A Saul fiát – az Oscar-díjas filmet – látva lépten-nyomon magunkra ismerünk. Így az az eretnek gondolatom támadt, hogy az Auschwitzban történteket látva tulajdonképpen rólunk van szó, nem pedig arról, hogy „a zsidók már megint a holokausztért sírnak” – miként ezt, érzésem szerint nagyon helyesen megállapította Simon Mária Timea a filmről írt cikkében.
A lágerbeli lét a valóságos élet sűrített képe – mondhatni jelképe. Mindaz, amit ott látunk, a mai – lágeren kívüli – világban is megtalálható, csak nem sűrítve, mint ott, hanem demokratikusan elosztva, kiporciózva. Gondoljunk csak arra, hogy ma is szállítanak embereket, például Romániából nőket, a nyugati krematóriumokba – bocsánat: bordélyházakba, ahol meztelenül kerülnek be a gázkamrába – bocsánat: az őket testileg–lelkileg kifosztók karjaiba. S a végeredmény sem kétséges… Hát az Európába deportált közel-keletiek? De nem kell olyan messzire menni! Auschwitzban a levetkőztetett embereket „fürödni” viszik a gázkamrákba, „zuhanyozást és forró levest ígérnek nekik”. Melyik országban nem csapták be halálosan a lakosságot, legalább egyszer? Néha többször is… Shakespeare azt mondta: „Színház az egész világ.” A filmet látva nagyon erős késztetést érzek arra, hogy azt mondjam: Auschwitz az egész világ. – Bár ne így lenne!
A film főszereplői a sonderesek: Saul és társai – embertársaink, akiket arra kényszerítenek, hogy elvégezzék a piszkos munkát – s közben emberi ronccsá válnak. Ilyesmit is lehet látni nap mind nap, a szabad világban. Ezért importáltak például törököket, most pedig szíriaikat Nyugat-Európába… Nem kell érte Auschwitzba menni! Vagy tán mégis? Sajnos, oda kell menni, különben nem vesszük észre. Vagy szemet hunyunk fölötte…
Saul, sonderkommandósként oda jut, hogy a halott kisfiút többre tartja, mint az élőket. Veszélybe sodorja vele sorstársait. Mert nem hagyja, hogy elégessék – tisztességesen el akarja temetni. A kisfiú – eredetileg – túlélte a halált: életben volt még akkor, amikor kiszedték a gázkamrából. Ez a csoda ragadta ki Sault a fásultságból, és tette újra emberré… De aztán jött Mengele, és megparancsolta, hogy boncolják föl a gyermeket… Az illúziót.
A film végén ugyanis megjelenik egy másik gyermek, egy gyönyörűszép lengyel fiúcska, és nyomában a német katonák, akik kivégzik a lágerből kimenekült sondereseket. A gyilkosok mindenkit felhasználnak. A gyermek, öntudatlanul, nyomra vezette őket.
Kiben bízhatunk még?
Zsehránszky István
bukarestiradio.ro
Forrás:erdely.ma
Tovább a cikkre »
