A kétezres évek elején egy magyarországi kereskedelmi adó közkedvelt sorozata volt a Sliders. A film alaptörténete abból indult ki, hogy egy fiatal egyetemista feltalált egy olyan szerkezetet, amivel a párhuzamos világok közötti átjárás vált lehetővé. Az utazások pikantériája volt, hogy ezekben a párhuzamos életekben szinte minden hasonlított az ő valós életükre, egy-két apróságtól eltekintve. Ám mielőbb belemerülnék egy fantasztikus film elemzésébe, maradjunk a párhuzamos alternatív igazságoknál. Amikor egy adott időszakot ugyanabból a jelenből vizsgálva ellentétesen lát két különböző népcsoport.
Június végén akadt kezembe egy barátom felmenőjének a születési anyakönyvi kivonata. Tüzetesebben szemügyre véve meglepve tapasztaltam, hogy a Sliders fantazmagóriája Szlovákiában nagyon is valós. A papíron lévő úriember 1913-ban született, Szlovákiában!
Itt nyeltem egy nagyot és gyorsan elszámolva tízig az agyam vad zakatolása mellett felidéztem általános iskolai tanulmányaim történelem óráit. Szerény tudomásom szerint ekkor még nemhogy a fent említett állam, de még az elődje Csehszlovákia sem létezett. Ez történelmi tény, amit a jelenkori hatalom egy tollvonással megváltozat.
Valahol érthető a kapálózás, területek mellé történelmi tettek, nagyságok nem jártak. Hát vegyük el a másét. A gond az, hogy az ilyen „ferdítéseken” generációk nőnek fel, akik a magyarokat a Duna másik oldalára kívánják. Ugyanebben a cipőben jár a cseh és szlovák történetírásban meghonosodott Uhorsko kifejezés is.
A Magyar Királyság tényét nehéz megemészteni és ezzel 1000 évet legitimálva arról beszélni, ami valójában volt. Így hát minden, ami 1920 előtti történelmi Magyar Királyságot érinti az ő párhuzamos világukban Uhorsko gyűjtőnév alá került. Egy állam, ami nem magyar volt, hanem többnemzetiségű népek közös gyűjtőhelye.
Ezt a logikai gondolatmenetet folytatva viszont akkor most sem beszélhetünk Szlovákiáról, hiszen nem csak egy nemzet országa. A közhiedelem szerint borzasztó elnyomásban éltek, de úgy hogy számban nem fogytak, hanem gyarapodtak. A fenébe, irigylésre méltó diktatúra lenne a felvidéki magyarság számára ilyen állapot. Mára nem 450 ezren lennénk, hanem másfél millióan.
Természetesen csak mindaddig használatos az Uhorsko megnevezés magyartalansága, amíg a mai mítosz gyárosoknak megfelel. Ha pejoratív, negatív színben kell feltüntetni az akkori államalakulatot és keseregni egy jót az elnyomók kegyetlenségén, akkor már nem derogáló a „magyar” kifejezést használni. Egy Miava (Myjava) melletti emlékmű a puszta szélén a dicső múltat idézi. A szabadságát vágyó nép felkelését a magyar hadsereg ellen, mindezt 1848-ban.
Egy nép nem akkor válik naggyá, ha mozaik kockákból összerakva innen-onnan múltat gyárt magának. Egy hivatalos papíron feltüntetni azt, hogy 1913-ban itt Szlovák Köztársaság volt, ugyanakkora badarság, mintha a mai történészek nem ismernék el a rómaiak létét a Kárpát-medencében és dicső 2 ezer éves magyar múltról regélnének.
Cervantes hőse, Don Quijote olvasmány élményeinek köszönhetően lovagnak képzelte magát. Meg akarta testesíteni mindazt, aminek valójában híján volt. Az elméje által szült képzelgéseinek fogjaként nem átallott még szélmalommal is harcot vívni ellenségnek vélve azt.
A párhuzam itt van. A fiatal állam az agyszüleményeinek a rabja. Alternatív valóságban élnek, amin komolyabb fórumokon mosolyognak ám az együtt élők között feszültségeket szít.
Dian Csaba
Nyitókép: archív
Köszönettel és barátsággal!
Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »
