Alacsonyabb nyugdíjra számíthatnak a mai fiatalok

Alacsonyabb nyugdíjra számíthatnak a mai fiatalok Kulcsár Péter2024. 10. 19., szo – 08:48

Kiderült, pontosan mely évben született munkavállalók kaphatnak kevesebb pénzt időskorukban.

Az 1981 után született, jelenleg aktív munkaviszonnyal rendelkező emberek a jövőben alacsonyabb nyugdíjat fognak kapni, mivel 2004 óta a közép- és felsőoktatásban eltöltött évek már nem számítanak bele a nyugdíjbiztosítási időbe – figyelmeztetett Jozef Mihál adószakértő.

Hírdetés

A tanulmányokon kívül a munkaügyi hivatalnál bejelentett időszakok beszámításának szabályai is megváltoztak. 2001 óta ezt csak akkor vették figyelembe, ha az adott illető szociális ellátásban részesült, 2004-től kezdődően azonban ezt a tényezőt egyáltalán nem nézik.

Mindez azt jelenti, hogy az 1981-ben vagy azt követően született munkavállalók rövidebb biztosítási idővel rendelkeznek azokhoz képest, akik korábban látták meg a napvilágot.

A nők számára további hátrányt jelent, hogy 2004-től kezdődően ugyan beleszámítanak a nyugdíjba a gyermekneveléssel eltöltött évek, de csak alacsonyabb szorzóval, ami befolyásolhatja az átlagfizetési pontokat, amely alapján a nyugdíj végösszegét kiszámítják.

(refresher)


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »