Agnieszka Holland filmje a kétéletű Franz Kafkáról Mellár Dávid2025. 09. 10., sze – 09:59
Toronto és Velence fesztiválja után szeptember végén a szlovákiai mozik műsorára is felkerül Agnieszka Holland, a háromszoros Oscar-jelölt, Franciaországban élő lengyel rendezőnő legfrissebb alkotása, a Franz. Verlaine és Rimbaud (Teljes napfogyatkozás) után ezúttal a német nyelven író, prágai zsidó családban született Kafka alakját világítja meg.
Az Olthatatlanult (Égő bokor) és a Sarlatánt követően ez a harmadik filmje, amelyet Csehországban, cseh alkotógárdával, cseh személyiségről forgatott. Jan Palachról, a tragikus sorsú egyetemistáról szólt az első, aki tiltakozásul a prágai tavasz eltiprása ellen felgyújtotta magát a Vencel téren. Jan Mikolášek népi gyógyító, korát megelőző orvosfenomén a hőse a második filmnek, a harmadiknak pedig, amely cseh–német–lengyel koprodukcióban készült, a 20. századi irodalom egyik legkiemelkedőbb alakja, Franz Kafka.
„Fiatalon, tizennégy évesen már Kafkát olvastam – emlékezett Agnieszka Holland Karlovy Vary idei fesztiválján, a film trailerének vetítése után. – Legkedvesebb íróim egyike lett, emberileg nagyon közel került hozzám. Ezért is választottam a hatvanas években főiskolai tanulmányaim színhelyéül Prágát. Kafka nyomában akartam járni. Mindent tudni akartam róla. Hol lakott, hol tanult, merre vezettek az útjai, hol, milyen hatások érték a városban, hol kezdett el biztosítóügynökként dolgozni?”
„Fel is kerestem minden helyszínt, amely összeköthető vele. A kilencvenes években, amikor már visszajártam Prágába, nem kis meglepetéssel vettem tudomásul, hogy az én szeretett Kafkám, aki a kommunizmus idején még tiltott szerző volt hazájában, egyszer csak emléktárgyakon tűnt fel, maga mögé kényszerítve Švejket és a Golemet. Ma is egyedül a kis vakond, Zdeněk Miler figurája konkurálhat vele.
A berlini fesztiválon találkoztam egyszer egy tajvani rendezővel, aki azt mondta: Kafka ugyanolyan nagy embernek számít Ázsiában, mint Chopin és Beethoven. Igen, Kafka sok éve tartja már a globális rocksztár előkelő pozícióját. Rengeteg életrajz, elemzés, könyvek százai jelentek meg róla, egyéniségét eddig mégsem tudták megfejteni, az alakját övező rejtélyt nem képes feloldani senki. Még mindig nem ismerjük őt, legfeljebb sejtéseink vannak róla.”
A film forgatókönyvét a rendezőnő állandó prágai munkatársa, korábbi két cseh filmjének írója, Marek Epstein jegyzi, aki szerint ez volt a legnehezebb feladat, amelyet Agnieszka Hollandtól kapott. A forgatókönyv tizennegyedik verziója került megfilmesítésre. Az ötvenhét forgatási helyszín közül a legtöbbet érthetően Prága nyújtotta, de dolgozott a stáb Berlinben is. A mozaikszerűen építkező alkotás az író születésével kezdődik, és a Bécs melletti Kierling szanatóriumában bekövetkezett halálával ér véget.
Nem klasszikus, lineáris vonalvezetésű életrajzi mű kerül a nézők elé, hanem egy absztrakt kaland, amely valószínűleg közelebb visz bennünket az igazi Kafkához. Agnieszka Hollandnak legalábbis ez a célja a filmmel. Azokkal is megszerettetni az írót, akik eddig legfeljebb annyit tudtak róla, hogy otthon németül, hivatali tisztviselőként viszont csehül élt.
„Művei, Az átváltozás, A per, A kastély, az Amerika a világirodalom legfontosabb alkotásai között szerepelnek – állítja a rendezőnő. – Élete jelentős részét Kafka Prágában töltötte, bolondult a nőkért, vőlegény is volt nemegyszer, mégsem nősült meg soha. Vajon miért nem? Hogyan lett a látszólag egyszerű, észrevétlen férfiból a 20. század egyik legnagyobb irodalmi ikonja? Ez érdekelt engem akkor is, amikor minden fellelhető anyagot elolvastam róla, és ez izgat ma is, amikor újra és újra kezembe veszem valamelyik művét.”
Hogy milyen erős szálakkal kötődik a rendezőnő Kafkához, jelzi az is, hogy 1980-ban A pert színházban rendezte meg. Marek Epsteintől azt kérte, ne egy hagyományos forgatókönyvet írjon Kafka élete alapján, hanem inkább olyan punkosat. Hogy pontosan mit értett ez alatt, az majd a filmből derül ki. Kafkának is volt egy speciális kérése Az átváltozás első német kiadásának illusztrátorához: ne rajzoljon svábbogarat a borítóra.
„Én értem őt – mondta Agnieszka Holland. – Tudom, mit érezhetett, ha svábbogarat látott. Irtózatot, mint én, amikor a hatvanas évek egyszerre szép és szürke Prágájában a kollégiumi szobámban, később pedig az albérleteimben is svábbogarak sétálgattak a fal tövében. Kafka nagyon érzékeny ember volt. Ma sokkal inkább megértjük őt, mint a kortársai. Lélekben ő már a harmadik évezred embere volt, aki ugyanolyan intenzíven élt a betűk világában, mint korunk embere a világhálón. Az ő fejében a világ is másképpen működött, mint azokéban, akik a környezetében éltek.”
A felnőtt Franz Kafkát egy német castingügynökségnél találta meg a rendezőnő. Idan Weiss a lehető legideálisabb megformálója az embertelen kapitalizmust és a totalitárius rendszert egyformán elítélő írónak.
„Talán a harmadik színész volt a válogatáson – jegyzi meg a rendezőnő. – Amint belépett a terembe, azonnal éreztem, hogy ő az! Nem pusztán azért, mert mint kiderült, zsidó származású, és a gátlásosságával, a humorával, a lelkivilágával nagyon hasonlít Kafkára, hanem mert a mai fiatal nemzedék egyik tipikus arca.”
Idan Weiss teljesen kiábrándultan ült hamburgi otthonában, amikor a válogatásra hívták. Már ott tartott, hogy lehetőségek híján feladja a színészi pályát, elege van a sok kudarcból, az értelmetlen várakozásból, amikor utolérte őt ez a rendkívüli felkérés.
„Egyáltalán nem gondolom, hogy hasonlítok Kafkára – vallotta be rendezőnője mellett ülve. – Tizenöt évesen olvastam Az átváltozást, de fotót nem láttam az íróról. Az érzékenységével fogott meg. Amikor egyértelművé vált, hogy enyém a szerep, azonnal belevetettem magam a műveibe. Mindent érteni akartam belőle. El akartam sajátítani a gondolkodását. A forgatás két hónapja során úgy éreztem, sikerült eggyé válnom Kafkával, Prága pedig úgy ölelt magához, mint egy igaz szerető. Forgattunk az Óvárosi téren és a környező sikátorokban, a Károly hídon, a Kisoldalon, a Vár lépcsőin, sőt még a főpályaudvaron is. Amikor végeztünk a felvételekkel, hirtelen üresség és szomorúság költözött a szívembe. Sajnáltam, hogy ennyi volt, vége.”
Max Brodot, Kafka barátját az ugyancsak német Sebastian Schwarz alakítja. Milena Jesenskát, az író szerelmét Jenovéfa Boková, Kafka alteregóját Josef Trojan formálja meg. A kisebb, ám kulcsfontosságú szerepekben olyan nagy tehetségű színészeket látunk, mint Vladimír Javorský, Karel Dobrý, Václav Jiráček és a pozsonyi Juraj Loj.
„Ha sikeres lesz a film, a lengyelek a magukénak fogják vallani – vélekedik Agnieszka Holland. – Ha nem, akkor meghagyják a cseheknek.”
Következő filmjéről pedig csak annyit árult el: egy amerikai zsidó szerző műve alapján készül.
Kapcsolódó cikkünk
Melankólia, mély depressziók, szűnni nem akaró lelki kínok, tévelygések a sötétség labirintusában. Ilyennek képzeljük Az átváltozás, A per, A kastély, az Amerika íróját, a száz éve született Franz (valójában František) Kafkát, a prágai illetőségű, német nyelven alkotó írót, a 20. századi irodalom egyik kiemelkedő alakját.
Az örökös félelem és bűntudat, az elidegenedés témáját boncolgató író, aki alig negyvenegy évesen, gégegümőkórban halt meg, valójában egészen más habitusú ember volt. Először is élvezte, sőt a maga módján habzsolta az életet. Imádott utazni, külföldre járni. Fontos volt számára az egészséges, sportos életvitel. Szenvedélyes motorkerékpáros volt. Úszott. Evezett. Kifejezetten érdekelte őt a modern technika. A divat. Nem ivott. Nem dohányzott. Vegetáriánus volt. Eddig ismeretlen portréját Utazások Kafkával (S Kafkou na cestách) című, most megjelent könyvében a cseh Judita Matyášová rajzolja meg.
Mostoha sorsra ítélték a szocialista rendszer oktatásügyi vezérei a ma már világhírű írót. Nem lehetett része a tantervnek, irodalomórákon szóba sem jöhetett. Dekadens, pesszimista, példamutatásra alkalmatlan – így szólt a hivatalos „besorolás”. Bár a hatvanas évek végén minden regényét kiadták, igazán hozzáférhetővé csak ’89 után váltak. A prágai emléktárgy-árusok ma az ő arcképével adják el szuvenírjeiket. Főleg trikókat, poharakat, ceruzákat. A popkultúra ugyanolyan jelképe lett, mint az osztrákoknál Mozart, az amerikaiaknál James Dean, a kubaiaknál Che Guevara.
Az igazi Kafkát eddig csak a leveleiből ismerhettük. Azokban számol be európai útjairól, felfedezéseiről, újszerű élményeiről. Judita Matyášová 2003-ban, barátja és kollégája, Jan Jindra fotográfus révén fedezte fel magának a hirtelen több meglepetéssel is szolgáló írót. Jan Jindrát ugyanis már évek óta foglalkoztatta a téma. Így döntötték el ők ketten, hogy felkeresik azokat a helyeket, ahol Kafka megfordult Csehországban, Szlovákiában, Magyarországon és Európa más pontjain, Ausztriában, Németországban, Olaszországban, Svájcban, Dániában és Franciaországban. Ezekre a helyekre vagy a prágai Generali biztosítótársaság munkatársaként, tehát szolgálatilag utazott el, vagy szabadságra, kipihenni az ügyvédi munka fáradalmait. A németországi Jungborn a nudistastrandjával vonzotta. Párizsban nem az Eiffel-tornyot csodálta, hanem a metrót és az ottaniak öltözködési stílusát. Jól keresett a biztosítótársaságnál, volt pénze szép külföldi körutakra. A könyvből az is kiderül: nem azért lakott egy ideig az Aranyművesek utcácskájában a prágai Várban, mivel szegény volt, és csak egy olcsó kis házban tudta meghúzni magát, hanem mert szeretett húga, Ottilie titokban ott találkozgatott a szerelmével, akit a szülők nem fogadtak jó szívvel, és a háztól Franznak is kulcsa volt, ott tudott zavartalanul dolgozni. Kényelmét itt csak egy asztal, két szék és egy ágy szolgálta. Az éjszakákat azonban egy másik, bérelt lakásban töltötte.
Hazai szolgálati útjai a legtöbbször Észak-Csehországba vezettek, főleg Liberecbe, ahol 1927–28-ban Radnóti Miklós a textilipari főiskolán tanult. Kafka egy időben arról álmodozott, hogy majd Spanyolországban, egy atlanti-óceáni szigeten vagy Palesztinában találja meg második otthonát, vagy akár Triesztben, ahol a munkaadója, az Assicurazioni Generalio székelt.
Olaszországot különösen szerette. Először 1909-ben, huszonhat évesen járt ott. Akkor már jó ideje nem volt szabadságon, idegileg meglehetősen labilis volt, és kapott nyolc napot. Barátjával, Max Broddal és annak fivérével a Garda-tó északi partján álló Rivában pihentek meg, a német Mann család kedvenc helyén. Két évvel később megint csak Max Broddal előbb a svájci Gandriába, onnan pedig Como és Maggiore tavához, majd Milánóba vezetett az útjuk, ahol megmászták a Dóm tetejére vezető 250 lépcsőt, és eljutottak a Teatro Fossatiba is. Barátjával egy időben itt kezdett el ő is úti jegyzeteket írni. 1913-ban már egyedül indult Olaszországba. Az akkori útvonala: Velence, Verona és a Garda-tó. Hét évvel később már a gyógyforrásairól híres Dél-Tirolban pompázó Meranóban kezelteti súlyosbodó tuberkulózisát.
A könyv szerzőpárosa, író és fotográfus Párizsban is bejárja azokat a helyeket, ahol Kafka megfordult. A Brod fivérekkel bérel szobát a Montmartre-on, ahol az időben Modigliani és Picasso alkotott. Egyedül járja be a Luxembourg-kertet, a város legrégebbi közparkját, de megcsodálja az Invalidusok házát, a Diadalívet, a Louvre gyűjteményét, és nem hagyja ki az éjszakai mulatókat, sőt a leghíresebb nyilvánosházakat sem. A három hétre tervezett kirándulásnak azonban egy (ki tudja, hol és mivel beszerzett) gennyesedő furunkulus miatt a nyolcadik napon véget kellett vetnie.
Svájcban, a luzerni Rebstock Hotelben 1911 augusztusában tölt el néhány napot, miközben két dolgot fájlal: kevés gyümölccsel szolgál a szálloda, és legyőzi a játékszenvedély. Pechére veszít a ruletten. Pontosan tíz frankot.
Szlovákiába, Romániába és Magyarországra is eljutott. 1915 áprilisában Sátoraljaújhelyen keresztül utazott Nagymihályba, ahol húga, Elli férje katonáskodott. Két évvel később Budapesten is eltöltött egy napot, amikor az Osztrák–Magyar Monarchia egyik festői városába, Aradra kísérte menyasszonyát, Felicét, aki a húgát látogatta meg ott. 1923-ban Németországban pihent, egy Müritz-tó melletti fürdőhelyen. Nem egész egy éve van még az életéből. Milena Jesenská cseh újságíróval és fordítóval már nem találkoznak, szenvedélyes hangú levelezésüknek is csakhamar vége szakad. Dora Diamant színésznő lép be az életébe, akivel Berlinben bérelnek lakást.
„Nagyon rövidek a napok – írja naplójában –, sokkal gyorsabban telnek el, mint Prágában. Az a szerencsém, hogy én ezt kevésbé érzékelem.”
Egészségi állapota 1924 márciusában már annyira leromlik, hogy hazaköltözik Prágába, ahonnan április végén egy Bécs melletti szanatóriumba kerül.
Nem marad ki a könyvből az a nyolc hónap sem, amelyet Kafka 1920 augusztusától a Magas-Tátrában, Matlárházán (Tatranské Mat-liare) töltött. Az ottani szanatóriumban kezeltette gümőkórját, amelyet nem volt képes legyőzni a szervezete. Négy évvel később, az említett Bécs melletti szanatóriumban örökre lehunyta a szemét. Dora Diamant élete utolsó percéig ölelte.
Ilyen a könyv is. Szorosan öleli magához olvasóját.
A szerző a Vasárnap munkatársa
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »
