Amerikában már a pedofília elfogadására érzékenyítenek

Amerikában már a pedofília elfogadására érzékenyítenek

Egy Alia Dastagir nevű szerző az Egyesült Államok egyik legolvasottabb lapjában, a USA Today egyik cikkében azt írta: a pedofília „a leginkább félreértett” szexuális orientáció.

Az újság a Twitteren népszerűsíteni kívánta egyik cikkét, melyben pszichológusok véleményére hivatkozva bizonygatja, hogy a társadalom téved a pedofilokkal kapcsolatban.

Az egyik legnagyobb példányszámú amerikai lap közölte a cikket a Twitteren is amely a „Miben téved a közvélemény a pedofíliával kapcsolatban” című írást igyekezett propagálni – azonban a USA Today a vitát hamar törölte, miután az nagy felháborodást keltett az olvasók körében. Az ügy folyományaként pedig az eredeti cikk címét is megváltoztatták. 

„A pedofil olyan felnőtt, aki szexuálisan vonzódik a gyerekekhez, de nem minden pedofil bántalmaz gyerekeket, és vannak emberek, akik bár szexuálisan bántalmaznak gyerekeket, mégsem pedofilok” – írja az újság. A cikkükben azt is olvashatjuk, hogy a pedofília mint kifejezés vonzalmat ír le, nem cselekvést, ami számos félreértést szül”.

Többek között ezért is van, hogy „a közvélemény többsége szerint a pedofília egyet jelent a gyerekek szexuális zaklatásával”, ami a cikk szerint hamis állítás. Az általuk idézett tudósok szerint „a pedofília mint irányultság már az anyaméhben kialakul”.

Hírdetés

„A kanadai igazságügyi pszichológus, Michael Seto szavait idézve írják, hogy mára számos vizsgálat támasztotta alá, hogy a mentális betegség veleszületett és nem választott. Befolyásolhatják genetikai tényezők vagy kora gyermekkori fejsérülések. A lényeg ugyanakkor mindenképpen azon van, hogy a pedofíliában szenvedő személy mennyire tudja kontrollálni érzelmeit és ezzel megakadályozni a bántalmazást. Így mindenképpen felelősek cselekedeteikért” – olvasható a cikkben.

Az Amerikai Pszichiátriai Társaság: Mentális zavarok diagnosztikai és statisztikai kézikönyvének definíciója szerint a pedofília egy „visszatértő, intenzív, szexuálisan izgató fantázia, amely magában foglalja a pubertáskorúakkal folytatott szexuális tevékenységet is”.

Michael Seto, a kanadai Royal Ottawa Health Care Group kutatási igazgatója szintén azt nyilatkozta, hogy a pedofília „nem olyasmi, amit az emberek választhatnak”.

A cikk nem idézett egyetlen egy pszichológust, vagy igazságügyi kutatót sem, aki másként vélekedne a pedofíliáról. Nem tért ki rá, hogy más szakemberek ezt súlyos mentális rendellenességnek, s nem szexuális irányultságnak minősítenék. A gyermekek jóléte és védelme helyett az írás inkább azt hangsúlyozza, hogy lehetővé kéne tenni a pedofilok számára, hogy nyíltan élhessenek a társadalmi kiközösítéstől való félelem nélkül.

A USA Today cikke megjelenése után tehát számos negatív visszhangot kapott a közösségi médiában, ezért visszavonulót fújtak. Most még.


Forrás:harcunk.info
Tovább a cikkre »