Donald Trump úgy fogalmazott néhány napja egy beszédében a hazafias nevelést sürgetve: „fiataljainkat Amerika szeretetére kell tanítani”, és azt is bejelentette, hogy országos bizottságot hoz létre a patrióta oktatás elősegítésére.
Az USA elnöke fontosnak nevezte az amerikai történelem személyiségeinek tiszteletét és azt, hogy az amerikai szülők ne fogadják el a politikai eszméknek alárendelt oktatást az iskolákban és a nem tetsző vélemények elfojtását a munkahelyeken, vagy a hagyományos hit, kultúra és értékrend elnyomását a nyilvánosságban.
Ezek a mondatok is annak a drámai helyzetnek és e helyzet roppant erejű feszültségeinek a megjelenítői, amelyek ma Amerikát uralják. Azt jelzik, hogy az amerikai elnök ugyan érti – vagy inkább sejti – e feszültségek legmélyebb rétegeit, de egyelőre semmi jele annak, hogy képes lenne kiszabadulni abból a végzetes csapdából, amelyben minden hozzá hasonló derék amerikai hazafit tart az a térben és időben többszörösen és gonoszul „megtekert” hamis értelmezési keret, amelynek ketrecébe zárva vergődik ma Amerika jobb sorsra érdemes népe.
Ha megpróbáljuk az Egyesült Államokra alkalmazni Bibó István híres intelmét az Eltorzult magyar alkat, zsákutcás magyar történelem című dolgozatából, megrendítően érdekes és inspiratív következtetésekre juthatunk.
Nota bene, Amerikának most mindennél nagyobb szüksége lenne arra a szellemi energiára és teljesítményre, amit Bibó István szelíd, de konok és engesztelhetetlen valóságtisztelete hordozott. Mondjuk például ez az amerikai Bibó István most megírhatná az Eltorzult amerikai alkat, zsákutcás amerikai történelem című művét, ami egészen biztos, hogy az évszázad legnagyobb bestsellere lenne.
E mű kulcsmondata az lehetne talán, amit Bibó írt le ebben a méltán híres művében, és ami úgy hangzik, hogy ha egy emberi közösség beleszorul a hazugságok olyan zsákutcájába, ahol a dolgokat nevükön nevezni nem lehet és nem is szabad, akkor ez előbb vagy utóbb kikerülhetetlenül elvezet ennek az emberi közösségnek az általános értelmi és erkölcsi lezülléséhez. És ezzel el is jutottunk a mai és nagy valószínűséggel a jövőbeli amerikai tragédia legmélyebb és leginkább megoldhatatlannak látszó dilemmájához.
Ahhoz, hogy ma minden derék amerikai hazafi úgy próbál szabadulni ennek a „csinált polgárháborúnak” az egyre pusztítóbb örvényeiből, hogy jó szándékú, de végzetes illúzióba kényszeríti önmagát. Ennek lényege pedig az, hogy önmagát és önmaga vélt identitását történelmileg abszolút jónak és hibátlannak véli, és ezért indulatosan utasít vissza minden olyan kísérletet, amely a valóság hatalmas tükrét tartaná az egész amerikai nemzet elé. És amikor kimondjuk, hogy amerikai nemzet, mindjárt ki is derül, hogy ennek a szomorú és kínos tükörbe nézésnek már a legelső stációja is elviselhetetlen fájdalommal jár minden amerikai hazafi számára. És ez az, hogy nincs, soha nem is volt olyan, hogy amerikai nemzet, és hogy lesz-e, hogy megszületik-e valaha, ez az egész világ számára sorsdöntő kérdés.
Minden valóságos nemzet legdöntőbb szellemi gyökerét ugyanis egy olyan eredettörténet jelenti, amelynek érzelmi energiái semmihez sem hasonlítható erejűek. Ám Amerikának, bármilyen fájdalmas is most ezzel szembesülnie az Amerikát mint pszeudo-nemzetállamot anyagi és szellemi értelemben megtestesítő fehér középosztálynak, nincs ilyen közös története. Pontosabban van, csak alkalmatlan arra, hogy az egész amerikai társadalom lelki, erkölcsi és szellemi talapzatává váljon. És bármilyen fájdalmas is ezt belátni, azért alkalmatlan, mert nem a „nép” írta, hanem a birodalom. Nem a nép írta bele büszkén az Alkotmányába azt az első három szót, hogy „We the People”, (vagyis „Mi, a nép”), hanem a jól elrejtett módon, de már akkor is (ahogy máig) mindent meghatározó „birodalom”.
Az amerikai alapító atyák ugyanis a brit globális szuperelitnek ahhoz a vonulatához tartozó szabadkőművesek voltak, akik már akkor is úgy vélték, hogy a látszólag ereje teljében lévő Brit Birodalom leszálló ágban van, és egy olyan új, soha nem látott erejű világbirodalmat kell Amerikából építeni, amely nem egy-két évszázadig, hanem akár ezer évig is fennállhat majd. Ám a már formálódni kezdő birodalmi Amerika egész népét csak bármikor bármire felhasználható amorf erőforrástömegnek tekintette, mint ahogy ma is teszi.
A valóban jó szándékú mai fehér középosztály Donald Trump vezetésével már érzi, hogy az összeomló birodalom romjai alatt lelheti halálát. Menekülni mégis úgy próbál belőle, hogy közben a birodalom szimbólumaival és történelmi teljesítményeivel azonosul. Ez a meghatározó társadalmi szegmens nyugodtan teheti ezt, mert az elmúlt kétszáz évben a birodalom engedelmes eszközeként (vagy kicsit nyersebben szólva birodalmi kollaboránsként) mindig a nyertesekhez tartozott.
Bogár László – MH/Hegedűs Róbert
Ám az elmúlt most már csaknem fél évszázad során az amerikai pszeudonemzet egyre nagyobb része, most már egyértelmű többsége, sőt a középosztály egy része is a történelmi vesztesek közé került, és a gigantikus deficitjeit egyre inkább „rátoló” birodalom miatt egyre inkább vesztes is lesz. A vesztesek amorf dühét most éppen a birodalom cinikus szuperelitje vezeti rá a birodalom és annak „mély állama” halálos szorításából kiszabadulni akaró, jó szándékú fehér elitre, amelynek egyetlen reményét most Trump győzelme jelentené. A győzelem talán valóban elérhető, de azt követően a dolgok nevén nevezése nélkül valóban bekövetkezhet az amerikai tragédia.
Bogár László közgazdász
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »
