Az internet népe – és igen, olvasóink egy része is – azon kattog az elmúlt hetekben, hogy vajon mennyire kompromittálja magát morálisan az az ellenzéki párt, amelyik „hajlandó beülni a Fidesz látszat-parlamentjébe”. Elárulom:
semennyire.
Ezúton is üdvözlök minden botcsinálta jogászprofesszort, akik általános iskolás logikával képesek lennének lemondani a magyar demokrácia utolsó megmaradt bástyájáról, és retardált Dugovics Tituszként a török vitéz vagy a lófarkas lobogó mélybe rántása nélkül leugrani a várfalról, de talán jobb lenne, ha a lassan egy hónapja tartó önhergelés helyett megpróbálnánk logikusan gondolkodni.
Értem én a csalódottságot, én sem erre a választási eredményre számítottam, de attól, hogy a Fidesznek ismét szűk(!) kétharmada lett, még nem kellene három harmadot adni nekik „erkölcsi”, „morális”, meg a jó franc tudja milyen felindulásból.
Mert azzal, ha az ellenzéki képviselők nem ülnek be a törvényhozásba, csak ezt érnék el, hiszen
nincs olyan jogszabály, ami kimondaná, hogyha az ellenzéki pártok nem veszik föl a mandátumukat, akkor új választást kell kiírni, vagy bármivel is illegitimebb lenne a kormány, mint egyébként.
Galéria: átvették mandátumaikat a listáról parlamentbe jutó képviselők
A Nemzeti Választási Bizottság péntek délutáni ülésén döntött az áprilisi országgyűlési választáson országos pártlistáról mandátumot szerzett, de arról lemondó jelöltek mandátumának kiadásáról is.A tavaszi parlamenti választáson listáról mandátumot szerző Molnár Csaba (DK), Niedermüller Péter (DK), Vona Gábor (Jobbik), és Gőgös Zoltán (MSZP) is lemondott mandátumáról.
A választási eredményt sem befolyásolja az, hogy ki fogadja el, vagy ki nem; attól, hogy bármelyik pártnak kifogásai vannak, még nem gondolja meg magát a fideszes irányítás alatt álló Nemzeti Választási Iroda vagy a Nemzeti Választási Bizottság. Miért is tennék? Nekik tökéletesen megfelel a helyzet, még akkor is, ha egyes helyeken nyilvánvaló választási csalás történt.
Aki ilyen csodákban reménykedik, vagy abban bízik, hogy az érzelmei majd felülírják az ország törvényeit és a szomorú realitást, az csak egy dolgot árulnak el magáról:
legalább annyira nincs tisztában a közjogi rendszer működésével, mint a Fidesz-szavazóknak a valósággal úgy általában.
Aki most azon háborog, hogy az ellenzéki pártok el szeretnék végezni azt a munkát, amiért a szavazóik a Parlamentbe juttatták őket – a nép képviseletét -, és aki azt kifogásolja, hogy ezért, mint minden dolgozó ember, még pénzt is kapnak, az jobb lesz, ha kipróbálja, miként működik az általa javasolt eljárás a saját kis életében.
Mert nem fölvenni a mandátumot pontosan olyan, mintha valaki egy új munkahelyen úgy akarna beleszólni a vállalat dolgaiba, hogy nem hajlandó aláírni a munkaszerződését és nem jár be dolgozni. Garantált sikertörténetnek hangzik, ugye?
De azt se feledjük, hogy parlamenti képviselet nélkül az ellenzéki pártok lehúzhatják a rolót, a semmiből ugyanis nem lehet fenntartani a működésükhöz szükséges infrastruktúrát. Remek dolog azt gondolni, hogy a politikusok kaszinóba vagy a kocsmába hordják az állami támogatást, amiért „úgysem csinálnak semmit” (hát nem ellentmondásos? épp csinálnának, de most éppen ez a baj…), csak attól ez még nem lesz valóság.
Az iroda pedig továbbra sem fizeti ki magától a rezsit, a politikusok munkáját segítő háttérstáb sem lakik jól lelkesedésből, a tájékoztató anyagok és a honlapok sem készülnek el ingyen, de az ország másik végén lévő lakossági fórumra sem teleporttal jut el az adott képviselő.
Azt tartsuk már észben, hogy egyéni győzelmek is születtek áprilisban, még ha nem is annyi, amennyit vártunk. Az a több százezer ember, aki Szegeden Szabó Sándort, Dunaújvárosban Pintér Tamást, Budapest felében pedig szintén nem fideszes jelöltet bízott meg azzal, hogy az érdekeit képviselje a Parlamentben, az le van ejtve valami homályos „erkölcsi” megfontolás miatt? Attól majd biztos jobbra fordulnak a dolgok ezekben a választókerületekben, de tényleg…
Mintha akinek szeme van, az nem látná az üres ellenzéki padsorok nélkül is – akár belföldön, akár külföldön -, hogy itt a demokrácia aláásása és egy személyi kultusszal megtámogatott, keleti típusú autokrácia összetákolása zajlik éppen.
Ráadásul, ha az ellenzéki pártok kimaradnának az Országgyűlés munkájából, a Fidesz demokratikus ellenőrzésének utolsó és legközvetlenebb módja is megszűnne, hiszen onnantól csak a kormánypárt tekinthetne bele a minősített iratokba, ők uralnák a bizottsági munka egészét és kívülről épp akkor látszana úgy, hogy itt minden rendben van, hiszen nem lenne, aki legalább verné az asztalt, hogy micsoda disznóságok folynak a joviális, vagy éppen drámai hangnemben megtartott sajtótájékoztatók színfalai mögött.
A legfontosabbat pedig tényleg ne tévessze már szem elől senki:
a Fidesznek megint egy hajszállal van alkotmányozó többsége, ha ez bármi miatt veszélybe kerül egy időközi választáson – ahogy az történt az elmúlt 4 évben -, akkor máris volt értelme, hogy nem számolták föl magukat a pártok.
Nem tudom, ki, hogy van vele, de én olyan politikusokra szavaztam, akik esküjükhöz hűen az utolsó leheletükig küzdeni próbálnak a kiépülő diktatúrával szemben, és személy szerint ezt is várom el tőlük. Ha minden formációtól csak egyetlen ember jutott volna a törvényhozásba, azoktól is azt követelném, hogy tartsanak tükröt a Fidesznek, vitázzanak velük, szembesítsék Orbánékat a bűneikkel, tájékoztassák azokról a közvéleményt és semmilyen eszközről ne mondjanak le, amellyel megakadályozhatják, hogy Európa közepén, szégyenszemre mi legyünk az új Észak-Korea.
Én – és nagyon remélem, hogy velem együtt az ellenzéki érzelmű választók többsége – nem arra szavaztam, hogy a honanyák és honatyák igazolják a róluk szóló sztereotípiákat, és tényleg ne csináljanak semmit, teljes szereptévesztésben azt gondolva, hogy az a legdicsőbb szabadságharc és áldozat, amit ma a rendszer ellen vívni és hozni lehet. Bízom benne, hogy ti, akik a mandátumfelvétel ellen ágáltok, szintén nem erre ikszeltetek, és érvek mentén belátjátok:
az elkövetkezendő években nagyobb szükség van az ellenzéki pártok munkájára, mint 1990 óta bármikor.
Az viszont tény, hogy a képviselőknek minden eddiginél nagyobb felelősségük lesz abban, hogy tényleg jól, és az eddigiekhez képest innovatív, az emberek számára érzékelhető módon végezzék a rájuk bízott hatalmas feladatot. Mert ha tetszik, ha nem, már nem csak a plenáris ülésen kell majd helytállniuk, és az üdvösséghez kevés lesz egy-egy felszólalás vagy sajtótájékoztató:
ha megszakadnak is, de újra fel kell találniuk a spanyolviaszt!
Mert anélkül tényleg csak díszellenzéket nyert a Fidesz, aminek semmi értelme.
(Fotó: Béli Balázs / Alfahír)
Mindenki monnyonle, de miért is? – A nagy „ellenzékváltás” margójára
Nagyon nem akartam megírni ezt az elemzést, viszont a választás óta eltelt két hétben kénytelen voltam belátni, hogy muszáj lesz, mert megtörtént, amitől féltem: a kudarc okainak teljes, abszolút nem tárgyilagos félremagyarázása zajlik, mind a politológusok, mind a fontoskodó véleményvezérek, mind az x millió választási szakértő részéről, akik szerint most „az ellenzéken” kell elverni a port.
Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »
