Az 1944–45-ös megtorlásra emlékeztek Szabadkán

Az 1944–45-ös megtorlásra emlékeztek Szabadkán

Az 1944–45-ös vajdasági megtorlás még azoknak is a sorsává vált, akiknek nincs személyes érintettségük – hangsúlyozta Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség alelnöke és a szabadkai városi képviselő-testület elnöke az 1944–45-ben kivégzett ártatlan áldozatok tiszteletére rendezett szabadkai megemlékezésen tegnap.

A szabadkai is egy azon tömegsírok közül, amelyek az elszabadult indulatok, az önbíráskodás, az igazságtételnek nevezett, de féktelen bosszúvágyból elkövetett tömeggyilkosságok eredményeként keletkeztek – tette hozzá. „November 2. az a nap, amikor ígéretet teszünk magunknak, egymásnak és az általunk képviselt embereknek arra, hogy minden tőlünk telhetőt megteszünk azért, hogy ilyen szörnyűségek ne ismétlődhessenek meg” – tette hozzá Pásztor Bálint.

A politikus emlékeztetett arra, hogy Magyarország és Szerbia, a magyarok és a szerbek megbékéltek egymással a második világháborús sérelmek után, és ez példaértékű egész Európában, majd hozzáfűzte: a múltat le kell zárni. Mint mondta, a két ország kapcsolatai nagyon magas szinten vannak, hozzátette ugyanakkor, hogy mindezek ellenére vannak, akik „a kedélyek szításával és a sebek feltépésével a gyűlöletkeltéshez folyamodnak”. Rámutatott, hogy két héttel ezelőtt a belgrádi parlamentben ellenzéki politikusok fasisztának nevezték azokat a vajdasági magyarokat, akik Újvidéken is emlékművet akarnak állítani az ártatlan áldozatoknak. Közölte ugyanakkor, hogy a támadások ellenére az emlékmű megépül.

Hírdetés

A magyar és a szerb köztársasági elnök 2010-ben megállapodott abban, hogy felállítanak egy akadémiai vegyes bizottságot, amely a második világháborúban és azt követően elkövetett tetteket vizsgálja. A megbékélési folyamat kulcspillanata volt, amikor a második világháborúban kivégzett ártatlan magyar és szerb áldozatok tiszteletére 2013-ban Csúrogon emlékművet állítottak, amelyet Áder János magyar és Tomislav Nikolić akkori szerb elnök jelenlétében adtak át, és a két államfő közösen hajtott fejet az áldozatok emléke előtt.

Egy évvel később, 2014-ben pedig – hét évtized után – megszületett az a szerbiai rendelet, amely eltörölte a mészárlásokban legsúlyosabban érintett három település, Csúrog, Zsablya és Mozsor magyar lakosságának kollektív bűnösségét kimondó, a negyvenes évek végén született jogszabályt. Aleksandar Vučić jelenlegi elnök – akkor még miniszterelnökként – részt vett az 1944–45-ben kivégzett ártatlan áldozatok tiszteletére rendezett szabadkai megemlékezésen. Az volt az első alkalom, hogy a szerbiai vezetés a szabadkai emlékműnél lerótta kegyeletét.

A Szabadkán található, Vergődő madár nevű emlékmű annak a Szabadkáról és környékéről elhurcolt több mint ezer – főleg magyar, horvát és német – embernek állít emléket, akiket 1944 őszén a temetőben végeztek ki szerb partizánok. Az emlékmű mellett található márványtáblákon 852 áldozat neve szerepel, a táblák elkészítése óta azonban újabb 315 áldozat maradványait találták meg.


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »