Alámerültünk Molenbeek sötét bugyraiban

Alámerültünk Molenbeek sötét bugyraiban

Új turistalátványosság hódít Brüsszelben: az idelátogatók legtrendibb célpontja már nem a világörökségbe tartozó épületekkel megszórt Grand-Place, hanem a hírhedt Molenbeek utcái, sikátorai. Alámerültünk, nem csalódtunk.

A városi túrákkal foglalkozó irodáknál erre az évre minden hely foglalt a molenbeek-i sétákra. „Korábban csak egy-két igazán elszánt építészhallgató esett be nagy ritkán, most pedig nem győzzük bővíteni a molenbeek-i csoportokat” – panaszkodik az egyik iroda szervezője. Minden hétvégén 20-30 fős csapatok róják a szűk utcákat és csodálkoznak rá Brüsszel, vagy Marrakesh – de erről később – rejtett titkaira. Mivel a hétvégi túrákra már lehetetlen helyet találni, némi utánajárás után sikerül külön időpontot egyeztetni Brüsszel hivatalos turistairodájának egyik idegenvezetőjével. Sacha-val csütörtök reggelre beszélünk meg találkozót a molenbeek-i városháza előtti térre.

Mint kiderült, az időzítés nem is lehetne tökéletesebb: ez a heti piacnap. A kilométer hosszan elnyúló standokon mindent megtalálhatunk, ami az arab világban fellelhető az egzotikus fűszerektől, gyümölcsöktől kezdve a szőnyegeken, illatszereken át egészen a kaftánokig. A vásárlóközönség ennek megfelelően a helyi lakosság krémje: abszurd, de eljött a pillanat, amikor Európa fővárosában fejkendő nélkül kilógok a tömegből. Igaz, kísérőm sem muszlim, Sacha született brüsszeli, aki jó pár éve költözött a kerületbe, igaz egy távolabbi csücskébe, „fehér Molenbeek”-be, ahogy ő emlegeti. Építészetet és történelmet tanult, s mint mondja, bárhová is megy, szereti a rejtett kincseket felderíteni – ebből helyben akad bőven.

„Gondolom te is az utóbbi hetek eseményei miatt lettél kíváncsi Molenbeek-re, így kezdjük azzal, amire mostanában minden turista kíváncsi” és erős felütésként az Abdeslam család házához vezet.A párizsi terrortámadásban a család három fiából ketten részt vettek, egyikük felrobbantotta magát, Salah-ot pedig hetek óta hiába keresi egész Európa. Az ablakban félig leégett gyertyák, ezeket a harmadik fiú gyújtotta, akit nem szippantott magába a radikális iszlám.

Mohamed Abdeslam gyertyákat gyújt Fotó: Emmanuel Dunand / Europress/AFP

A ház egyébként a kerület egyik legszebb pontján fekszik, ablakai a városházára és Molenbeek főterére néznek. Ha már katasztrófa-turizmus és magyar érdeklődő: Sacha megjegyzi, szívesen megmutatja nekem a magyar származású sorozatgyilkos, Pándy András egykori otthonát is. Miután nem élek a lehetőséggel, elindulunk a szűk utcákon Molenbeek egyéb nevezetességei felé.

Halal és alkoholtilalom

Azon túl, hogy szinte csak arab és afrikai származású emberekkel találkozunk, feltűnő, hogy a város megszokott élelmiszer-, ruha- és egyéb boltjai itt teljesen hiányoznak. „Nem volt ez mindig így – 1964 táján érkeztek az első afrikai bevándorlók, elsősorban Marokkóból, annak is a legkonzervatívabb, legszegényebb részéről, a Rif-hegység vidékéről. Ők nem is arabok, hanem berberek, gyakran arabul sem beszélnek, rendkívül összetartóak és hagyománytisztelők” – mondja Sacha. Ennek pedig egyenes következménye, hogy kizárólag az iszlám által engedélyezett, halal ételeket vásárolták, amiből a belga ABC-ben viszonylag kevés volt. Így rövidesen megjelentek saját boltjaik, mindenki ott vásárolt, a hagyományos brüsszeli kereskedők pedig lehúzták a rolót. És ha már élelmiszer, ne feledkezzünk meg az italokról sem. „Molenbeek-ben nem lehet alkoholt kapni. Láthatod, a város tele van teázókkal, a teraszok férfiakkal, de csupán egyetlen hely van – mellesleg a városházával szemben – ahol sört talál az ember.”

Hírdetés

Ez is jól mutatja az itt élők összetételét, kocsma itt egyszerűen nem élne meg. Persze nem volt ez mindig így! Molenbeek hagyományosan ipari kerület volt, cigaretta, textil és fémmegmunkáló üzemekkel. Egykor a „kis Manchester”-ként is emlegették, nem véletlenül: Anglia után Belgium lett az egyik első iparosodott európai ország. A kerületbe betelepülők kezdetben csak vidékről érkeztek, majd Dél-Európából, a ’60-as évektől pedig Európán túlról is. De idegenvezetőm szerint túlzás lenne azt állítani, hogy a más kultúrát, szokásokat hozó muszlimok miatt költöztek el Molenbeek-ből az eredeti lakosok. „Az ipar hanyatlásával hatalmas lett a munkanélküliség, tönkrementek az üzemek és elindult az a tendencia, mint számos nagyvárosban: akinek pénze volt, a városból kifelé, a zöldövezetekbe igyekezett, itt csak a szegények maradtak.”

A mecsetet az udvaron találja!

S hogy mi lett az egykori gyárakból? Egyszerű a válasz: a megváltozott igényeknek megfelelően mecsetek. Az utcákat járva azonban egyet sem láthatunk: a hajdani építési szokásoknak megfelelően az iparosok utcára néző házakat építtettek, az üzemeket a hátsó, udvari részre húzták fel. Itt vannak most a mecsetek, amelyekről csak a helyiek tudják, pontosan mely házak udvarai rejtik őket. Van viszont egy hatalmas katolikus templom, Keresztelő Szent Jánosról elnevezve, ottjártunkkor azonban kongott az ürességtől. „Nem véletlen, itt szinte mindenki mecsetekbe jár, templomba csak a fekete-afrikai országokból érkező bevándorlók, esetleg néhány lengyel, akikből viszonylag kevés van ezen a környéken.” Az egyház és a muszlimok között azonban nincsenek konfliktusok, sőt, a ’70-es években, amikor a politikusok még nem fedezték fel maguknak a bevándorlókat, mint potenciális szavazókat, az egyház volt az egyetlen, aki segített rajtuk. Most is jellemző a nagyfokú tolerancia, ennek is köszönhető, hogy a muszlim családok gyakran íratják katolikus iskolába gyermekeiket – így volt ez az egyik párizsi terrorista esetében is.

3 fogás 5 euróért

A békés egymás mellett élés jó példájához érkezünk, az egyik sarkon Sacha egy ún. szociális étterembe vezet, amelyet a katolikus egyház tart fenn a kerületben. Az étterembe belépve sűrű pára, ételszag és klasszikus menzahangulat fogad. No meg egy váratlan dolog: az asztaloknál fehér embereket látunk. „Ők az itt maradt belga nyugdíjasok” – magyarázza Sacha, „ha az étterem vezetőjét megkeresik, hogy rossz körülmények között élnek, naponta 3 euróért itt ebédelhetnek, de bárki bejöhet enni, 5 euróért háromfogásos ebédet kap.”

A friss levegőre kilépve Sacha úgy dönt, ideje Molenbeek hajdani dicsőségét is megmutatni, a XIX. századi művészeti iskola, a ma a szociális együttélés elősegítésének szentelt palotába vezet. Az épület nagytermében arab munkások épp fenyőfát állítanak, a hirdetőtáblán a tanfolyamok hirdetései mellett felfedezek egy karácsonyi vásárra hívogató plakátot is. Mielőtt azt hinném, a vallási tolerancia jegyében a karácsonyt is megünnepli a kerület, Sacha lehűt: a vásár természetesen nem itt, a belvárosban, hanem a „fehér Molenbeek-ben” lesz, ahol ő is lakik. Amely egyébként egyre felkapottabb a marokkóiak leszármazottai között, akinek pénze van, ide törekszik. Pedig a molenbeek-i cím nem jó ómen, köztudott, hogy az álláskeresők a város többi részében hátrányba kerülnek, mikor kiderül, honnan ingáznának munkahelyükre.

Sétánk végén eljutunk a csatornához, amelynek túlsó felén egy másik világ található. Márkás üzletekkel, felkapott kávézókkal, kocsmákkal, vendéglőkkel.

Fotó: Dirk Waem / Europress/AFP

„Talán lassan lesz átjárás a két oldal között – épp a napokban hallottam egy ismerősömtől, hogy az itteni lányok néha titokban átöltöznek és fejkendőik nélkül átlopóznak a túloldalra. Frizurát csináltatnak, moziba, kávézóba mennek.” A brüsszeli csatorna molenbeek-i oldalára néhány éve kihelyezett és azóta a kerület szimbólumává vált szélforgók is azt jelképezik, új szelek fújnak. „Barátságos, élhető városrész ez, bármilyen sötét képet is festett róla az elmúlt hetek hecckampánya.” Ezzel búcsúzunk, úgy tűnik, egyet is értünk. Aztán pár óra múlva érkezik a hír: amíg mi a kerületben sétáltunk, pár utcával odébb újabb terroristagyanús személyekre csapott le a rendőrség.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »