Az SaS tegnap kilépett a kormánykoalícióból, minisztereik helyére pedig szakembereket keresnek. Konkrétan a gazdasági, a külügyminiszteri és az oktatásügyi, valamint az igazságügyi miniszteri poszt jelenleg betöltetlen a szlovák kormányban.
Magyar szempontból a külügyminiszteri, a gazdasági és az oktatásügyi tárca érdemel figyelmet. Főleg abból a szempontból, hogy “szakemberként” kik irányíthatják azokat. Már csak amiatt is, mert a geopolitikai viszonyok miatt egyáltalán nem mindegy, hogy a tárcavezető politikus milyen álláspontot képvisel.
Politikusok helyett amerikabarát, progresszív “szakértők” jöhetnek
Kiszivárgott információk szerint a felvidéki magyarok körében csak soviniszta, magyargyűlölő politikusként ismert Ivan Korčok helyére az Orbán Viktor politikáját keményen kritizáló Rastislav Káčer érkezhet.
A volt budapesti szlovák nagykövet: Orbán Magyarországa három lépésre van a területi követelésektől
Káčer nem ismeretlen Budapest számára sem, hiszen a brüsszeli és washingtoni szlovák nagykövetség vezetése mellett déli szomszédunknál is szolgált. Káčert rémhírterkesztés és nemzetgyalázás miatt felvidéki magyarok fel is jelentették azután, hogy a csúcsdiplomata kerek-perec azzal riogatott a szlovák sajtóban, hogy Orbán VIktor határrevíziókra törekszik.
Feljelentette az Új Egység mozgalom vezetője a volt budapesti szlovák nagykövetet – Videó
Még súlyosabb Orbán-fóbiás a leendő gazdasági miniszter, Karel Hirman. Ő korábban egyenesen úgy fogalmazott az orosz-ukrán háború kapcsán, hogy Putin és Orbán alkut kötött Szlovákia feldarabolásáról. Szavaira Pető Tibor magyar nagykövetnek kellett reagálnia.
Pető Tibor nagykövet: Reakció Karel Hirmannak a magyar miniszterelnök moszkvai útjáról szóló cikkére
Pozitív elmozdulást jelenthet ellenben az oktatásügyi minisztérium élén várható vezetőcsere. Legalábbis, amennyiben a szakma által is nagyra becsült, korábbi pazar újságíró és jelenleg iskolaigazgató, Daniel Bútora irányíthatja majd a minisztériumot.
Hogy kik lesznek végül a befutól az SaS után megüresedett tárcák élére, hamarosan kiderül.
Körkép.sk
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »