ők barátaink, akik támogatnak bennünket a megpróbáltatásban.

amint a litániában énekeltük, a szentek bátorítása arról biztosít bennünket, hogy sosem vagyunk egyedül az imádságban, és sosem vagyunk egyedül az Egyházban. Különösen napjainkban kérjük segítségüket, hogy a béke kézművesei legyünk: a béke Isten örök vágya és az emberiség állandó törekvése! Ma este néhányukat megemlítettem. Kérjük a Gyermek Jézusról nevezett Szent Terézt is, hogy tanítsa meg nekünk a mindennapi szeretet „kis útját”, mely minden tartós béke szilárd alapja.

Ezt a békét az Úr abban a szövetségben valósítja meg, amelyet Jézus Krisztus közvetítésével mindannyiunkkal megköt. Ezért, amikor Szent Pál rámutat hívő tapasztalatunk alapjára, nemcsak arról beszél, amit mi tehetünk válaszul Istennek, hanem arról is, amit Isten tesz értünk. Az apostol egyetlen jelenetben foglalja ezt össze: Jézus Pilátus előtt, a szeretet igazsága a hatalom képmutatásával szemben. A „jó harc” így egybeesik a „szép tanúságtétellel” (vö. 1Tim 6,12–13). Ezt mutatja, hogy mindkét esetben ugyanaz a melléknév szerepel: kalosz, amely itt azt jelenti: jól végzett. A jól végzett, valóban jó cselekedet a megváltás, amelyet Jézus végbevisz értünk.

Ennek fényében tekintsünk az előttünk lévő két ereklyére: a ruhára és a keresztre. Az egyik az, amit Krisztustól elvettek; a másik az, amit Krisztusnak adtak. Ebben az értelemben mindkettő az ő kínszenvedésének jele: Jézust megfosztják ruhájától, hogy bennünket a „Bárány vérében” tisztára mosott fehér ruhába öltöztessen (Jel 7,14). Így válik a kereszt a halál eszközéből a remény jelévé: a ruha és a kereszt együtt tehát minket jelképez, az Egyházat, amely Isten világnak ajándékozott életéből születik. Kedves fiatalok, hogy növekedjetek az életszentségben és jobbá tegyétek társadalmunkat, legyetek ragyogó tanúi ennek az evangéliumnak, vagyis annak az örömhírnek, aki maga Krisztus, a mi Üdvözítőnk: „Övé a dicsőség és az örök hatalom. Ámen” (1Tim 6,16).

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatican Media

Videó: Vatican News

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »