Arafat: marad a veszélyhelyzet, de szabadon zarándokolhatunk, és részt vehetünk a vallási rendezvényeken

Arafat: marad a veszélyhelyzet, de szabadon zarándokolhatunk, és részt vehetünk a vallási rendezvényeken

Raed Arafat belügyi államtitkár, az országos katasztrófavédelem vezetője hétfőn bejelentette: a kormány döntése értelmében május 13-ától újabb 30 napra meghosszabbítják a veszélyhelyzetet Románia egész területén.

Ugyanakkor feloldják azt az intézkedést, amely lakhelyhez kötötte a vallási rendezvényeken, zarándoklatokon való részvételt.

Az új rendelkezések fő újdonságelemei a következők:

1. A kijárási tilalom feloldása 2021. május 13-án, reggel 2-5 óra között, ugyanis a muzulmánok számára ekkor veszi kezdetét a Ramadán hónapja, az iszlám vallás egyik legfontosabb ünnepe.

Hírdetés

2. Ugyanakkor a vallási zarándoklatokon és körmenetekben való részvétel lakhelyi korlátozása is megszűnik, de a nagy tömegeket vonzó vallási eseményeket az egészségügyi minisztérium által jóváhagyott szabályok alapján kell megrendezni.

Ezenkívül a DSU vezetője kijelentette, hogy az egészségügyi minisztérium javaslatai alapján mérlegelni fogják a nézők részvételét a különböző sportversenyeken is, azonban előzőleg bizonyos teszteseményeket szerveznek.

„A részvétel megengedett lesz a beoltott személyek számára, illetve azoknak, akik 72 óránál nem régebbi PCR-teszt eredményét mutatják be”- részletezte Raed Arafat.

A mozikban, koncerteken, színházakban végzett tevékenységet, a nyilvánosság részvételével 50 százalék feletti kapacitás mellett csak teszt- vagy kísérleti eseményként említette az államtitkár.

„Június 1-ig elemzéseket végez a minisztériumközi bizottság, és az eredmények függvényében módosulhatnak a szabályok június elsejét követően” – tette hozzá Arafat.

Arra a kérdésre, hogy meddig hosszabbítják meg a veszélyhelyzetet, Raed Arafat pontosított: „A helyzet javulóban van, de meg kell bizonyosodnunk arról, hogy ez stabil marad, és az esetek száma nem nő ismét. A veszélyhelyzet lehetővé teszi számunkra a szükséges intézkedések megtételét, ha bármi közbejön. Ha a helyzet stabilizálódik, akkor megszüntetjük. Senkinek sem érdeke, hogy Románia hosszú távon így működjék, ha ez nem szükséges”- jelentette ki Arafat.


Forrás:itthon.transindex.ro
Tovább a cikkre »