Amerikai elnökválasztás: itt egy újabb jelentkező

Amerikai elnökválasztás: itt egy újabb jelentkező

Újabb politikus jelezte hivatalos indulási szándékát az amerikai republikánusok elnökjelölti pozíciójára a korábbi Arkansas-i kormányzó személyében. 

Asa Hutchinson az ABC televízión vasárnap sugárzott interjúban jelentette be szándékát, és azt mondta: meg van győződve arról, hogy az amerikai emberek olyan vezetőre várnak, aki Amerika jobbik oldalát hozza elő, és nem pusztán „az emberek legrosszabb ösztöneire apellál”.    

Hírdetés

Asa Hutchinson az első, aki a Donald Trump ellen kezdeményezett vádemelés óta bejelentette, hogy versenybe száll a Republikánus Párton belül az elnökjelöltségért.

Rajta és Donald Trumpon kívül eddig hivatalosan Nikki Haley, korábbi ENSZ-nagykövet, volt dél-karolinai kormányzó, valamint Vivek Ramaswamy vállalkozó jelentette be indulását. A várakozások szerint Ron DeSantis floridai kormányzó a nyáron jelentheti be hivatalosan is szándékát, és a potenciális indulók között van Mike Pence, Donald Trump korábbi alelnöke és Mike Pompeo volt külügyminiszter, aki szintén Donald Trump idején volt tagja az amerikai kormánynak.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »