Zbigniew Kazimierz Brzezinski (szül. Varsó, 1928. március 28. –) lengyel származású amerikai politológus, politikus, geostratéga. Jimmy Carter nemzetbiztonsági főtanácsadója volt 1977-1981 között. Tevékenysége az Egyesült Államok külpolitikájának számos kérdésében irányt jelölt, többek közt a kínai kapcsolatok normalizálásában, a SALT–2 megállapodásokban, a Camp David-i megállapodásokban, s nem utolsósorban a kelet-európai reformtörekvések támogatásában. Munkássága a politikatudományban is jelentős. Édesapja lengyel diplomata volt, emiatt a család sokat utazott. Az apát először, 1931-ben Berlinbe, 1936-ban a Szovjetunióba, végül 1938-ban Kanadába helyezték. Brzezinski így már kora gyermekkorában találkozhatott a 20. századi történelem két sorsfordító eseményével: Hitler hatalomra jutásával, illetve a sztálini tisztogatásokkal. Hitler hatalomra jutása után németországi tartózkodásuk alatt apja zsidóknak adott ki lengyel vízumot, megmentve életüket, ami miatt szülei megkapták a “Világ Igaza” címet.
Zbigniew Brzezinski A nagy sakktábla című könyvében 1997-ben írta meg geopolitikai elemzését, amikor az Egyesült Államok korlátlan egyedüli világhatalma már vitathatatlanná vált, és ő ebből a perspektívából nézte át a globális világhatalomból következő tennivalókat Amerika számára. Hogy az elemzéseket megfelelően tudjuk értékelni, jelezni kell, hogy Brzezinski nemcsak egy az ismert amerikai geopolitikai szakértők közül, hanem a CFR (Council on Foreign Relations) tagjaként annak a több évtizede működő stábnak is a tagja – közvetlenül a legnagyobb amerikai bankárcsoportok finanszírozásával és támogatásával –, amely, függetlenül az éppen kormányzó elnöktől és párttól, meghatározza az amerikai világpolitikai stratégiát. Így elemzése ritka nyíltsággal mutatja meg az amerikai világhatalmi irányító elit céljait, motivációit és félelmeit.Rövid távon, egy évtizeden belül az Egyesült Államoknak nem kell félnie semmilyen rivális felbukkanásától, de közép- és hosszú távon csak ügyes taktikázással képes fenntartani világhatalmi domináló pozícióját. Brzezinski többször visszatér Kína lehetséges rivális szerepére, amelyet azonban ő – a meg nem oldott belső kínai politikai és gazdasági problémák miatt – nem tart aggódásra méltónak, de mivel az elterjedt vélemény szerint Kína néhány évtized múlva átveszi Amerika szerepét, az ebből bátorítást nyerő kínaiak megkísérelhetik ennek elérését, így helytelenítve mintegy „önbeteljesítő próféciának” minősíti ezt a véleményt Brzezinski. Ez azonban valószínűtlen szerinte, és csak Kína ázsiai regionális hatalmi befolyásának növekedését tartja valószínűbbnek. Erre a regionális szerepre korlátozás egyben cél is az Egyesült Államok számára, és ez – Japánnal közösen erre törekedve – lesz a legfőbb cél ebben a térségben. (Emellett fontos még, hogy Japán megelégedjen katonailag a mai protektorátus státusával, melyben az amerikaiak biztosítják a katonai védelmét, és egyben korlátozzák külpolitikai fellépési lehetőségét.) Egy regionálisan erős Kína azonban több szempontból is fontos az amerikaiak számára, és Oroszország birodalmi erejének visszanyerésére tett törekvéseit Washington a kínaiak segítségével is igyekszik majd korlátozni Közép-Ázsia frissen önállóvá lett államai vonatkozásában. Brzezinski kulcskifejezése a „plurális hegemóniák” védelme, amely lényegében a régi angol külpolitika kibalanszírozásra törekvését jelenti, vagyis a lehetséges ellenfelek egymással való egyensúlyban tartásának megszervezését. Így Kína egyensúlyi szerepe az oroszok jövőbeli növekvő hatalmával szemben, ugyanígy Kína Pakisztánnal való együttműködése India korlátok közzé szorítása érdekében ezt jelenti, és ugyanígy a világ minden táján ez az amerikai globális érdek a jelenlegi egyedüli világhatalmi szerep fenntartásában.
Európa vonatkozásában az Európai Uniót (EU) is ebből a szemszögből tárgyalja az amerikai szerző. Jelenleg ez a formáció az amerikai befolyás növelésének eszközét jelenti az európai nemzetállamok fölött, és mint ezek megszelídítésének eszköze jön számba a felettük növekvő uniós gépezet ereje. Így az amerikaiak érdekeltek az EU megerősödésében, de Brzezinski nyíltan kimondja, ez az erősödés csak annak keretei között mehet végbe, hogy a gazdaságilag az Egyesült Államok erejéhez felnövő unió katonapolitikailag és a külpolitikai mozgástér szempontjából továbbra is elfogadja Amerika irányító szerepét. A szókimondó fogalmazás – akár Japán esetében – itt is a „protektorátus státusának” nevezi a mai Európa szerepét Amerika irányítása alatt, és ennek fenntartása Washington elementáris célja. Világhatalmi szerepe csak ezen keresztül tartható fenn. Így Brzezinski külön elemzéseket folytat annak feltárására, hogy mely európai államok veszélyeztethetik az amerikai érdekeket és törekedhetnek a jövőben egy Egyesült Államokkal versengő és tőle önállóbb Európa létrehozására. Itt Franciaországban látja az egyetlen komolyabb veszélyt, az angolok már régebben lemondtak az Amerikával szembeni függetlenebb státusról, a németektől – a NATO-ba való befűzésük révén – nem fél a szerző. A franciákkal szemben azonban aggódik Brzezinski, és a franciák politikai elitjében egy világhatalmi szerepre törekvést és az a amerikaiakkal való versengésre törekvő unió tervének támogatását látja, noha jelzi, hogy megítélése szerint a franciák mai gazdasági és társadalmi feltételei mellett nevetséges ez a vágyakozás. Az Egyesült Államoknak alárendelt, mai állapotában fenntartása mellett Washington érdeke az, hogy minél inkább kiterjedjen az unió, mert ezzel az amerikai befolyás jön létre egyre szélesebb területen, de emellett Oroszország korlátozására és régi birodalmi szerepre törekvésének megakadályozására is számba jön az unió bővítése. Ebből a szempontból Ukrajna kiemelkedően fontos számukra, és délen Törökország. Az előbbi nélkül Oroszország kevésbé európai nagyhatalmat jelent, inkább ázsiaiként jön számba, de ezen túl is, az ukrán források nélkül világhatalmi szerepre nem vágyakozhatnának. Délen a törökök integrálása Európába – és ezzel az EU-n keresztül az amerikai kontroll hosszabb távú biztosítása felettük – a könyv megírása időpontjában (1997) még csak az oroszok közép-ázsiai előrenyomulásának megakadályozása miatt volt fontos, de az azóta fellángolt iszlám ellenállás és terrorizmus miatt az iszlám világ megosztása és ellenőrzése is fontossá vált. Mindent összevéve, az Egyesült Államok az Európai Unió mind szélesebb bővítésében érdekelt, Ukrajna és Törökország bevételét is beleértve. Igaz, hogy ezzel az unió politikai és társadalmi koherenciája alaposan csökkenne, de mint láttuk, azt USA nem is akar politikailag túlságosan erős uniót.
Fontos szerepet játszik még Brzezinski geopolitikai céljaiban a Kaszpi-tenger olajának és -vezetékeinek leszakítása az oroszok befolyási övezetéből, kettős haszonra törekedve ezzel. Egyrészt ez csökkentené Oroszország forrásainak körét, és így birodalmi törekvéseit erről az oldalról is gátak közé lehetne szorítani a jövőben, másrészt az amerikaiak által uralt globális világ számára hozzáférhetőbbé lehetne tenni az itt található óriási olajkészletet. E terv megvalósításához hozzátartozik tágabban a volt Szovjetunióról leszakadt, új közép-ázsiai államok önállóságának védelme az oroszokkal szemben, de az igazi kulcsot ehhez Azerbajdzsán jelenti Washington számára. A könyv megírása óta amerikai segítséggel végbement grúziai változások és az amerikaiakra közvetlenül támaszkodó új grúz elnök szembefordulása Moszkvával már a gyakorlatban is mutatják az amerikai mozgást e térségben, de Brzezinksi fejtegetései nyomán az is látható, hogy ez még csak egyszerű térnyerést jelent az oroszokkal szemben, és a grúzokkal szomszédos Azerbajdzsán az igazi cél. Aki felettük ellenőrzést tud szerezni, azé a Kaszpi-tengeri olaj sorsának meghatározása, emellett tágabban az egész közép-ázsiai térség feletti ellenőrzés is csak rajtuk keresztül lehetséges. De kiemelkedik Azerbajdzsán az azeri népesség száma révén is, amely a négy- és hatmilliós Örményországot, illetve Grúziát messze meghaladóan nemcsak a tízmilliós hazai lakossága miatt fontos, hanem mert ennek duplája, éppen húszmillió azeri él a szomszédos Iránban, majd harmadát alkotva az ottani lakosságnak. Az Iránon belüli szeparatizmus esetleges külső támogatása így nagy fegyvert adhat az amerikaiaknak Irán féken tartására.
Érdekes fejleményként kell értékelni a könyv megírása óta eltelt évek változásait. Brzezinski számára a közép-ázsiai térség jelenti a gócot az „eurázsiai balkanizálódásban”, az itteni hatalmi űrt látja az instabilitás fő okának, ami egyben persze jó alkalmat jelent az Egyesült Államoknak hatalmi befolyásának terjesztéséhez. De az azóta létrejött átfogó iszlám szerveződés és fegyveres lecsapásaik a világ számos pontján, amely Indonézia, Irán, Szíria, Afganisztán, Pakisztán stb. nagy társadalmi csoportjait fűzi össze, és az egész Nyugatot veszélyezteti, 1997-ben még nem látszott nagyobb gondnak az amerikai szerző számára. Ebből persze két következtetés is levonható. Az egyik az, hogy tévedett, és a világ Balkánja nem Közép-Ázsiából sugárzik szét, hanem az újjáéledt iszlám totális harca a nyugati civilizáció ellen balkanizálhatja a világot. De a következtetés abba az irányba is elmehet, hogy nem ő tévedett, és a terrorizmus jelenségeinek létrehozása, illetve ürügyként felhasználása az Egyesült Államok nagyobb katonai mozgásterének biztosítására tényleg csak az amerikai és a vele együtt működő titkosszolgálatok tevékenységéből származott – ahogy tekintélyes nyugati titkosszolgálati szakértők is állítják –, és ebből nem lehet komolyabb következményeket levonni a globális geopolitika szintjén.Forrás: Pokol BélaNemzeti InternetFigyelő (NIF)
Kategória:Hírek, Külföld, Publicisztika Tagged: EU-protektorátus, geopolitika, Imperiale-US-NATO-Basen, Iran
Forrás:internetfigyelo.wordpress.com
Tovább a cikkre »
