Álomszerűen debütált a Dinamo Kijevben a DAC távozó gólvágója

Álomszerűen debütált a Dinamo Kijevben a DAC távozó gólvágója

A DAC korábbi játékosa, a venezeuelai Eric Ramirez kiválóan mutatkozott be új csapata, a Dinamo Kijev színeiben, miután a szerda esti bajnokin gólt és gólpasszt is jegyzett.

A dunaszerdahelyi DAC-tól az ukrán bajnoki címvédőhöz igazoló Eric Ramirez nagyszerűen kezdett a Dinamo Kijev csapatában. Mint ismert a DAC gólvágója nem egész egy hónapja igazolt az ukrán bajnokhoz megközelítőleg 1,75 millió euróért.

Ramirez 2019 óta erősítette a sárga-kékeket, ezalatt 67 tétmérkőzésen léphetett pályára, 28 gólt és 11 gólpasszt szerzett.

Hírdetés

Az ukrán bajnokság első fordulójának pótolt mérkőzésen a venezuelai gólvágó első alkalommal került be a fővárosi együttes kezdőjébe, amit meg is hálált edzőjének, hiszen nagyszerűen debütált.

A címvédő Dinamo Kijev az új idényben harmadik bajnoki mérkőzését is megnyerte, amiben döntő szerepe volt a DAC-tól eligazoló Ramireznek.

A venezeuelai gólvágó a Minaj elleni bajnokin előbb egy nagy helyzetet kihagyott, majd a 19. percben kiosztott egy gólpasszt, amiből Bujalszkij talált be. A 22 esztendős dél-amerikai támadó az első félidő végén egy góllal koronázta meg bemutatkozását az ukrán bajnoknál. Ramirez végül 61 percet játszott első tétmérkőzésén új csapatában, a Dinamo pedig hibátlan mérleggel három győzelemmel vezeti a bajnokságot.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »