Honnan a hagyma? – kérdezheti az olvasó. Tájékozódtam magam is, eszerint a községhez közel álló Feketevárat vizes árok vette körül, amit gyakran elöntött az Olt és áradások idején lerakta termékeny iszapját. Akkoron még a vasúti töltés sem képezett gátat a vár és a folyó között, mint most. A vizes védőárok térségének talaja bizonyult a legalkalmasabbnak az ízletes édes hagyma számára, ami azóta is nélkülözhetetlen és kedvelt zöldségféléje a helyieknek – mesélte Dézmás Sára néni, aki megjegyezte: „A zöldhagymát mindig a száránál kezdi meg az apácai ember! Hagymájáról lett nevezetes falu Apáca!”
Le a porral a múltról
A Brassó megyei település leginkább Apáczai Csere János pedagógus, író, evangélikus teológusról és Bartalis János költőről ismert Erdély-szerte. Ha kiejtjük a község nevét, azonnal a húsvéti ünnepekkel kapcsolatos népszokás, a kakaslövés is eszünkbe jut. S mert húsvét közeledik, erről is mesélni akarunk. Eleddig e népszokás miatt keresték fel sokan idegenből is ezt a Brassó megyei, zömében magyar evangélikusok által lakott községet.
Patrónus földesura nem volt, de a jelenleg is kúriaként emlegetett régi középülete a Brassótól való egykori függésére emlékeztet. Lakói egy része jobbágy sorsú volt, de adatok vannak arra, hogy szabad székelyek is lakták. Széles, hosszú utcái, a magas, háromszögű oromfallal megépített, gyakran virágmintákkal, népi rigmusokkal díszített gébörös (háromszög és trapéz alakú oromfalas) házai a barcasági jellegzetes szász települések arculatára emlékeztetnek. „Megálló az ember, amíg él, / Por és hamu, hulló levél, / S nagy büszkén mégis azt hiszi, / Éltét tudja, meddig viszi!” – áll egy helybeli gébörös ház homlokán a bölcs felirat. Másik a falu iskolájával szemben: „Templom mellett lakó, dicsérd Istenedet, / Kinek jóságából e ház építtetett”, 1892. Építette Marton András és neje Bölöni Márta”.
A falu a nevét egy rég lebontott apácakolostorról kapta, amely a település déli részének egy magasabban fekvő helyén, a Czerjék-szoros nevű magaslaton, a Soós János szabómester telkén levő csűr helyén állt. E sorok írójának, amikor a kolostor emlékét kereste, a szabómester elmondta: „szüleim, amikor a csűrt építették, ráakadtak a kolostor romjaira, s a munkálatok idején egy ónból való gyertyatartót találtak.” Apáca a Persány-hegység előterében helyezkedik el, az Olt keskeny lapályán, melyen eléggé széles helyet foglal el az ott megépített Magyar Keleti Vasút pályateste. Építésekor kőfaragó mesterek terméskőből készítették a vasútvonal alatti átereszeket, letelepedtek, megtanulták az illető település lakóinak nyelvét. Apácán a Bosin és a Dibernárdo (di Bernardo) olaszföldi famíliák honosodtak meg. Lakóházakat építettek maguknak, mai leszármazottjaik tartják még a kapcsolatot távoli talján rokonaikkal. A Bosin család kőből készült jellegzetes síremlékei a falu magyar temetőjében láthatók.
A települést 1460-ban Apáczija néven említik. Plébániájának létezéséről csak a reformáció korából van tudomásunk. A krónika szerint „Lajos magyar király alapíthatta, amikor Hétfaluba székely határőröket telepített. Apáca várát is ők építették, majd a török időkben megerősítették, valószínű, a későbbi harcok során romosodott el”. A falunak már a XV. században lehetett egy kisebb kápolnája, amely az 1794-es nagy tűzvészben leégett. Mai evangélikus templomát 1804-ben építették.
A XVII. században a faluban többször pusztított a pestis, 1658-ban tatárok dúlták fel, 1822-ben és 1866-ban is tűzvész sújtotta. 1831-ben kolerajárvány volt, 1802-ben és 1838-ban ismét földrengés okozott hatalmas károkat. B kategóriás műemlék templomának tornyában egy brassói ismeretlen szász öntőmester által 1791-ben készített, műkincsértékű harang szól. Újraöntötték Dévai Márton lelkész, apácai Oláh Pál felügyelő, Orbán János és Pál András gondnokok idejében. Mivel Apácán is már a reformáció kezdete óta volt egyházközség, réginek kell lennie a település iskolájának is. Iskolamesterének első ismert okleveles említése 1560-ból származik.
Miért fekete a vár?
Erre már a maiak sem tudnak válaszolni. Ma már csak az egyik öreg bástya falai és csekély alapfalmaradványok láthatók. Sajnos, miként a településről önálló kötet nem született, úgy romos váráról is szűkszavúak a régészek. Omladozó külső falán freskómaradvány látható, amelyen fejével lefelé csüngő, korsóból italt ürítő alakot lehet felismerni, ami az egykori toronyépítők bátorságát jelképezhette, akik e kép tanúsága szerint ihatták a korsóból az áldomást. Alatta a javíttató apácaiak nevei és az 1658-as évszám volt olvasható. Orbán Balázs ottjártakor még ezt olvashatta: »Soli Deo Laus et Gloria.« Keleti oldalán legfelül 1658. (…) »Tempore Judicis Apa (Apaciensis) Joannis Gáspár cives Valentinus Küs, Georg. Czere, Stef. Kispál, Joan. László Rec. tor. Sch. Martinus p. Csern. Apafalvi.« Gondviselő Szabó Péter, Bíró János stb. (…)
Vár-bástya
Apáca szülötte
Apáczai Csere János (1625–1659) Erdély jeles pedagógusa, külföldön tanult filozófiai író és teológus volt. Életéről-munkásságáról gazdag irodalom született. Hollandföldről hozott feleségével, Aletta van der Maettel a kolozsvári Házsongárdi temetőben közös sírban nyugszanak. A szülőfaluban a róla elnevezett utcában, a Rabszoros elején régi lakóházaként számon tartott épület falán márványtábla őrzi emlékét: „Soha tudományi fegyveredet kezedből le ne tedd. E ház helyén állott Apáczai Csere János (1625–1659) szülőháza. Megjelölte Apáca emlékező közössége 2000-ben, születésének 375-ik évfordulóján.”
Az apácai evangélikus egyházközség a templom belső udvarán álló tanácstermét Apáczai-emlékházzá alakíttatta, ahol nemcsak Apáczairól, hanem a Brassó megyei magyar faluról is tájékozódhat az érdeklődő. A korszerű muzeológia megoldásait követő kiállítás bemutatja Apáczai Csere János életét, peregrinus éveit, munkásságát és külön értéke, hogy anyagában több Apáczai-munka eredeti példányát is láthatjuk, mint például a Gyulafehérváron 1654-ben kiadott Magyar Logikácskát.
Nyelvében és vallásában él, lélekszámában azonban apad a hagyományaihoz ragaszkodó itteni magyar közösség. Sok évvel ezelőtt, Apáczai Csere János halálának 300. évfordulója alkalmával, 1959-ben, a legnehezebb diktatúra idején apácai pedagógusokként szerveztünk emlékünnepséget a szülőfaluban. Az akkori brassói kultúrvezetőknek be kellett bizonyítani, hogy a tudós Apáca szülötte volt a hazai magyar művelődés és tudományosság, a nevelésügy úttörője: „Magyar magyarul tanuljon tudományt, / más nemzetekkel versenyt csak így állhat, / építsünk Erdélyben felső oskolákat, ne nézzen más nemzet kicsinylő szemmel ránk.” Ekkor volt először és utoljára e sorok írója műfordító, akinek az engedély megszerzéséhez le kellett fordítania román nyelvre Reményik Sándor Tavasz a Házsongárdi temetőben című érzelmes versét (ami feleségéhez kötődik!).
Az emlékezéseket – miként a kakaslövés húsvéti népszokást is – sok veszély fenyegette akkortájt, ám még a legsötétebb diktatúra is fejet kellett hajtson Apáczai és a népszokás nagysága előtt. 1975-ben mellszobrot állítottak a falu nagy szülötte emlékére a nevét viselő helybeli iskola előterében (Elena Hariga Avramescu bukaresti szobrászművész alkotása). A szobor avatásakor Ortutay Gyula néprajzkutató, a Magyar Népköztársaság akkori közoktatásügyi minisztere elhelyezte az emlékezés koszorúját, és a szülőfalu I–VIII. osztályos iskolája is felvette jeles szülöttének nevét.
Apáczai Rabszoros utca sarkán álló szülőházát Kós Ferenc javaslata alapján emléktáblával jelölte meg a Brassó megyei tanítótestület. De mivel ebben a tulajdonos kocsmát nyitott, 1881-ben egy új emléktáblát készíttettek, melynek szövegét Végh Mátyás költő írta, és még abban az évben az iskola főút melletti épületének homlokfalára helyezték el. Ez az emléktábla – csodák csodája – átvészelte az azóta eltelt 141 esztendőt. Szövege: Hol a kicsiny ház, melyben bölcsője ringa Cserének? / Századok érckeze közt elpusztult, nyoma sincs. / Ámde szülöttje nevét nem bánta, s most e falak közt, Mint tanító buzdít gyermeket s tanítót. A Brassó megyei tanító testület 1881.
Csere János mellszobra
Megőrzött népviselet
Dicséretére váljék fiatalnak és idősnek, hogy a régi apácai népviseletet ünnepi alkalmakkor felöltik. Sokat elárul eredetéről, ugyanis szász elemeket is tartalmaz az alapjában székely népviselet. Háromsoros fekete zsinórral díszített piros szőttes rokolya a lányoké, alatta szűk, fehér alsópendely. A rokolyán csipkés szélű, lerakott, rózsás kötény, a felsőtesten fehér, szedett (ráncolt) ingen piros szőttes lájbi, a fejen szalagos, díszes párta és az a bizonyos szászos hajfonó (széles, díszes és színes szalag). A viseletet három színárnyalatban hordják: fekete, fehér és piros. A fehéret a lányok, a piros változatot a menyecskék, a feketét vagy sötétkéket az idős asszonyok. Ilyen sorrendben váltogatják ezeket az esküvői ceremóniák során is. A kasztenek fiókjában még tartogatják a patyolatot, a csepszet, a férfiak fagombos zekéjét, a kék zsinóros díszítésű, fehér „széköl harisnyát”.
A hely- és családnevek zöme, az ő-ző erdővidéki székely nyelvjárás (ezör lej, ecöt a levesbe) is azt bizonyítja, hogy Apáca magyar népe eredetében erdővidéki székely, bizonyította be Bán Imre akadémikusként (1959), de vallásként – hosszas barcasági elszigeteltsége folytán – a Honterus által behozott és terjesztett evangélikust kellett felvennie.
Sok évtizeddel ezelőtt az apácai Oláh Istvántól (Nákó) gyűjtöttük azt a szájhagyományt, miszerint: „Csere János egy mulatság alkalmával esszekeveredett a nagyajtai fiatalokkal, akik látták, hogy eszes gyermök, csalogatták, s meggyőzték, hogy menjen fel velik Kolozsvárra felsőbb iskolába. Úgy is történt, s mert jó fejű volt a gyermök, ott is maradt.” Apáca élő krónikás asszonya, Bölöni Jánosné László Sára (1944) kéziratos füzetébe mentette mindazt, amit még tudniuk kell erről az Olt menti magyar faluról az utánunk jövőknek: régi történeteket, énekeket, saját verseit, helyi szokásokat, a lélekszámában egyre apadó és kiöregedő helybeli magyarság sorsa iránti aggodalmait.
Apáca jeles szülötte volt a költő Bartalis János (1893–1976), a szabadvers egyik első magyar művelője, emlékére faragott kopjafát állítottak az iskola előtti parkban. A Helikon írói közösség alapítója és a Kemény Zsigmond Társaság tagja volt. Életregényében szülőfalujáról, az ott eltöltött felejthetetlen gyermekkoráról emlékezik.
Az Olt völgyének falvai között Apácának gazdag faragott fejfás temetője van. A „gombosfák” faragott-festett motívumai sajátos helyi mintákat őriznek. Faragott felső részüket, ha hajadonnak vagy legényembernek állítják, vörösre festik, másképpen a faragott rész fekete.
Kakaslövésre készülnek a legények
Idén is lesz kakaslövés
A hivatalosan is jóváhagyott, három szimbólumból álló apácai községcímeren a település nagy szülöttére utaló könyv, az egykori vár és a húsvéti hagyományra utaló kakas látható.
A térségben egyedinek számító kakaslövés hagyománya a tatárjárás idejéről maradt fenn. A szájhagyomány úgy tartja, hogy a falu lakói, megelőzve a tatárok fosztogatását, a várba menekítették minden vagyonukat, így mire azok megérkeztek, csak egy üres falut találtak. Már éppen indulni készültek, amikor egy kakas kukorékolni kezdett a várban, és elárulta a falu lakóit. Ettől kezdve minden évben húsvétkor élő kakast lőttek a helyiek – mára ezt egy céltáblára festett kakas helyettesíti.
A korabeli visszaemlékezések szerint, amikor még igazi kakasokra lövöldöztek, az élő állatokat egy ágas favillára kikötve vitték a csapat után. Írásos dokumentumok szerint 1916-ban már kakasos táblára lőttek. Idős Pisti Sára nénitől jegyeztem: „A nagyapám élő kakast lőtt. Egyszer a csendér elvette – 1918 után – a háromágú favillára kötött drága kövér kakast, amiből laskalevest kellett volna főzessenek a kakaslövők édesanyjukkal. – No hagyjátok el, mert ezt többet nem veszi el tőletek a csendőr – jegyezte meg Szilágyi Márton kántortanító. Táblára fessük ezentúl – és úgy is lett.”
A polgárosodás idején az eredeti mondókák mellé olyanok is kerültek, miszerint a kikapós asszonyok titkait kukorékolták ki a kakasok, és azért kellett meghalniuk. A kakaslövés ceremóniájának szövege sokat változott, egyesek szerint az azt irányító néptanítók-kántortanítók kényükre-kedvükre változtatták.
A kakaslövés/ütés, akárcsak a határkerülés, kerepelés, húsvéti öntözés stb. a tavaszi néphagyományok körébe tartozik, s az egykori tavaszi termékenységvarázslás áldozati emlékeként maradhatott fenn. Őseik emléke előtt tiszteleg a hagyománnyal Apáca.
– Testvérkapcsolatunk és barátságunk erősítése érdekében úgy gondoltuk, hogy a Békés megyei Csanádapácán évente közösen is megszervezzük a Kakasfesztivált – mondta el Varga Gyula helybeli magánvállalkozó, kedves adatközlőnk, és a közel ezer magyar evangélikus lelket számláló gyülekezet lelkésze, Simon László. A helyi önkormányzat a község közművesítésének befejezésén munkálkodik – tájékoztatott László István mérnök, az RMDSZ színeiben megválasztott alpolgármester.
Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »
