Kérdések, melyek nem hagynak nyugodni:
– MKP-tag, magyar szavazatokkal megválasztott megyei képviselő (Orosz Örs) pártalapításba kezd saját pártjával szemben. A további megosztást, szétforgácsolódást pedig összefogásnak nevezik. Hirdetés(X)
– MKP-tag, annak korábbi évtizedes, emblematikus politikusa államtitkári, parlamenti képviselői, EP-képviselői, önkormányzati szinten (Bauer Edit), saját pártjával szembehelyezkedve mindehhez asszisztál.
– MKP-tag, a börtönt is megjárt, rendszerváltó politikus, akinek nagyon sok mindent, köztük a magyar egység megteremtését is köszönhetjük (Duray Miklós). Ma pedig az MKP-ból kizárt aktivista-politikus új egységre törekvő vezetőjét támogatja, és vezeti őt át az új összefogásba
– MKP-tag, mi több, pártelnök (Menyhárt József), illetve OT-elnök (Őry Péter), más lehetőségük nem lévén csak tehetetlenül nézik és biztatják a saját pártjuk további gyengítését végző kezdeményezéseket és személyeket.
– MKP pártstruktúrák, polgármesterek, aktivisták segítik a velük szemben indított aláírásgyűjtést az új választási párt megalakítására.
– Korábbi MKP-elnök (Berényi József), ad igazat elődjének (Csáky Pálnak), aki nyíltan kritizálja a fenti folyamatokat, de Berényi emellett Csákynak is beszól.
Felvidéki magyarok százezrei látják, érzékelik, hogy valami nagyon nem stimmel itt!
Undorral figyelik, és nem értik az MKP passzív asszisztálását. Az a párt, mely az „érted haragszom, nem ellened“ szellemében a jóhiszeműen, javító szándékkal fellépő személyeket korábban tucatjával utálta ki, kergette el, zárta ki a pártból és szorította perifériára. Folytatva ellehetetlenítésüket, mocskolásukat, karaktergyilkolásukat itthon és Budapesten.
Közös választási program, értékrend sehol. Csak a rettegés attól, hogy az elmúlt harminc évben megszokott politikai hatalom és az ezzel járó pénz, státusz, lehetőségek hirtelen elvesznek. Amit meg kell akadályozni, kerül amibe kerül.
Nem számít az erkölcs, a gerinc, nem számít a pártalapszabály, a választóknak tett korábbi ígéretek, a felelősség, az érdekképviselet. Nem számít már semmi.
Csak a hatalom megtartása a fontos, bármilyen áron.
A szemünk előtt számolják az emberek szavazatait, kalkulálnak a százalékokkal, a várható választási részvétellel. Csak azt nézik, hogy kiknek, hány haszonlesőnek, szervezetnek kellene még hirtelen „összefognia“, hogy az az értékelhetetlen szinte semmi, amit politikai érdekképviselet jogcímén hosszú-hosszú választási ciklusokon keresztül a mi pénzünkön műveltek, folytatódhasson.
A szemünk előtt játszódik le teljes meztelenségében a hatalomátmentés. Itt már nem a pártok, nem a fent megnevezett személyek, hanem oligarchák, nagyvállalkozók, a korábban felhizlalt gazdasági lobbi irányít. Akik már nem is rejtőzködnek, hanem nyíltan beszélnek arról, amit csinálnak: „A párt nem válthatja le a választóit, de a választók leválthatják a pártot“ – olvashattuk a leggazdagabb magyartól, Világi Oszkártól.
Pénz, nagyon-nagyon sok pénz, karrier, összeharácsolt vagyon megtartása forog veszélyben. A felvidéki magyar választópolgár pedig csak a fejét kapkodja, hogy mi történik, és nem érti. Nem érti, mert egyenes gerinccel, hittel, jó szándékkal nem is értheti.
„A párt nem válthatja le a választóit, de a választók leválthatják a pártot“ fogalmazott Világi. És valóban, ez zajlik a szemünk előtt. Kíméletlen hatalomátmentés a maga meztelen valóságában, melyet összefogás, egység, közös magyar érdekképviseletként tálalnak.
Program, elvek, értékrend, konkrét vállalások nélkül. Mert azok már rég nem léteznek. Csak a túlélés számít.
Király Zsolt
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »
