Albert Schweitzer élete olyan, mint egy regény. Személyiségként már életében minden oldalról tisztelték, generációk példaképe volt és maradt. Albert Einstein a „század legnagyobb emberének” tartotta öt, Winston Churchill az „emberiség zsenijének” nevezte, akárcsak a német teologus Friedrich Schorlemmer.
Albert Schweitzer 1875. január 14-én született az elzászi Kaysersbergben. Abban az időben Elzász-Lotharingia Németországhoz tartozott az 1870/1871. évi francia-német haború után. Anyanyelve az elzászi német dialektus volt; a Schweitzer családban franciául is beszéltek. Gyenge gyermek volt, amikor a család Münstertalba költözött. a hivek azt mondták: „A Bueble“ (gyermek) lesz az első temetés, amit az új lelkész tart
Az iskolákban német nyelven tanult: Günsbach (Gunsbach), Colmar, Mülhausen (Mulhouse). Egyformán jól beszélt németül és franciául. Szolidáris volt falusi iskolatársaival, és nem volt hajlandó más kabátot, sapkát és kesztyűt viselni, mint ök. Nyolcéves korában Günsbachban tanult meg orgonálni. Egyik nagyapja és három dédnagybátyja orgonista volt. Schweitzer 1893-ban érettségizett Mülhausenben. Egy év katonai szolgálat után teológiát és filozófiát tanult a Strasbourgi egyetemen.
Az újonnan szervezett strasbourgi egyetemnek akkoriban több dinamikus fiatal professzora volt. Ezzel egy időben Albert Schweitzer Párizsban Charles-Marie Widor professzornál tanult orgonálni, akitől 1893 óta vett alkalmi órákat. A fiatal diák elhatározta, hogy harmincéves koráig a tudományoknak (teológia és filozófia) és a művészeteknek szenteli életét, ezt követöen orvosként fogja szolgálni az emberiséget.
1899-ben, a berlini Friedrich Wilhelm Egyetemen eltöltött rövid tanulmányi idő után Albert Schweitzer Strasbourgban doktorált Kant vallásfilozófiájáról – A tiszta ész kritikájától a vallás a puszta ész határain belülig című disszertációjával. 1901-ben a teológia doktora is lett: „Kritische Darstellung unterschiedlicher neuerer historischer Abendmahlsauffassungen” című disszertációjával (Első kiadás 1906, a második változat címe: Geschichte der Leben-Jesu-Forschung, Tübingen 1913).
A Strasbourgi egyetemen habilitált, 1902 a teológiai karon egyetemi magántanár lett kötelezö oktatássak. „A Messiás misztériuma és a szenvedés misztériuma című értekezéssel. 1898-tól novembertől, második teológiai vizsgája után felszentelt lelkész a strasbourgi Szent Miklós-templomban, 1903-1906 között pedig a strasbourgi Szent Tamás kollegium igazgatója. Az akkor 19 éves Albrt Schweitzernek, Widor párizsi zeneprofesszor adta az indíttatást egy zenetudományi munkához, mert Widor panaszkodott, hogy nincs Bach műveinek bemutatása nincs megfelelö irott mü. Schweitzer „J. S. Bach – le musicien-poète” című könyve 1905-ben jelent meg 455 oldalon. A Bach-monográfia 1908-ban jelent meg németül átdolgozott és bővített változatban (844 oldal). A mű az életrajztól és a Bach műveinek előadására vonatkozó részletes útmutatástól Bach zenéjének a „zeneművészet tökéletes gótikájaként” való kategorizálásáig terjed . Schweitzer ekkoriban a „Geschichte der Leben-Jesu Forschung” című művének véglegesítésével is foglalkozott. Hosszú évek fáradságos munkájával állította össze Jézus életének közel százéves kutatásának eredményeit.
1904 őszén Albert Schweitzer a Párizsi Missziós Társaság zöld füzetében olvasta a „Mire van szüksége a kongói missziónak” című esszét. Azonnal elhatározta, hogy orvosként az akkori Francia Kongó (1960 óta Gabuni Köztársaság) északi tartományába költözik. A 30 éves egyetemi magántanár tehát beiratkozott a Strasbourgi egyetem orvosi karára. Később elmondta, hogy a dékán inkább a pszichiátria szakos kollégájához irányította volna. Orvosi tanulmányai első szakaszában Schweitzer teológiai előadásokat tartott, prédikált a Szent Miklós-templomban, és megírta Jézus életéről szóló kutatásának utolsó fejezeteit, valamint Bach művének új német nyelvű változatát.
Orvosi diplomáját 1912-ben kapta meg. Ugyanebben az évben „tiszteletreméltó tudományos eredményei” alapján teológiai professzori címet kapott. Ezt követte 1913-ban „Die psychiatrische Beurteilung Jesu“: Darstellung und Kritik című orvosi doktori értekezése. Ebben a munkájában – teológiai disszertációjához hasonlóan – szembeszáll a Jézus életét pszichiátriai szempontból értelmező korabeli kísérletekkel. 1912-ben Albert Schweitzer feleségül vette Helene Bresslau tanárnőt, az első strasbourgi szociális munkást (1879-1957). Lányuk, Rhena Schweitzer (1919-2009) 1919-ben született, és 1970-ig vezette édesapja alapítványát „ Élet Afrikában és Európában“ 1913 nagypéntekén Albert Schweitzer és felesége 2000 arany márkával Afrikába utazott.A 70 láda orvosi felszerelést már elöre küldték
Ezzel új fejezet kezdődött az életükben. Albert Schweitzer szándékosan választotta útja célpontjául a Gabun kongói tartományában, az Ogowe-folyón (vagy Ogooué) fekvő Lambarénét. Első vizsgálószobája egy tyúkól volt. A kezdeti időszak után kórházában naponta 40 beteget kellett ellátnia. 1914 júliusában, az első világháború kitörése után a francia gyarmati hatóságok megtiltották a német állampolgárságú Albert Schweitzernek, hogy továbbra is orvosként praktizáljon. Őt és feleségét házi őrizetbe helyezték, 1917-ben letartóztatták, Franciaországba deportálták és 1918 júliusáig ott internálták. Érdekes a következő epizód: Martin Niemöller – később evangélikus lelkész, Hitler elleni ellenállás egyik harcosa és Albert Schweitzer barátja az 1950-es évek eleji atomellenes kampányban – az elsö világháborúban tengeralattjáró-parancsnok volt, és 1917 novemberében a szenegáli Dakar kikötője előtt lesben állt a francia hajókra. A hajót, amelyen a Schweitzer házaspár utazott, nem érte találat. Albert Schweitzer az internálás idejét arra használta fel, hogy aktualizálja az „Èlet iránti tisztelet „ etikáját. Ennek az etikának a középpontjában a következő mondat áll: „Én vagyok az élet, amely élni akar, az élet közepette, amely élni akar”.
A háború végéb Albert Schweitzer és felesége visszatért Elzászba; most már francia állampolgárok lettek. Schweitzer ismét elfoglalta a strasbourgi Szent Miklós templom lelkészi állását, és asszisztensként dolgozott a strasbourgi egyetemi klinikán. Albert Schweitzer hat évig maradt Európában, mielőtt 1924-ben visszaköltözött Lambarénéba. 1920-ban es 1921 Nathan Söderblom érsek meghívására Uppsalába utazott, hogy előadásokat tartson. Svédországban előadásokat és orgonakoncerteket tartott. Ez lehetővé tette a lambarénéi kórház adósságainak törlesztését. Ugyanebben az évben Schweitzer tiszteletbeli doktori címet kapott a zürichi egyetemtől. 1921-ben svédül megjelent „Víz és őserdő között” című könyve; ez lett az első bestsellere. Ezután szabadúszó írói és művészeti munkának szentelte magát. Schweitzer 1921/22-ben több koncertet adott. Előadókörútra ment Svájcba, Svédországba, Angliába és Dániába, és előadásokat tartott Prágában. Mivel elhatározta, hogy visszatér Lambarénéba, szülészeti és fogorvosi tanfolyamokon vett részt Strasbourgban, valamint trópusi orvostant tanult Hamburgban.
Schweitzer 1924-1927 között ismét Lambarénében tartózkodott. A trópusi kórház most már új helyre költözhetett. 1928-ban Albert Frankfurt/Main város Goethe-díjával tüntették ki, amikor először tartott Goethe-beszédet. Meg kell emliteni, hogy Andrej Stodola professzor (1859-1942) aki Magyarországon született, Liptóból származott, a BBC (Brown, Boveri & Cie) megalapitója, a késmarki lyceum egykori diákja, humanitárius és szociális gondolkodó, lányai halála után a zürichi ETH-ra hagyott egy alapítványt, amelyet a gépészet és az emberi jogok területén folytatott tudományos törekvések támogatására használtak fel. Az 1930-as évek közepétől Stodola professzor sikeresen szervezett adományokat a Lambarénében létrehozott kórház számára.
britannica
Albert Schweitzer 1929-1932 között ismét Lambarénében van és dolgozik. Amikor Schweitzer 1932-ben Frankfurt am Main-ban Goethe halálának 100. évfordulója alkalmából ismét beszédet mondott, kifejezetten figyelmeztetett a nemzetiszocializmus felemelkedésének veszélyeire. Ezt számos előadás és koncert követte Németországban, Hollandiában és Angliában. 1933-ban a Nobel-díjas Max Born felkérte, hogy térjen vissza Európába. Mint a világ lelkiismeretére hallgató ember, megpróbálta volna a világot a náci barbarizmus ellen hangolni. Az 1933-as tanév végeztével Helene Schweitzer lányával, Rhena-val Lausanne-ba költözött. Az 1933/34-es és az 1935/36-os évben Schweitzer negyedszer, illetve ötödször tartózkodott Lambarénéban. Edinburgh-ban is tartott előadásokat, majd Londonba és Strasbourgba utazott orgona felvételeket készíteni.
1937-1939 és 1939-1948 között Schweitzer ismét Lambarénében van és munkatársaival különbözö müteti beavatkozásokat végez. Ö maga is müt: sérvmütéteket végez, orvosaival együtt több bonyolultabb sebészeti mütétet hajt végre. Orvosi tevekenységének fontos része a kükönbözöa paraziták elleni kezelés.Emelett ha kell acsmunkát is végez.
1940-ben de Gaulle csapatai és a Vichy-kormány harcolt Lambarénéért, de mindkét fél megkímélte a kórházat. 1942-ben érkeztek az első orvosi segélyszállítmányok az USA-ból.
1949-ben Albert Schweitzer az USA-ba utazott. A coloradói Aspenben „Goethe, az ember és a mű” címmel beszédet tartott Goethe születésének 200. évfordulója alkalmából. Ezt követően 1949-1951-ben újbó, két évet tölt Lambarénéban. Schweitzer felesége, Helene nem bírta elviselni az éghajlatot, és 1950-ben el kellett hagynia a Gabunt.
Schweitzer 1951-ben megkapta a Német Könyvkereskedelem Békedíját. Az elismerésben a kövezkezö mondat állt: „A szegények és a gyengék érdekében végzett békés munka bátor bajnoka”. Beszédében a jövőbe tekintett, és olyan utat keresett, amely a békéhez vezethet. Lambarénéi kilencedik ottléte után (1951/52) orgona felvételek készültek Günsbachban.
Schweitzer 1951-ben megkapta a német orvostársadalom Paracelsus-érme. Felvették a párizsi Académie des Sciences Morales et Politiques-ba, ahol előadást tartott „Az etika problémája az emberi gondolkodás magasabb fejlődésében” címmel. A svéd király a Károly herceg-éremmel tüntette ki. Tizedik Lambarénéban töltött tartózkodása alatt Schweitzer megszervezte egy leprafalu felépítését.
Albert Schweitzer 1952-ben Nobel-békedíjjal tüntették ki. Elsösorban Gabunban folytatott orvosi tevékensegéert, kórház felállitásáért, töretlen, nem megalkuvó békéért folytatot munkájaért. 1954-ben Oslo ifjusága fáklyás felvonulással ünnepli, itt megismétli:“ Az emberiseg fennmaradásának egyetlen útja a béke“! Ezt hangsúlyozza „A béke problémája“ cimmel tartott Nobel elöadásában!
A Nobel díjjal járó összeget a leprafalu felépítésére fordították. 1954-ben Bach-emlékkoncertre került sor a strasbourgi Szent Tamás-templomban; ez volt Schweitzer utolsó nyilvános fellépése orgonistaként.
1954-55-ben Schweitzer ismét Lambarénében dolgozott. A leprafalu 1955-ben készült el. Ezt angliai, franciaországi, németországi és svájci utazások követték. Bonnban Schweitzer megkapta a Pour le mérite-rend kitüntetest.
1956-ban és 1957-ben Schweitzer a 12. alkalommal utazott Lambarénéba, ezúttal is feleségével, Helene-nel.
1957. április 23-án az Oslói Rádióban figyelmeztetett a növekvő számú atomfegyver-kísérletek miatt. Felesége visszatért Zürichbe, és ott halt meg 1957. június 1-jén.
1957-1959 volt Schweitzer tizenharmadik látogatása Lambarénéban. 1958. április 28-án, 29-én és 30-án Schweitzer három előadását sugározták az Oslói Rádióban, amelyben a nukleáris kísérletek veszélyei ellen szólított fel: „Béke vagy atomháború”. 1959-ben Schweitzer Koppenhágában megkapta a Sonning-díjat.
Utoljára még egyszer beutazta Németországot, három hétre Párizsba látogatott, novemberben pedig Brüsszelbe és Rotterdamba utazott.
A második világháborút követöen a felnövekvö új europai nemzedék példaképe lett.
Albert Schweitzer utolsó lambarénéi tartózkodása (1959-1965) alatt, szeptember 4-én halt meg.
Halálos ágyán Bachot hallgatott hanglemezről, majd elbúcsúzott munka- társaitól. A kórház területén temették el szeptember 5.én, sírját leprások ásták meg. Gyalulatlan fakoporsóban helyezték örök nyugalomra, utolsó útjára a lepratelep gyermekeinek éneke kísérte. A sír egyszerű fakeresztjén csak ennyi áll: Albert Schweitzer.
Egykori gaboni házában múzeumot alakítottak ki, hatalmas könyvtárának nagy részét a strasbourgi egyetemre hagyta, orvosi könyvei a lambarénei kórházban segítik a gyógyítást. Hagyatékát – 12 folyóméter iratot, jegyzeteket, beszédeket, kéziratokat – Zürichben, kiterjedt levelezésének nagy részét Gunsbachban, az Albert Schweitzer Központban őrzik.
Haláláról az egész világon megemlékeztek, többek között az Orvosi Hetilap is.
Magyarországhoz különleges kapcsolat füzte: távoli rokonai éltek Budapesten, más részt Dr. Oláh Vilmos 1956-1965-ig állt vele levelezési kapcsolatban. Erröl többször beszámolt. Ö és Dr. Szabó László vetette fel, hogy a hatvani kórhaz vegye fel Albert Schweitzer nevét. Ezt város állami és pártvezetösége mereven elutasitotta. Borsos Miklós szobrász egy Albert Schweitzer bronzdombormüvet alkotott,melyet 1989-ben méltóképpen helyeztek el, s a hatvani kórház felvette Albert Schweitzer nevét. A hatvani kórház tudományos tanácsa 1992-ben „Pro Vita” díjat alapított, melyet minden év szeptemberében az intézet 3 munkatársának ítél oda életműdíjként vagy az előző évben kifejtett kiemelkedő tevékenységéért. E díjhoz Albert Schweitzert ábrázoló bronzplakett jár, melyet Kiss Kovács Éva szobrászművész alkotott.
Müvei a megjelenést követöen megjelentek magyar nyelven is,söt többen irtak könyvet róla magyar nyelven. Budapesten az evangélikus és református Theologiai kar symposiumon emlekezett meg róla.
Számtalan szobra van a világban. Emlékét több múzeum örzi Franciaországban (Elzászban) és Németországban.
Schweitzer szerint a kultúráról való lemondás folyamata a 19. század közepe táján kezdődött. „A döntő tényező a filozófia kudarca volt”. Albert Schweitzer a „betegeskedő” filozófiát akarta talpra segíteni, ezért új etikára volt szükség! Schweitzer új útat keresett. Meggyőződése volt, hogy az igazi filozófiának a tudat legközvetlenebb és legátfogóbb tényéből kell kiindulnia. Ez pedig: „Én vagyok az élet, amely élni akar, az élet közepette, amely élni akar”. Egy többnapos csónakázás során az Ogowe folyón – homokpadok és vízilovak csordája között – Albert Schweitzer rájött arra a képletre, amely azóta is az ő maximája: „Tisztelet az életnek”. Ezen etika szerint a jó: az élet megőrzése, az élet előmozdítása, a fejleszthető élet legmagasabb értékre emelése. A rossz: az élet elpusztítása, az élet károsítása, a fejleszthető élet visszatartása. Ez az emberi életre vonatkozik, állatok és növények
Albert Schweitzer világhírű orgonaművész, zenetudós, az orgonaépítés teoretikusa és Johann Sebastian Bach zenéjének stílusmeghatározó tolmácsolója volt. Hivö ember volt, és orgonajátékát nem lehet elválasztani a hittöl. „A darabok kiválasztásával és azzal, ahogyan játszom őket, arra törekszem, hogy a koncerttermet templommá változtassam. Az orgona szabályos és tartós hangzása miatt van benne valami az örökkévalóságból. Még a profán térben sem válhat profán hangszerré”. És a templomban a megfelelő helyen van. Koncertteremben csak olyan kiválasztott darabokat játszott, amelyek előadása a teremnek a templom hangulatát adta. A 20. század elejétől Schweitzer egy új orgonatípust propagált – szemben az akkoriban Németországban épített orgonákkal.
A francia későromantikus Cavaille-Coll orgona kiegyensúlyozott plenáris hangzását, a német és az angol romantika dallamos hangját és az Elsassi (Silbermann Orgal) klasszikus orgonák hangjának gazdagságát kívánta ötvözni
Az új konzol (Játékasztal) kialakításában a francia konzol logikáját és tisztaságát a Németországban általánosan használt játékeszközökkel kellett ötvözni Számos orgonaötletét Franciaországban és Németországban tudta megvalósitani. Az orgona mellett a hegedűkészítéssel, pontosabban a hegedűvonóval is foglalkozott. Rolph Schröder hegedűművésszel együtt kifejlesztette az úgynevezett domború vonót. Ma ezt a vonót un. kerek vonóként ismerjük. Bach tolmácsolójaként Schweitzer Bach szabad orgonaműveinek egységes, gondosan tercelt és dinamikusan lépcsőzetes regisztrációját propagálta.
Lambarénében, miután a kórházban dolgozott, esténként Schweitzer egy kifejezetten neki épített, trópusi orgonapedállal ellátott zongorán játszott.
Albert Schweitzer politikai hatása külön elismerést érdemel. Kezdetben igyekezett minimalizálni a politikai vitákban való részvételét. Ez megváltozott azzal, hogy mindkét fél elkötelezte magát a nukleáris fegyverkezés ellen. 1954. április 14-én levelet írt a londoni Daily Herald szerkesztőjének: „A hidrogénbomba robbanásának következményei a legijesztőbb problémát jelentik“. Szükséges lenne, hogy a világ meghallgassa az egyes tudósok figyelmeztető kiáltásait, akik megértik ezt a szörnyű problémát. 1954. november 4-én Oslóban, „A béke problémája” című beszédében ismét a világhoz fordult, és hangsúlyozta a nukleáris fegyverkezés veszélyét.
Schweitzert több barátja – köztük Albert Einstein, Otto Hahn, C. F. von Weizsäcker és Werner Heisenberg – is arra biztatta, hogy személyét és tekintélyét a nukleáris fegyverkezés ellen használja. Egy „leckében” az atomfizika tudományos alapelveivel és az atomfegyver-kísérletek következményeivel foglalkozott. Írásban fordult Werner Heisenberghez, Frédéric Joliot-Curie-hoz és Albert Einsteinhez. 1957. április 23-án az Oslói Rádión keresztül „Felhívást intézett az emberiséghez”. Ezt a felhívást 140 rádióállomás sugározta. Albert Schweitzer felszólította a világhatalmak államférfiait, hogy egy nemzetközi megállapodással állítsák le a veszélyes kísérleteket.
Ugyanebben az időben (1957) a Német Szövetségi Köztársaságban a nukleáris kutatók „felkelése” zajlott. A „Göttingeni felhívás” néven ismert dokumentumot a Szövetségi Köztársaság 18 vezető atomtudósa írta alá. Az NDK-ban élő atomtudósok is felszólaltak az atomfegyverkezés ellen. 1958. január 13-án Dag Hammarskjöld ENSZ-főtitkár bemutatta a tiltakozó listát, amelyen 9235 neves tudós neve szerepelt, köztük Albert Schweitzer és Linus Pauling. Három további felhívás következett 1958. április 28-án, 29-én és 30-án: „Lemondás a kísérleti robbantásokról”, „Az atomháború veszélye” és „Tárgyalások a legmagasabb szinten”, amelyeket Gunnar Jahn, a norvég Nobel-díj Bizottság elnöke olvasott fel. Bátor kiállása miatt Albert Schweitzert az amerikai kormányzat szovjet vagy kommunista propaganda terjesztésével gyanúsította; „persona non grata” lett. Az USA minden eszközzel megpróbálta lejáratni őt. Schweitzernek számos szövetségese volt az atomfegyverek és a kísérleti robbantások elleni érvelésében, például Martin Niemöller. A J. F. Kennedy és Nyikita Hruscsov közötti moszkvai megállapodás (1963) is neki köszönhető. Amikor 1963-ban „Lambaréné 50 évét” ünnepelték, Albert Schweitzer akaratlanul is mítosszá vált. Amikor a 31 éves Harald Steffahn, aki meglátogatta Schweitzert Lambarénében, megkérdezte tőle, hogy megbánta-e valaha is, hogy Afrikába ment, az akkor 86 éves férfi így válaszolt: „Soha, mert akkor elvesztettem volna az élet tiszteletének gondolatát, melyet soha nem találtam volna meg.”
Erika Taap asszony Svájcból, aki 1960-ban érkezett Lambarénéba, így írt naplójába: „Ha egyesek szerint a kórház ma túl primitív, akkor meg kell gondolni, hogy hol van és kik járnak oda”. – A betegeket a legmodernebb módszerekkel kezelték
Schweitzer nem akarta megőrizni a régi Afrikát, csak értelmes támogatást akart nyújtani a szabadságba való nagy ugráshoz (ez volt a gyarmati korszak vége!). Igen, joggal vette magának a jogot, hogy megmondja, mit tegyenek, és irányítsa őket – de csakis a segítségnyújtáson alapuló életfeladatának önképéből kiindulva. Ezt jellemzi a 90. születésnapján a helyiekhez intézett beszéde: „… hogy utolsó leheletemig hozzátok tartozom”. Személyét és tevékenységét a közelmúltban is bírálták, nem véve figyelembe az akkori afrikai viszonyokat.
Nils Ole Oermann teológus (született 1973-ban) a következőképpen fogalmazott Albert Schweitzer-röl „ Az önmutogatás mestere „ de anélkül, hogy megkérdőjelezte volna nagyszerű tetteit az emberiségért .
Sebastian Moll teológus (szül. 1980) még könyvének címéül is ezt a jellemzést választotta. Lehet vitatkozni azon, hogy az „élet tisztelete” gondolata 1912-ben vagy 1915-ben született-e, de az a vád, hogy az anyagi szempont „döntő jelentőségű” volt Albert Schweitzer számára, minden alapot nélkülöz. Ezt kellett a több elöadásomban megcáfolnom.
the conversation
Schweitzer lelkész, teológus, filozófus, orvos, kórházalapító, orgonista, orgonaépítő, Bach-interpretátor és békeharcos volt egy személyben. A kritikusoknak ezt is tudomásul kell venniük.
Schweitzer életében is több mint 600 cikket írtak róla. Világszerte számos intézmény viseli a nevét. Albert Schweitzer Európából való távozása és Afrika iránti elkötelezettsége megalapozta a később kialakult mítoszt. Ez volt az a lépés, amely szemléletesen tanúskodott a tanítás és az élet egységéről. Albert Schweitzer megpróbálta értelmezni a Lambaréné nevet: Galoa nyelven a Lambaréni szó azt jelenti: „Meg akarjuk próbálni”. Ő valóban megpróbálta! Albert Schweitzer az emberiség egyik egyetemes zsenije, és nagyszerű példakép marad az elkövetkező nemzedékek számára. „Nem a példa a legfontosabb, hanem a másokra való hatás egyetlen eszköze. Amikor olyan embert látunk, aki őszintén igyekszik segíteni embertársain, akkor reményt merítünk.” Utánozzuk azt, amit Albert Schweitzer mutatott nekünk!
Makovitzky József (Univ. Heidelberg és Univ. Freiburg i. Br.)
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »
